Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve. A szakmai rendezvényen közel negyven előadás hangzott el és öt kerekasztal-beszélgetést hallgathatott meg a 350 résztvevő.

Kihívásokkal teli időkben a hatékonyság az a kulcs, ami előrevisz. Így gondolja ezt az a mintegy ötven cég is, amelyek előadóként, szakmai beszélgetés résztvevőjeként vagy kiállítóként az eseményt támogatták. És ez a véleménye annak a 350 érdeklődőnek, többségében gazdálkodóknak, akik érdeklődő jelenlétükkel a témaválasztás aktualitását visszaigazolták.

HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás

A HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállításon négy szekcióban (Növénytermesztés, Állattenyésztés, Gazdálkodás és Precízió-Mesterséges intelligencia) reggeltől délutánig hallgathatták a résztvevők, soraikban kis- és közepes gazdaságok, valamint nagygazdálkodók, mezőgazdasági vállalatok képviselőivel is, hiszen az elhangzottak nélkülözhetetlenek mindenki jövőjére nézve.

A témák között szerepelt a jövő lehetséges növénye, a vetéstechnológia termésmennyiségre gyakorolt hatása, a tápanyag-menedzsment jelentősége, de a mikrobiológia készítmények használatának hozadéka is. Szóba került továbbá a rövid- és középtávon várható klímaváltozás, a stresszkezelés és hatékony öntözés lehetőségei, de a digitális megoldások is.

Az állattenyésztők hallhattak a sertéshízlalásról, a szarvasmarhák szaporodásbiológiájáról, a fenttartható takarmányozásról, a genetika kínálta lehetőségekről, valamint a költségek valós idejű menedzseléséről is.

A Gazdálkodási szekcióban szó volt az agrárpiaci kilátásokról, a pénzügyi eredményesség feltételeiről, az alternatív pillangósok szerepéről, az aktuális pályázatok legfontosabb tudnivalóiról, de a gazdaságátadásról is.

Hatékonyság 2025 Konferencia_Bóné Tímea és Németh István
A Magro.hu tulajdonosai: Bóné Tímea és Németh István

A Precízió és Mesterséges intelligencia szekcióban pedig az előadók kitértek az AI-nak a mezőgazdaságban betöltött szerepére, aminek részét képezte néhány gyakorlati, a helyspecifikus gazdálkodásról, a táblarészek képességének felméréséről, a tervezhetőségről szóló példa és néhány legjobb gyakorlat is.

Sok friss tudás és modern technológia került terítésre. Az eredményesség ezek után már „csak” az hallottak alkalmazásának részletein múlik, amihez a szakértők és gazdálkodó együttműködésére van szükség, de az eseményen tapasztaltakra alapozva mondhatjuk, hogy ebben nem lesz hiány.

A konferencia hivatalos linkjének eléréséhez kattintson ide!

Hatékonyság 2025 Konferencia

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás