Hirdetés
Harmadik országokból kölcsönzött munkavállalók enyhítik a magyarországi munkaerőhiányt
Elfogadott a három műszakos munkarend, vagy akár a 12 órás beosztás, a túlóra pedig kedvelt fogalom – többek között ilyen tapasztalatokat szereztek eddig a hazai vállalkozások az Európai Unión kívülről érkezett, kölcsönzött munkavállalókkal. A konstrukció azon túl, hogy hatékony megoldást jelent a munkaerőhiányra, nagyon gyors megtérülést hozhat, az adminisztrációs terheket pedig a kölcsönzéssel foglalkozó szolgáltatók veszik át a magyar cégektől. Szeptembertől újításként jött a HR szolgáltatók között a Minősített Foglalkoztatói nyilvántartás.
Az Adózóna írta meg, hogy évekkel ezelőtt, az egyre nagyobb problémát jelentő hazai munkaerőhiány kezelésére jelent meg a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó cégek gyakorlatában, hogy az Európai Unión kívülről is kerestek munkavállalókat, hogy így teljesítsék magyarországi partnereik igényeit. Napjainkra már bevett, és kedvelt megoldássá vált a mezőgazdaságban is.

A konstrukció egyik nagy előnye, ami a munkaerő-kölcsönzést általában is jellemzi, az a rugalmasság, ami a pandémia alatt is érzékelhető volt. A 2020-as évben a korlátozások, illetve a termelés visszafogása miatt számos harmadik országból érkezett kölcsönzött munkavállalótól köszöntek el a vállalkozások, azonban a gazdaság újraindulásával ismét megugrott irántuk a kereslet.
Hirdetés
"Eleinte fenntartásokkal fogadták a partnereink, amikor a hazai munkaerőhiány enyhítésére azt javasoltuk, hogy az Európai Unión kívüli, szomszédos országokból hozzunk munkavállalókat. A legtöbben a nyelvi nehézségek és a kulturális különbségek miatt aggódtak. Azonban azok a társaságok, amelyek azóta kipróbálták ezt a lehetőséget, határozottan pozitívan nyilatkoztak. Nem probléma számukra a három műszakos, vagy a 12 órás beosztás, és kimondottan keresik a túlórázási lehetőségeket" – számolt be a tapasztalatokról Czellecz Zoltán, a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó Work Force operációs igazgatója.
Más országok is pályáznak a harmadik országokból kölcsönzött munkavállalók szolgálataira
Az ugyanakkor kérdéses, hogy meddig lesz majd lehetőség a Magyarországon jelenlévő munkaerő-igény Ukrajnából, vagy Szerbiából történő kezelésére. "Az utóbbi 1-1,5 évben nyilvánvalóvá vált, hogy tőlünk nyugatabbra is egyre inkább megoldásként tekintenek a munkaerőhiány enyhítésére az ukrán, szerb, illetve más balkáni országokból származó személyi állománnyal. Megkezdődött a munkaerőpiacok megnyitása előttük, ezért a harmadik országból származó munkavállalókkal dolgozó hazai cégeknek érdemes már most felkészülni erre a kihívásra is" – figyelmeztetett Czellecz Zoltán.
A szeptembertől életbe lépett 407/2021 számú kormányrendelet újabb harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatását teszi lehetővé. Szintén a kormányrendelet értelmében lép életbe a jövőben egy úgynevezett minősített foglalkoztatói státusz, melyre a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó HR-szolgáltatók pályázhatnak majd. A minősítés megszerzéséhez emelt szintű szakmai, valamint letétfizetési elvárásoknak szükséges megfelelni, a nyilvántartásba való bekerülés pedig egyértelműen biztonságot, stabilitást, és megfelelő szakértelmet sugall mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói oldalnak – közölte a szakember.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés