Gallen Attila, a Karát Broiler Kft. ügyvezető igazgatója Vas vármegyében, egy 65 lelkes kis faluban, Nagymákfán nőtt fel, öt testvérével együtt. Édesanyja egyedül nevelte őket. Máig emlékszik szavaira: „Tanulj szakmát, fiam, és megélsz belőle.” Szakmai útja azért egy picit kacskaringósabb lett…

Festő, dízelmozdony-szerelő vagy brojlertartó?

Édesanyja tanácsát követve melyik szakmát választotta?

Festő vagy dízelmozdony-szerelő között választhattam, az utóbbit jelöltem meg… Három év alatt kitanultam, és 1983–85 között dolgoztam a szakmában. Aztán '86-ban (18 hónap katonai szolgálat következett) Szombathelyen voltam katona. Kantinosként ez idő alatt tudtam keresni és takarékoskodni.

Fontos, hogy akkoriban szülőfalumban a szomszédom négyezer csirkét hizlalt. Látszott, hogy ezzel lehet keresni, hisz jó autókkal járt. Így már a katonaság alatt is sokat gondolkodtam: talán nekem is ezzel kellene foglalkoznom. Aztán eldöntöttem, hogy leszerelés után belevágok! 

Gallen Attila
Gallen Attila, a Karát Broiler Kft. ügyvezető igazgatója
Hogyan indult el?

1987-ben az összespórolt pénzem mellé induló vállalkozás számára felvehető kedvezményes hitelt kaptam mindössze százezer forintot. Abból a pénzből építettem egy istállót. Az első évben tojótyúkok tartásával próbálkoztam, de az nem volt jövedelmező. A következőben már kétezer csirkém volt az istállóban. 

A dízelmozdony-szerelés és a brojlertartás között azért nagy a távolság. Hogyan tanult? Könyvekből, iskolában vagy máshonnan?

Eleinte mindent a szomszédtól tanultam.

Valóban?

Igen. Sok időt töltöttem nála, beszélgettünk, segítettem neki, ő pedig megmutatta, amit tudott. Aztán a saját káromon tanultam a legtöbbet. Csak érdekességként: kezdetben még ment a több lábon állás is: a brojlertartás mellett én voltam a falu boltosa és kocsmárosa is. A bolt minden másnap négy órás nyitva tartással működött, a kocsma pedig mely a falu egyetlen közösségi helye péntek és szombat este volt nyitva, ez így ment egészen 1990-ig.

És hogyan fejlődött tovább a gazdaság?

1990-ben a vasvári termelőszövetkezet bérbe adta egyik emeletes szarvasmarha-istállóját. Kibéreltem, így akkor már 33 000 db csirke volt turnusonként. Akkoriban 52 napos hizlalás után átlagosan 1,65 kilógrammos csirkéket adtunk le – ez jó eredménynek számított. A baromfitartással összefüggő valamennyi fizikai munkát saját magam végeztem, takarítás, mosás, és a műszaki, gépészeti feladatokat is, sőt eleinte még az adminisztratív feladatokat is, gyakorlatilag ott éltem a telepen. A telepen három istálló volt, két év múlva a másik kettőt is kibérelhettem – így gyakorlatilag már az egész telepen én gazdálkodtam, 1999-ben elértem a 100 000 db csirke / turnus szintet.

Gersekaráton is kínáltak egy eladó istállót – fiatal voltam, tele lendülettel, ezért hitelből megvásároltam. Teljesen felújítottam, berendeztem, és elindult a termelés. A következő évben a vasvári telepet is, melyet béreltem, eladásra kínálták, azt is megvásároltam, felújítottam – pályázati pénzből és hitelből –, a legmodernebb technológiát építettem be, ez is jól, hatékonyan, gazdaságosan működött.

Azért ez rengeteg munka lehetett...

Igen, de a fejlesztésektől továbbra sem tudott semmi eltántorítani. 2003-ban Gersekaráton takarmánykeverő üzem megvásárlására nyílt lehetőségem. A takarmánygyártásról, a receptúrákról ugyan semmilyen szakmai ismeretem nem volt, de belevágtam, hitelből megvásároltam. Megalapítottuk a Karát Broiler Kft.-t, amely a takarmánykeverő üzemet működtette. Az a termelés elindult. Hamarosan újabb lehetőség kínálkozott a baromfinevelő épületek bővítésére: Vasváron, a volt Bábolna telep egyik felét - amely 11 istállóból állt - hirdették meg.

keverőüzem
A gersekaráti takarmánykeverő üzem - Fotó: Karát Broiler Kft.

2006-ban, nagyon magas összegű CHF-alapú hitelből, kevés pályázati támogatásból egy év alatt felújítottuk a telepet, és a termelés elindult. Az addigi 130 ezres állomány még 220 ezerrel bővült, így 350 ezer darab csirkénél tartottunk.

2008–2010, a válság és a svájci frankos hitelek. Hogyan érintette ez önöket?

Nos, az kemény időszak volt. Olyan pillanatok is voltak, amikor azt hittük, nincs tovább. A hitelek – több száz milliós összeget – a telep felújítására kellettek, és mindezt vissza is kellett fizetni! Akkor kizárólag a túlélésért küzdöttünk, szinte egy évtizedet a fennmaradásért dolgoztunk. Az volt a cél, hogy a tartozásokat rendezzük, és talpon maradjunk. Hála a szorgalmunknak és az elért eredményeknek, túljutottunk ezen az időszakon is.

2016-ban megvásároltuk a telep másik felét, így itt már összesen 20 istálló tulajdonosai lettünk. Vártuk a pályázati lehetőségeket a megvásárolt újabb 9 istálló korszerűsítésére a termelésbe állításhoz, és 2017–2018 körül állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázaton sikerrel szerepeltünk. Időközben az árak elszálltak, egy 800 millió forintos megnyert pályázatból 1,2 milliárdos projekt lett, a különbözetet saját erőből kellett fedezni. De nem hagytuk félbe. 2020-ban elindult a termelés, és már 540 ezer db csirke / turnus nagyságot értünk el, évi 3–3,2 millió csirkével.

csirketelep
Fotó: Karát Broiler Kft.
Ezt a több mint két évtizedet visszanézve sok nehéz döntést kellett meghoznia. Hogyan teszi ezeket, inkább racionálisan vagy ösztönből?

Régen ösztönből ment minden. Az első megérzésem szinte mindig bejött – harminc év tapasztalattal a hátam mögött meg főleg… Ma azonban már muszáj számolni, hogy élni és fejlődni is lehessen.

A döntéseket gyorsan hozom. Ha valami felmerül, tíz másodperc alatt eldöntöm, merre megyünk. Nem szeretek sokáig hezitálni. Ha túl sokat gondolkodom, abból általában csak rossz irány lesz. 

A család is megtalálta a feladatait

Hogyan viszonyult a család ehhez a nagyon dinamikus fejlődéshez?

Ez a cégcsoport két kft.-ből és egy egyéni vállalkozásból áll. Mindez nem jöhetett volna létre a családom nélkül, a feleségem és a gyerekeim mindig támogattak. Pedig több évig kevés időt tölthettem velük.

Szerencsére ők is csatlakoztak a vállalkozáshoz. Az irodai munkát a feleségem, Ildikó irányítja. Attila fiam a Keszthelyi Agráregyetemen végzett mezőgazdasági mérnökként. Nagyon vártuk, hogy befejezze tanulmányait és visszatérjen, most ő vezeti a 275 hektáros növénytermesztést teljes önállósággal, én abba már nem szólok bele. Emellett Mosonmagyaróváron precíziós mezőgazdasági szakmérnöki végzettséget szerzett, majd precíziós állat- és takarmányozási szakmérnök lett. A tanulmányai során szerzett ismereteket hasznosítva a hatékonyabb és gazdaságosabb termelés érdekében most már a csirkenevelésben is komoly kísérleteket végez.

A lányom, Klaudia közgazdasági egyetemen harmadéves hallgató, és mellette vállalkozási mérlegképes könyvelő képzésen vesz részt, tanulmányai elvégzése után csatlakozik hozzánk a gazdasági háttérmunkában. Ő is igyekszik bekapcsolódni, hogy teljes legyen a családi vállalkozás.

Mekkora most egyébként a teljes csapatuk?

A négy telephelyen összesen 51 főt foglalkoztatunk. Törekszünk rá, hogy tisztességes bért fizessünk mindenkinek, idén január elsejétől is komoly fizetésemelést adtunk a munkatársainknak.

Milyen itt a munkaerőhelyzet? Sok termelőcégnél már külföldiek dolgoznak...

Itt más a helyzet. Sok környékbeli Ausztriába ment dolgozni, de egyre többen visszatérnek. Például sok szakember – villanyszerelő, festő – hazajön, de nyugati bért vár... A kilencvenes évek közepén más volt. Akkor folyamatosan jöttek az emberek: szállítani, takarítani, trágyázni. Munkanélküliség volt, mindenki dolgozni akart. Abból a generációból sokan 15-20 évig nálunk dolgoztak. Ma már többen nyugdíjasok, de vannak, akik szívesen visszajárnak most is dolgozni. Az új generáció nem szívesen jön a mezőgazdaságba. 

Az orrom a legjobb szenzor

És a gépészet? Megmaradt valami a régi munkából?

Minden! Imádok szerelni. Amit csak tudok, házon belül megoldok, most már a fiammal közösen. Az autóm tele van szerszámmal, alkatrésszel. A villanyszereléstől kezdve szinte mindent magunk intézünk. Inkább reggel 5-kor nekiállok szerelni, minthogy karbantartót hívjak! Ez számomra relaxáció.

A napi rutinom szerint mindig korán kelek, fél hatkor már a telepeken vagyok. Imádom a hajnal nyugalmát. Körbejárok, beleszagolok a levegőbe – abból mindent megérzek. Ha valami nem stimmel, azonnal tudom. Az orrom a legjobb szenzor – 37 év alatt így alakult ki. A mai napig élvezem, örömmel végzem a munkám.

Hogyan tud kikapcsolódni?

Régebben a kikapcsolódás háttérbe szorult, számomra csak a munka létezett. 42 évesen ültem először repülőre – éppen az Agrofeed Kft. jóvoltából. A pihenés igazán 2010 után kezdett fontossá válni, akkor éreztem, hogy kell időt szánni rá. Imádunk síelni a családommal és a barátainkkal. Nyáron túrázunk – Ausztria közel van, nagyon szeretjük az Alpok hegyeit. 

Persze bárhol is legyek 5 órakor kelek, átnézem a híreket, a telepvezetők jelentését, a kamerák képeit és az istállók vezérlőit. Mindent ellenőrzök – ez ad nekem nyugalmat.

új telep
Fotó: Karát Broiler Kft.

Agrofeed-kapcsolat

Az Agrofeed Kft.-vel mióta állnak kapcsolatban?

2006-ban kerültünk munkakapcsolatba a céggel. Azóta is tőlük vásároljuk a premixet, mindemellett szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Nemcsak üzleti, hanem emberi viszony is, gyakran találkozunk, segítenek a receptúrák összeállításában, és együtt oldunk meg minden felmerülő problémát.

Mi ennek az együttműködésnek a legnagyobb erőssége?

Egyértelműen az emberi kapcsolatok. A szaktanácsadójuk heti rendszerességgel hétfőnként érkezik meg hozzánk. A bizalom, a közös munka és ezek a rendszeres találkozások teszik igazán erőssé az együttműködést, hisz a kiváló premix adott!

Ha új ötlettel, termékkel állnak elő, és látjuk benne a lehetőséget, kipróbáljuk. Ha az ajánlat árban és szakmailag is megfelelő, teszteljük. Sok új anyag így került be a receptúráinkba.

Az Agrofeed Kft.-vel majdnem 20 éves együttműködés hozzájárult a cégcsoportunk sikeréhez, szeretnénk, hogy ez a partneri és baráti kapcsolat a jövőben is fennmaradjon és a kölcsönös elégedettség jellemezze a közös munkánkat.

Szerző: Fodor Mihály

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

A baromfiipar jövője: egy brit farm átírja a szabályokat

2025.03.23.

Egy brit kutatási projekt az íróasztal melletti kutatásokat kis léptékű kísérletekkel kombinálja annak érdekében, hogy feltárja a kettős hasznosítású, legelőn nevelt baromfi fenntarthatóságát és gyakorlati megvalósíthatóságát. A shropshire-i Planton Farms úttörő projektbe kezdett, amely a brit farmok számára integrált vállalkozási lehetőség lehet.

Igyunk sok sört, ha nem akarjuk, hogy összeomoljon a világgazdaság!

2025.03.23.

A söripar 2023-ban 840 milliárd euróval járult hozzá a globális GDP-hez, 33 millió munkahelyet támogatva. A szektor jelentős multiplikátor hatással bír, segítve a helyi gazdaságokat és mezőgazdaságot is.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás