Hirdetés
Hamarosan igényelhető a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása
Megjelent a “Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatás” című, VP3-5.1.1.1-21 kódszámú pályázati felhívás, 80 százalékos maximális támogatási intenzitással. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint. Négy szakaszban lehet igényelni a támogatást.
A Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása felhívást az Európai Bizottság által 2015. augusztus 10-én elfogadott Vidékfejlesztési Program keretében az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága hirdeti meg a 1248/2016. (V. 18.) számú Korm. határozatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján. A Felhívás alapjául a Vidékfejlesztési Program 5.1.1. számú, az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások című műveletének C célterülete szolgál.

A felhívás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése érdekében. A támogatás lehetőséget biztosít a gazdák számára olyan technológiai fejlesztések végrehajtására, amelyek használatával képesek lesznek elhárítani, vagy mérsékelni a tavaszi fagykárokat.
Hirdetés
A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:
- tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek.
- tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközhöz, berendezéshez, technológiához kapcsolódó vagyonvédelmi eszközök beszerzése: kamerarendszer, tároló konténer beszerzése, illetve levegő hőmérséklet és páratartalom mérésére alkalmas meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása.
- általános költségek (pályázatírás, projektmenedzsment).
Kik igényelhetnek támogatást?
Támogatási kérelmet azok a mezőgazdasági termelők, ŐCSG-k és CSMT-k nyújthatnak be akik rendelkeznek legalább 6000 STÉ üzemmérettel és árbevételük legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származik.
A támogatási kérelmek benyújtására 2021. november 17. napjától 2022. január 11. az alábbi benyújtási szakaszokban lesz lehetőség az alábbi szakaszok szerint:
- Első szakasz: 2021. november 17. – 2021. november 30.
- Második szakasz: 2021. december 1. – 2021. december 14.
- Harmadik szakasz: 2021. december 15. – 2021. december 28.
- Negyedik szakasz: 2021. december 29. – 2022. január 11.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint. A támogatás maximális mértéke összes elszámolható költség 80 százaléka.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés