Az elmúlt napokban főként a délnyugati és az északkeleti országrészekben fordult elő csapadék, ugyanakkor a hőségben igen intenzív volt a növényzet párologtatása. Az Alföldön valamint a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, de máshol is sokat veszített nedvességtartalmából a talaj a hónap eleje óta. A következő napokban többször és többfelé számíthatunk akár heves zivatarokkal kísért záporokra, és néhány fokkal a kánikula is mérséklődik.

A mögöttünk álló 8-10 napban igen meleg időben volt részünk néhol heves zivatarokkal. Az ország nagy részén kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál. A múlt hét első felében csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok, de egy-egy hevesebb zivatar akár felhőszakadással ekkor is előfordult. Csütörtökön azonban már a hajnali óráktól délnyugat felől heves zivatarzóna haladt át az országon, melyet főként a Dunántúlon károkozó szélvihar is kísért.

Aznap hazánk északi, északnyugati felén többfelé hullott le hirtelen 10-25 mm, de az Alföld keleti, délkeleti felén csak 1-5 mm esett. A múlt hét második felében száraz napok következtek, majd hétfőtől szerda estig főként északkeleten és délnyugaton voltak záporok, zivatarok, melyekből ezeken a tájakon helyenként 10-20 mm is lehullott. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege azonban országosan nagy területen mutat 20-50 mm hiányt. A talaj felső fél méteres rétege a Dunántúl északi és délkeleti tájain, Budapest tágabb környezetében valamint az Alföld jelentős részén kritikusan száraz, de a mélyebb talajrétegek nedvességtartalma még kielégítő a növények számára.

Rövid megszakításokkal két hete tart a hőség, amely vasárnap és hétfőn tetőzött, amikor a napi középhőmérséklet a déli országrészben a 29-30 fokot is elérte. Többfelé éjszakánként sem hűlt 20 fok alá a levegő, napközben pedig 33-39 fokokat mérhettünk. Keddtől kissé mérséklődött a forróság, de még szerdán is 30-35 fokig melegedett a levegő.  

A repce és az árpa betakarítása már a legtöbb helyen befejeződött, a búza aratása javában zajlik. A tarlók tárcsázása is már sokfelé megtörtént. A meleg, száraz napokon jól lehetett haladni a munkákkal.

A kukorica és a napraforgó a legtöbb helyen szépen fejlett. A kukorica a címerhányás állapotában van, a napraforgó pedig virágzik. Egyelőre a mélyebb talajrétegben még országszerte találnak vizet, de főleg az Alföldön már egyre jobban hiányzik számukra a nedvesség. A további optimális fejlődésükhöz a következő hetekben bőséges csapadékra lenne szükség a szemek képződéséhez, majd növekedéséhez (júliusban 100 mm csapadék lenne számukra optimális).

A nyári növények zöld tömege még kissé növekszik, a növényzet fejlettebb, dúsabb, zöldebb a szokásosnál.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 760 és 880 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek északon és nyugaton, a magasabbak délkeleten vannak, az országon belüli különbség egyre nő. Az összegzés kezdete óta folyamatos elmaradásban van a hőösszeg. A tavalyi évhez képest 40-90 foknap a hiány, a sokéves átlaghoz képest viszont már csak 10-40 foknap, az elmúlt időszakban sokat csökkent. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai pár nappal később következnek be a szokásosnál.

Az előttünk álló egy hétben gyakran változékony, de többnyire meleg időben lesz részünk. Pénteken és szombaton nyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek fölénk, több hullámban várható eső, zápor, akár heves zivatar. Szombaton a déli és keleti országrészben várható nagyobb mennyiség. Vasárnap és hétfőn száraz időben lesz részünk, majd hétfő estétől szerda estig ismét többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, ekkor a több csapadék hazánk északi felén valószínű. Összességében a következő egy hétben sokfelé van esély 10-20 mm csapadékra, az északi országrészben 30-40 mm is hullhat. A hőmérséklet eleinte visszaesik kissé. A csúcsérték pénteken főként az Alföldön haladja majd meg a 30 fokot, a hétvégén pedig 30 fok körül vagy néhány fokkal az alatt alakul. A jövő hét elején ismét melegszik az idő, és átmenetileg visszatér a hőség 35 fok körüli maximumokkal, de szerdán egy hidegfront hatására északnyugat felől lehűlés kezdődik.

Megosztás

További híreink

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás