A kiskertekben megjelenő gyomok a kultúrnövények versenytársai kertészeti szempontból. Igyekeznek a vizet, tápanyagokat elvonni azoktól, és ha föléjük nőnek, még a napfényt is eltakarják. Érdemes megismerni a kertekben gyakran megjelenő gyomokat, mert akkor jobban lehet védekezni ellenük. Vannak például egyáltalán nem veszélyes gyomok, melyek nem túl szaporák, és nem nőnek túl magasra. Fontos összefoglaló a kerti növényvédelem témájáról.

Az Agrárszektor anyagát szemléztük. Eszerint gyomnak számít minden olyan növény, ami nem jó helyen van, nem kell oda, ahol éppen kinőtt. Ez egy igen szubjektív kategória, hiszen például a tyúkhúr fogyasztható salátaként, teája koleszterincsökkentő, így gyógynövény is. Ám ha a zöldséges ágyást igyekszik ellepni, akkor gyom. Gyomnak tekinthető az árvakelés is: amit előző évben termesztettünk, elszórva magját a következő évben kikelhet. Ám nem biztos, hogy ott ismét jó helyen van. És akkor még nem beszéltünk a távoli tájak növényeiről, például az érintésre leveleit összecsukó mimóza nálunk kedvelt szobanövény, míg eredeti élőhelyén üldözött gyom - fogalmaztak.

A kiskertekben megjelenő gyomok a kultúrnövények versenytársai kertészeti szempontból, összefoglaló segít a kerti növényvédelem témájában

A gyomok jelenlétének hátrányai

A létért való küzdelem során a gyomok is versenyeznek a korlátozottan jelenlévő, de a növényi élethez szükséges tényezőkért. Ilyen a hely, a víz és a benne lévő tápanyagok, valamint a fény. A gyomok nagy stratégák, kikelésük után igen intenzíven növekednek, ebben kultúrnövényeink többsége hátránnyal indul. A gyomok kórokozók, kártevők köztesgazdái is lehetnek, ami szintén hátrány az eredményes termesztés során.

Gyomirtási módszerek

Korábban sokan esküdtek a gyomirtó szerekre, ám az egyre egészségtudatosabb szemlélet, és e szerek magas ára miatt egyre többen más alternatívákat választanak. Az utóbbi időben a gyomirtás miatt a gyomszabályozás jött a divatba, hiszen nem szükséges a gyomokat totálisan kiirtani, elég csak olyan szinten tartani a gyomfertőzöttséget, hogy az ne legyen hátrányos hatással a kertek növényeire.

Fontos a gyomfelismerés

Érdemes megismerni a kertekben gyakran megjelenő gyomokat, mert akkor jobban lehet védekezni ellenük. Vannak egyáltalán nem veszélyes gyomok, melyek nem túl szaporák, nem nőnek túl magasra. Az egynyári gyomok is általában kevésbé veszélyesek, mint az évelők. Az invazív gyomok azonban nagyon gyorsan képesek terjedni, emiatt ezekre is jobban oda kell figyelni, hogy ne lepjék el a kertet - írták.

A mechanikai gyomirtás

A cikk szerint a legegyszerűbb módszer a mechanikai gyomirtás, azaz a gyomlálás, vagy a kapálás. Előbbinél gyökerestől távolítjuk el a gyomokat, utóbbinál ez nem biztos, hogy sikerül. Hatékonyabb, ha gyökerestől szedjük ki a gyomokat, mert ha a gyökér, vagy annak darabja a földben marad, akkor előbb utóbb kihajt. A taracknál például kimutatták, ha gyökerének csupán 5 százaléka, azaz egy kis darabja marad a talajban, arról képes magát újra reprodukálni a növény. Ám a bennmaradó gyökereknek megvan az az előnyük (nem a taracknál, hanem a kevésbé agresszívan terjedő gyomfajoknál), hogy összetartják a talajt, így a szél és víz eróziós hatása kevésbé tud érvényesülni, tehát annak is van előnye esetenként, ha a gyökér a földben marad - közölték.

Gyomprevenció

A megelőzésre is vannak jó megoldások. Az egyik ilyen, hogy ha folyamatosan igyekszünk a gyomokat kordában tartani, mennyiségüket csökkenteni, akkor idővel magától is csökkenni kezd az állományuk kertünkben. Soha ne várjuk meg, hogy virágozzanak, és magot érleljenek, ennél előbb gondoskodjunk eltávolításukról, hiszen a magzó gyomok újabb plusz munkát eredményeznek - tanácsolják. 

Jó megelőző megoldás a talajtakarás akár szalmával, akár a lekaszált fűvel. A takart talajon kikelő gyomok többsége, még mielőtt a takaróanyag fölé nőne, elpusztul. A talajtakarás továbbá segít a talaj nedvesség tartalmának megőrzésében, csökkenti annak kipárolgását, valamint hosszabb távon komposztálódik, lebomlik és tápanyagokkal is gazdagítja a talajt.

Az időzítés itt is kiemelkedő jelentőségű

Az évelő gyomok irtását bármikor elvégezhetjük, a magról kelőknél érdemes megvárni minél több kikelését, hogy egy menetben a legtöbbtől egyszerre tudjunk megszabadulni. Azonban a gyomállomány néhány lombleveles állapotánál ne halogassuk tovább a munkát, mert ha megerősödnek, akkor már jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el kerti növényeinktől. 

Arról már volt szó, hogy a virágzásukat semmiképp ne várjuk meg. Sok gyomnövény képes arra, hogy ha virágzáskor kapáljuk ki, és a területen hagyjuk, miközben elszárad, beérleli és elszórja magjait. Rendszeres gyomirtás mellett is számítsunk rá, hogy a kertünk soha nem lesz gyommentes. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a környező területekről a szél is hoz gyommagvakat, másik, a gyomok túlélési taktikája. 

Így védik a növények a faj fennmaradását, hiszen, ha a területen élő egyedeik valami miatt mindannyian elpusztulnak (gyomirtás, tűz, beszántás, bármi), akkor is a faj később újra populációt tud képezni az adott területen, hiszen a ki nem kelt magok túlélik azt, amit a már kifejlett növények nem éltek túl - fogalmazott az összefoglaló.

További híreink

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás