Tisztán kőolajszármazék-alapú erőforrások mellett növények felhasználásával részben helyettesíthetők a műanyagok. Ezt a területet kutatja dr. Lendvai László, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa, aki elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-ösztöndíját. A körforgásos gazdaság szempontjait figyelembe véve azt kutatja, mi történik akkor, ha a műanyagot olyan mezőgazdasági, vagy erdőipari melléktermékekkel – búza-, árpa- és repceszalma, illetve faipari származékok őrléséből keletkező porral – töltik meg, amiket egyébként elégetnének, ezáltal is szennyezve a környezetet.

A Magyar Tudományos Akadémia 1998 óta ítéli oda a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat azoknak a fiatal, 45 év alatti kutatóknak, akik tudományos fokozattal rendelkeznek. A bírálatot végző kuratórium elsősorban a pályázók eddigi eredményeit és a következő időszakra vonatkozó kutatási tervét veszi figyelembe. Az idei döntés alapján dr. Lendvai László, a Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének munkatársa is elnyerte a rangos elismerést. Az adjunktus érdeklődésének középpontjában a fenntarthatóság áll, összhangban azzal, hogy a győri egyetem nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődés komplex kutatására és oktatására, beruházásai esetében pedig szintén a fenntarthatóságot  helyezi fókuszba - írta az egyetem weboldala.

Dr. Lendvai László 3 évre nyerte el a kutatási ösztöndíjat többek között a műanyagok helyettesíthetőségének vizsgálatára - Fotó: Májer Csaba József

Melléktermékekkel kiváltott műanyagok

„Széles körben vizsgált, de még ma is sok kihívást jelentő terület, hogy miként lehet a műanyagok gyártásakor a kőolajszármazékokat részben valamilyen ipari vagy más területen keletkező melléktermékkel kiváltani. Ezáltal csökkenthetjük az ökológiai lábnyomot, továbbá tulajdonságmódosítást – például nagyobb merevséget, szilárdságot – érhetünk el. A járműiparban már számos, igénybevételnek kevésbé kitett alkatrész készül ilyen műanyagból – mondta dr. Lendvai László. 

A körforgásos gazdaság szempontjait figyelembe véve azt kutatom, mi történik akkor, ha a műanyagot olyan mezőgazdasági, vagy erdőipari melléktermékekkel – búza-, árpa- és repceszalma, illetve faipari származékok őrléséből keletkező porral – töltjük meg, amiket egyébként elégetnének, ezáltal is szennyezve a környezetet. Azért ezeket az anyagokat választottam, mert helyben nagy mennyiségben termelődnek, ami nagy előnyt jelenthet akkor, ha kutatásom piacképes eredményeket hoz.”

A nedvességvizsgálat az egyik kulcs

Az adjunktus azt is elmondta, hogy a pályázatában arra vállalkozott, hogy e porok társításával 3D nyomtatásra alkalmas műanyagokat hoz létre, és vizsgálja, mit kell tenni azért, hogy feldolgozásuk során azok kevésbé legyenek érzékenyek az egyes környezeti paraméterekre. Az egyik legfontosabb ilyen külső tényező a nedvesség, mivel ezek a műanyagok a növényi adalékok révén fokozottan hajlamossá válhatnak a levegő páratartalmának felvételére, ami a feldolgozást megelőző szárítás nélkül jelentősen ronthatja mechanikai tulajdonságaikat.

Dr. Lendvai László azt is kiemelte, hogy köszönettel tartozik prof. dr. Zsoldos Ibolyának, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék vezetőjének, akinek szakmai és személyes támogatása nagy segítséget jelentett számára az elmúlt évek során. Az elért eredményhez nagyban hozzájárult a Széchenyi István Egyetem is, amely az infrastruktúrafejlesztéseknek köszönhetően nemzetközi színvonalú, a tudományos kutatások elvégzéséhez megfelelő laboratóriumi hátteret épített ki. Az adjunktus fontosnak tartotta kiemelni a néhai prof. dr. Karger-Kocsis Józsefet is, aki doktori témavezetőjeként kiváló alapokat adott kutatói pályájához - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hogy lehet ennyire rossz az, ami ennyire szép? A rózsabogár ad egyfajta választ

2025.05.18.

Ha a kertben megpillantja az ember, ráadásul a nap is süt, biztos, hogy nem gondol semmi rosszra, mondván, hogy is lehetne rossz az, ami ennyire szép. Pedig egyetlen kertésznek sem barátja.

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás