Hirdetés
Három év alatt hatalmas fejlődés a világító(!) növények világában
2017 decemberében a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói bejelentették, hogy megtalálták a módját, hogyan hozhatnak létre fényt kibocsátó növényeket. Ezt úgy érték el, hogy speciális nanorészecskéket ágyaztak a vízitorma leveleibe, lehetővé téve, hogy azok közel négy órán át halvány fényt bocsássanak ki.
Akkoriban azt remélték, hogy további optimalizálással ezek a növények egy napon elég fényesek lehetnek ahhoz, hogy megvilágítsanak egy otthoni vagy irodai munkaterületet.
Valóra vált – világító – álmok
Majd három év elteltével elérkeztünk oda, hogy a korábbi álmok bizony valóra váltak – írja a magyarmezogazdasag.hu.
Hirdetés
Az MIT mérnökei úgy fejlesztették tovább a fényt kibocsátó növényeket, hogy azok mindösszesen 10 másodperc alatt feltölthetők egy LED-del, és tízszer erősebben és tovább is világítanak, mint az első generációs növények, ezen felül bármikor újra lehet tölteni őket.
Elnyel, tárol, kibocsát
„Olyan fénykibocsátó növényt akartunk létrehozni, aminek a részecskéi elnyelik a fényt, valamennyit tárolnak belőle, majd fokozatosan kibocsátják azt” – mondta Michael Strano, az MIT Carbon P. Dubbs vegyészmérnök professzora, a kutatás vezetője. „Ez egy nagy lépés a növényi alapú világítás felé” – tette hozzá.
A speciális nanorészecskék bármely más típusú fénykibocsátó növény fénytermelését képesek fokozni. Emellett a nanorészecskék tartalmazzák a luciferáz enzimet is, amely a szentjánosbogarakban is megtalálható.
Ez az eljárás a "növényi nanobionika" terület egyik ékköve, ahol a kutatók újszerű tulajdonságokkal ruházták fel a növényeket.
Annak érdekében, hogy a növények tovább világítsanak, Strano és csapata létrehozott és felhasznált egy "fénykondenzátort", amely általában az elektromos áramkör azon része, amely képes fotonokat tárolni és szükség esetén felszabadítani.
Ez a "fénykondenzátoros" módszer számos különböző növényfajnál működhet, köztük a thaiföldi elefántfülnél is, amelynek levelei több mint 30 cm szélesek lehetnek. A kutatók reményei szerint az effajta világító növényeket egy napon kültéri fényforrásként lehetne használni.
A kutatók további vizsgálatokat végeztek annak érdekében, hogy a szilícium-dioxiddal bevont nanorészecskék nem zavarják-e a növények normális fejlődését. Azt találták, hogy az izzó növények mindenféle gond nélkül képesek voltak normálisan fotoszintetizálni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés