Hirdetés
Hasznos megoldás a talaj vízmegtartó képességének növelésére
A kisebb területek vízkörforgásai azáltal tarthatóak fenn, hogy a területeken agrotechnikai műveletekkel hosszabb lefolyási utakat biztosítanak a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadéknak. Ezzel együtt garantálják a folyamatos növényborítottságot, így a párolgás és párologtatás a hagyományos megoldásokhoz képest hosszabb ideig kiegyenlített hőmérsékletet biztosít, ami a természetes és épített környezetre is kedvező hatással van.
Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Szlovákia fővárosában Pozsonyban vett részt kétoldalú szakmai egyeztetésen. Ezen a szlovák Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára, Martin Kováč bemutatta azt a nemrég kialakított stratégiát, amellyel a talaj vízmegtartó képességének növelését a hidrológiai viszonyok javításával érik el. Az egyeztetésen hangsúlyozták, hogy a megvalósításban fokozott szerepe van a gazdák összefogásának helyi szinten, miközben stratégiájuk országosan is hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez - írta az Agrárminisztérium.

A vízmegtartó képesség javítása mellett további fontos témákról is szó volt
A találkozón szó esett az Agro-ökológiai Program vállalásairól, a KAP Stratégiai Terv eddigi tapasztalatairól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarák és falugazdász-hálózatok szerepéről, továbbá a szén-dioxid eltávolítás uniós tanúsítási keretrendszerének létrehozásáról szóló rendelettervezet mezőgazdasági kérdéseiről. Utóbbihoz szorosan kapcsolódik a talajélet élénkítése, amelyhez a vízháztartás javítása elengedhetetlen. Mindkét fél pozitívan értékelte az egyeztetést, így várhatóan a közeljövőben további együttműködésekre kerülhet sor a két minisztérium között - közölték.
Hirdetés
Ezért fontos szakmailag a vízmegtartó képesség
A témával kapcsolatban a Guardian cikkére hivatkozva a Biokontroll írta meg, hogy az egyre gyakoribb időjárási szélsőségek folyamatosan kihívást jelentenek a növénytermesztés számára. Ezért érdemes a talajélet szempontjából körültekintően, hosszú távra előre tekintve gazdálkodni.
A talaj agyagtartalma például befolyásolja vízmegtartó képességét és a talaj tömörödésére is jelentős hatással van. Egy mezőgazdasági terület talajadottságai eltérők lehetnek akár egy táblán belül is, a termelőnek mégis mindent meg kell tennie, hogy a növényállomány megfelelő víz- és tápanyagellátáshoz jusson. Ideális esetben a talajrészecskék keveréke biztosítja ezt az állapotot, ám a szárazabb területeken nehéz megtartani a talaj nedvességtartalmát, még agyagrészecskék jelenlétében is.
Az agyagtartalom mellett a talaj szervesanyag tartalma is fontos szerepet játszik a vízmegtartás szempontjából. Azokon a területeken, ahol intenzív talajhasználat mellett szintetikus műtrágyákkal próbálják pótolni a növények számára szükséges tápanyagokat, a talaj szervesanyag tartalma 0,5%-ra is lecsökkenhet. Ezzel szemben az ideális szervesanyag tartalom meghaladja a 3%-ot.
Az ökológiai gazdák egyik legfontosabb eszköze a zöldtrágyázás, illetve a szervesanyagok, komposztanyagok talajba forgatása. Az egészséges talaj és a hosszútávon fenntartható mezőgazdasági termelés érdekében ezért érdemes tehát odafigyelni a talaj szervesanyag tartalmára is - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés