Hirdetés
Három gazdálkodó vette át a Nemzet Gazdásza címet az Országházban
Átadták a Nemzet Gazdásza címet az Országházban, Budapesten. Az idén Bata Erzsébet vajdasági gazdálkodó, Mocz András erdőmérnök, gazdálkodó, Vancsura József kertészmérnök, gazdálkodó vette át az elismerést.
Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a nemzet gazdáinak feladata, hogy munkájukkal minden körülmények között éltessék a termőföldet, amely mindannyiunk számára biztosítja a mindennapi kenyeret - emelte ki Kövér László.

A Nemzet Gazdásza címet az AGROTREND Csoport 2023-ban hozta létre. Az elismerés fővédnökei Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Nagy István agrárminiszter, Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
Hirdetés
A címet a magyar nemzet olyan erkölcsileg feddhetetlen gazdálkodó szakembere érdemli ki, aki gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, munkáltatói viselkedésével, technológiai színvonalával, innovációival, társadalmi szerepvállalásával maradandót alkotott.

A 2023-as évben Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Juhász István, a felvidéki Hanva településen működő Agrárius Kft. tulajdonosa és Nyakas András, a hajdúnánási Nyakas Farm tulajdonosa részesült az elismerésben.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés