Éder Tamást és Potori Norbertet választották két új tagként Lázár János és Nagy István miniszterek helyére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) működtető alapítvány kuratóriumába. Az intézmény rektora, dr. Gyuricza Csaba egy nagyinterjúban az elbocsátások témája mellett azt is részletezte, hogy nem az Erasmus-ügy jelenti a legnagyobb kihívást, sokkal inkább az uniós pénzek elmaradása, amelyek nélkül B tervre van szükség ahhoz, hogy végbe mehessen a korábban bejelentett 200 milliárd forint értékű intézményfejlesztés.

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Élet- és Agrártudományi Egyetem rektora az Indexnek beszélt többek között a kuratóriumi tagok lemondásáról, a Csányi Sándorral való kapcsolatáról,  a MATE fejlesztéseiről és az uniós pénzek elmaradásának következményeiről.

A MATE rektora, dr. Gyuricza Csaba (balra) egy nagyinterjúban az elbocsátások témája mellett azt is részletezte, hogy nem az Erasmus-ügy, sokkal inkább az uniós pénzek elmaradása jelenti a legnagyobb kihívást - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

Két éve tölt be vezető tisztséget a MATE élén. Mennyire okoz kihívást az állami jegyek elhagyásával párhuzamosan a piaci szemléletű működésmód kialakítása?

A piaci szemléletű működésre való átállás nagy lehetőséget jelent a MATE számára. Ami ugyanis a gazdaságban az 1990-es évek elején a piacgazdaságra való átállást jelentette, az a felsőoktatásban most valósul meg. Egy teljesítményalapú, társadalmi és piaci igényeket figyelembe vevő működési modell kibontakozásának lehetünk tanúi, amely nyilván szembe megy a 30-40 éves, rögzült beidegződésekkel. Nehéz olyat mondani, ami az alapítványi működés ellen szól, mivel olyan rugalmas és dinamikus működésmódot tesz lehetővé, amire az államháztartási törvény kereteiben nem volt lehetőség. Az egész életemet a felsőoktatásban töltöttem, és észleltem azokat a nehézségeket, ami az egyetemet gúzsba kötötték. A modellváltásnak köszönhetően az oktatás és a kutatás területén is van lehetőségünk arra, hogy a minőséget helyezzük az előtérbe, ami a hallgatók és a társadalom érdeke egyaránt. 

Az Európai Bizottság döntése értelmében sem az Erasmus+, sem a Horizont Európa programból nem kaphatnak támogatást azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek. A MATE hogyan áll a kialakult helyzethez?

Az Erasmus forrásainak pótlását lehetséges megoldásnak tartom, országosan is kezelhető méretű összegről van szó. Azonban nem csak az összeg a probléma, hanem az, hogy ezek olyan nemzetközi hálózatban működő kapcsolatok, amelyekből kikerülhetünk. Ebben az esetben egyedileg kellene a kapcsolatokat újjáépíteni, ami, lássuk be, nagy nehézséget okozna. Abszurd lenne, hogy ha uniós tagországként rákényszerülnénk, hogy szinte kizárólag EU-n kívüli kapcsolatokat építsünk. Nyilvánvalóan gondolkodunk ezen is, mert nem áll szándékunkban lemondani azokról a nemzetközi együttműködésekről, amelyeket kemény munkával értünk el.

A tét óriási, de semmi áron sem szabad hagyni, hogy a magyar hallgatókat, a kutatási programokat sújtó embargó révén pedig a tudományos élet képviselőit hátrányosan különböztessék meg. 

Az uniós országok többsége szégyenlistára tett bennünket abban az értelemben, hogy nem szívesen működnek velünk együtt, vagy kockázati tényezőként tekintenek a közös munkára.

Szerencsére a MATE-nak jó kapcsolatai vannak, de nagyon nagy energiát kell fektetnünk abba, hogy ezeket az együttműködéseket fenn tudjuk tartani. Az anyagi mellett az erkölcsi kár is jelentős lehet, mivel sok évtized alatt kialakult együttműködések dőlhetnek össze azzal, ha ezek a programok nem tudnak folytatódni. A legrosszabb forgatókönyv, ha a nemzetközi vérkeringésből is kiírnának minket.

Arra alapozunk, hogy megszületik a megállapodás, és ahogy a kormányzat ígéri, nyárra sikerül rendezni az Erasmusszal kapcsolatos nézeteltéréseket, ami tulajdonképpen nem is az Erasmusról szól, de a fiatalok isszák meg végső soron a levét. Véleményem szerint az egyetemeken verik le a port, úgy, hogy nem is tudtunk ellene védekezni, mivel minket utólag értesítettek. 

Az Európai Unió több feltételhez kötötte Magyarország hozzáférését a helyreállítási alap forrásaihoz. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még egy februári Kormányinfón közölte, hogy az egyetemi vagyonkezelő közalapítványokban nem maradnak politikusok. Lázár János és Nagy István miniszterek mennyire szóltak bele a MATE működésébe?

Amennyire a kuratóriumi tagságból fakadó fenntartói feladatok szükségessé tették. De nem kerülöm meg a kérdés lényegét: soha semmilyen nyomásgyakorlás nem volt a miniszterek részéről. Ahogy az Európai Bizottsággal való egyeztetésen is jeleztem, a két politikus az egyetemi autonómiát nem sértette. Nem szóltak bele sem a szenátus, sem a rektori vezetés operatív működésébe, viszont a stratégia és az egyetem hosszú távú működésének kialakításában komoly háttértámogatást jelentettek, amiért köszönettel tartozunk. A kuratórium átalakítása nem az egyetem feladata, mi ezt csak tudomásul tudjuk venni. A munkamegosztást jónak ítélem meg a kuratóriummal, mind Csányi elnök úr, mind a kuratórium többi tagja komoly munkát fektet az egyetembe. 

A közelmúltban jelent meg a hír, miszerint már meg is van, hogy a két kormánytag helyére ki kerül a MATE-t működtető alapítvány kuratóriumába. Mi szólt Éder Tamás és Potori Norbert mellett, illetve hogyan járulnak majd hozzá az egyetem működéséhez?

Mindketten évtizedek óta meghatározó szakemberek a hazai és a nemzetközi agrárium világában, ráadásul a MATE „öregdiákjai” is, hiszen diplomájukat is mindketten az egyetem jogelőd intézményében szerezték meg, elkötelezettségükhöz nem férhet kétség. Éder Tamásnak jelentős tapasztalatai vannak az élelmiszeriparban, a vidékfejlesztésben és az agrár-államigazgatásban egyaránt, míg Potori Norbert az agrárközgazdasági, agrárpolitikai és kutatói területeken szerzett komoly szaktudást pályája során. Az említett területeken történő hatékony fejlesztések elkerülhetetlenek a hazai agrárium következő évtizedeinek sikereihez, vagyis teljes összhangban vannak egyetemünk célkitűzéseivel.

Milyen a közös munka a kuratórium elnökével, Csányi Sándorral? 

Minden fontos ügyben, minden kényes ügyben, stratégiai kérdésekben – ha szükséges – napi szinten egyeztetünk. Nem akarok preferenciát felállítani, de azt látom, hogy a bankügyek és a foci mellett talán a legtöbbet a felsőoktatás kérdéseivel foglalkozik manapság. 

Csányi elnök úr szívén viseli az egyetem ügyét, már csak azért is, mert gazdasági szakemberként, az agrárágazat legjelentősebb szereplőjeként látja azt, hogy milyen fontos az utánpótlás kérdése, valamint azt is, hogy ezen a területen milyen kitörési lehetőségek vannak. 

Az Erasmus-ügyön és az uniós pénzek hiányán túl milyen nehézségekkel kell nap mint nap megküzdeni?

A rektori mandátumom kezdetekor más gazdasági környezettel számoltunk, azonban az orosz–ukrán háború minket is közvetlenül érintett, hiszen az energiaárak drasztikus emelkedése nálunk is átírt dolgokat. A legnagyobb kihívást kétségtelenül az jelenti most, hogyan tudunk ennek megfelelni. Az öt campust magában foglaló egyetemünk rezsiköltségei a korábbi, közel 3 milliárd forinthoz képest 6 milliárd forint fölé emelkedtek éves szinten – annak ellenére is, hogy eddig soha nem látott energetikai racionalizációt hajtottunk végre. Ez olyan mértékű összeg, amely tartalékként szerintem semmilyen költségvetésben nem tud szerepelni, a MATE-nak is jelentős terhet jelent. Komoly beavatkozások váltak indokolttá az intézmény stabilitásának fenntartásához úgy, hogy az ne menjen a minőségi képzések, kutatások rovására, valamint annak érdekében, hogy a korábban megfogalmazott intézményfejlesztési céljainkat továbbra is tartani tudjuk. 

A spórolás része a munkavállalói létszám leépítése is?

Sok helyen jelent meg az, hogy azért kezdtünk létszámleépítésbe, mert drasztikusan megemelkedtek az energiaárak. Ugyanakkor ezt a képet most árnyalnám, hiszen az egyetem négy, korábban önálló vagy részben önálló egyetem, illetve kutatóintézetek integrációjával jött létre, így a modellváltáskor előfordultak párhuzamosságok. A létszámcsökkentéskor komoly racionalizációt hajtunk végre, amely már akkor elindult, amikor híre-hamva se volt még a háborúnak, és folytatódott, amikor teljesítményalapú működésre álltunk át.

Hogyan néz ki jelenleg az intézmény költségvetése? 

A pénzügyeket tekintve a MATE létrejöttével 3 milliárd forintos hiány keletkezett, ezt a magyar kormány konszolidálta, így a fenntartó, a Magyar Agrár- és Élettudományért Alapítvány adósságmentesen vette át az intézményrendszert, így tiszta lappal kezdtük meg a működésünket. Az egyetem működésének biztosításához éves szinten 40 milliárd forintra van szükség.

Ennek alapját a kormánnyal kötött finanszírozási megállapodás adja, amelyet még nem zártunk le, de már a végéhez közelítünk. Úgy látjuk, hogy sikerülhet egy olyan megállapodást összehozni, amely minden lehetőséget megad az egyetem hosszú távú stabil működéséhez. Ez azt jelenti, hogy a működésnek egy fontos részét továbbra is az állami finanszírozás biztosítja, amelynek bázisa a hallgatói létszám, a tudományos teljesítmény és az az infrastruktúra, amit fenn kell tartani. Ezen túlmenően olyan vállalásokat kell tennünk, amely a saját bevételek szerzését erősíti. 

Korábban harangozták be, hogy mintegy 200 milliárd forintból fejlesztenék az egyetemet. Ezen törekvéseik jelenleg hogyan állnak? 

Ez az összeg továbbra is csak a tervek szintjén van meg, hiszen ennek nagy része az ígéretek szerint uniós forrásból érkezne, azonban nagyon sok fejlesztést ettől függetlenül elindítottunk. A gödöllői campuson olyan beruházásokba kezdtünk, amelyekre az elmúlt 50 évben nem volt példa. 10 milliárd forintot meghaladó értékben megújul a főépület, az ahhoz tartozó központi épületrészek és a sportcsarnok is. Mindezeken túl további fejlesztéseket tervezünk, egy zöldmezős beruházáshoz készülnek tervek. Arra számítunk, hogy a megfogalmazott fejlesztések, ha nem is az eredeti ütemterv szerint, de meg fognak valósulni. Célunk, hogy ne csak Közép-Európa, hanem az egész kontinens egyik legmodernebb campusát és intézményhálózatát építsük föl.  Tehát van b tervünk: nagyon komoly ingatlanportfólióval vettük át az intézményrendszert.

Mi az igaz abból, hogy Gödöllőre és Kaposvárra fókuszálva fontolgatják a Budai Campus eladását, amely által jelentős forrásokhoz jutnának?

A Budai Campus továbbra is működik, idén is több mint 40 százalékkal nőtt a jelentkezések száma az ott folyó képzéseinkre. Ebben az esetben sincs eladással vagy átszervezéssel kapcsolatos döntés, az egyetemen belül az egész országban zajlik az ingatlanok felmérése, amelyekre hosszú távon nem lesz szükség. 

Iparági szakértők szerint sok fiatal hamarabb sajátítja el a szakma modern művelési módjait egy nagyobb termelőnél, mint az iskolapadban, mivel az agrár-felsőoktatás nehezen képes megfelelni a gyorsan változó technológiának. Hogyan lehet a piaci szereplőkkel versenyezni? 

Húsz évvel ezelőtt egyébként ezzel nem volt probléma, mert felépültek az egyetemek tangazdaságai, ahol bemutatták azokat a technológiákat, amelyek évekkel később is modern technológiának számítottak. Napjainkban rövid időn belül elavul nemcsak a tudás, hanem az a hardver is, amely a technológia gerincét adja. Kevés olyan intézmény lehet, ahol megvan arra a forrás, hogy a legkorszerűbb technológiákkal oktassanak. Fontosnak tartom, hogy legyenek olyan együttműködések az egyetem és az iparági szereplők között, amelyek támogatják a gyakorlati tudás fejlesztését. 

A piaci szereplők oldaláról gyakran hallom azt a kritikát, hogy nem eléggé gyakorlatorientált a képzés.

Ezzel részben egyet is tudok velük érteni, de azt is tudatosítani kellene a piacnak, hogy mi a MATE-n nem szakmunkásokat képzünk, az egyetemnek egy olyan stabil alaptudást is biztosítania kell, amely alkalmassá teszi a mérnököt arra, hogy a későbbiek folyamán önállóan dolgozni tudó értelmiségivé válhasson. A gyakorlati bázisunk az örökséget tekintve nem fest kedvező képet, de dolgozunk a fordulaton stratégiai partneri hálózat építésével. Ezen törekvéseinket jelentősen segíti a duális képzés megléte.

Az első eredményeket már fel tudjuk mutatni, mivel az egyetem a nemzetközi ranglistákon szépen menetelt felfelé, két év alatt száz helyet léptünk előre a számunkra releváns agrártudományi nemzetközi ranglistákon. Az egyik vizsgálati szempont egyébként pont a képzések megítélése a munkaerőpiac oldaláról, amelyben a legnagyobbat léptük előre - mondta a MATE (egykori SZIE és GATE) rektora, dr. Gyuricza Csaba.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megszavazták az EP-képviselők az Európai Unió és Ukrajna közötti árufuvarozási megállapodás meghosszabbítását

2025.07.08.

2025 végéig meghosszabbítják az EU és Ukrajna közötti közúti árufuvarozásról szóló megállapodást

Közel 2500 hallgató végzett a MATE legutóbbi tanévében

2025.07.08.

Befejeződött a MATE 2024/25-ös tanéve, melynek végén 2477 hallgató végzett és 153 doktorandusz hallgató szerzett PhD-fokozatot

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tanulmánya szerint extrém alacsony kisvizek voltak a tavasszal Magyarországon

2025.07.07.

Idén tavasszal elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, ráadásul kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat

A tuják végórái? A szemünk előtt örökre megváltozik a magyar kertek világa

2025.07.07.

Egyre több kertben szembesülünk ugyanazzal a problémával: a tuja barnul, szárad, végül teljesen elpusztul. A jelenség már messze nem egyedi, hanem országos méretűvé vált. És a helyzet, sajnos, nem is fog visszafordulni.

Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Villány is elesni látszik – megállíthatatlanul terjed a szőlőhalál Magyarországon

2025.07.07.

Újabb borvidéken, ezúttal Villány térségében mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, így már 15 magyar borvidék vált érintetté a 22-ből.

Partnerhírek
Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Partner

Drónnal permetezel? Akkor ezt a képzést nem hagyhatod ki, mert komoly bírságot kockáztatsz nélküle!

2025.07.04.

Az ország első és egyetlen szakmai képzése mely segít a hatósági büntetéseket elkerülni, és segít eligazodni a legális drónos kijuttatás kivitelezéséhez szükséges jogi és gyakorlati folyamatokban.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

250 tonna kukorica eladó

85 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130
Bács-Kiskun, Kecskemét

John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130

Hitelesített telefonszám

32 900 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 214 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás