Március 20-án, a Balaton vizén megtartott VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja rendezvényen a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke, Szűcs Lajos beszélt az ágazatot érintő témákról. A Szent Miklós rendezvényhajón elmondta, hogy a mezőgazdasági támogatások jelentős részéből a halas szakma kimaradt, leginkább azért, mert Magyarország nem tengeri ország. Úgy vélte, a halászati operatív programot nem szabadna különválasztani a mezőgazdaságétól.

A Pecaverzum számolt be róla, hogy az elnök szerint az Agrárminisztérium és a szakmai szervezetek bevonásával egyeztetések zajlanak, hogy a szükséges forrásokat megkapja a halas szakma is. Szűcs Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a halgazdálkodás komoly eredményeket tud felmutatni az elmúlt időszakban, főként azért, mert a Mohosz kezelésében vannak a természetes vizek és a halőrök ügyei is.

Március 20-án, a Balaton vizén megtartott VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja rendezvényen a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke, Szűcs Lajos beszélt az ágazatot érintő témákról - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Arról is beszélt, hogy a horgászturizmus gazdasági szempontból komoly lehetőségeket jelent, például a balatoni horgászidény kitolásával a vendéglátásban komoly bevételek keletkezhetnek.

Dérer István, az Országos Horgászszervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója, a Mohosz elnökhelyettese elmondta, a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia alapján a következő hetekben a szakállamtitkárság kormányelőterjesztést készít elő. A végleges változat elfogadása előtt újabb társadalmi egyeztetés következik, majd reményeik szerint annak elfogadása után még az idei év első felében megtörténik a forrásbiztosítás is.

Dérer István, az Országos Horgász-szervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója beszédet mond a VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja rendezvényen, a Szent Miklós rendezvényhajón Siófok közelében 2024. március 20-án - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A vízszint és a halállomány

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) vezérigazgatója közölte, hogy a folyamatos vízeresztés ellenére a Balaton vízállása tartja a 125 centimétert, ami a sok csapadéknak köszönhető.

A balatoni halállománnyal kapcsolatban megemlítette az érzékeny halfajok telepítését, közöttük az általa legnagyobb sikernek tartott menyhal újrahonosítását, amely program 6 éve indult el. 

A program részeként Tihanynál, egy kompról ponty látványtelepítés zajlott, amelynek keretében 4 tonna háromnyaras, fogható méretű pontyot telepítettek a szakemberek a Balatonba.

A haltelepítésekről Nagy Gábor, a BHNp Zrt. horgászati ágazatvezetője elmondta, évente 35-40 helyen telepítenek halat a Balatonba: tavaly 300 tonna pontyot, 13 tonna süllőt, 270 ezer csukát, két mázsa compót, 3000 balint, valamint kősüllőt és menyhalat. Ezen felül a Kis-Balatonba 250 ezer ponty, illetve 100 ezer süllő és csuka került.      

A Magyar Haltani Társaság (MHTT) javaslatára az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete (AME) korábban közös döntést hozott arról, hogy 2017-től kezdve minden év március 20. a Halak Napja. A Mohosz döntése alapján 2022-től ekkor ünnepeljük a Halőrök Napját is - írták

Megosztás

További híreink

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás