Az Európai Unió olajnövénytermése 13%-kal meghaladhatja a tavalyi mélypontot, de a korábbi várakozásoknál valamivel gyengébb lehet a Strategie Grains prognózisa szerint. A francia elemző cég kissé csökkentette az EU olajnövény-termelésére adott előrejelzését: a korábbi 32,5–33 millió tonna helyett most inkább 32 millió tonnára számít. Tavaly azonban csak 29,1 millió tonnás volument sikerült a közösségnek betakarítania, ami ötéves mélypontnak számított.

A Mezőhír számolt be róla, hogy a repcetermést 400 ezer tonnával lejjebb korrigálták, de a várt 18,6 millió tonna 10 százalékkal jobb lenne, mint a tavalyi 16,85 millió tonna volt. A napraforgó esetében 100 ezer tonnával mérsékelték az előrejelzést. A 10,4 millió tonnára várt termés 18 százalékkal haladná meg az előző évi csúfos, 8,8 millió tonnás eredményt. Szójából szintén csak óvatosan csökkentették a várt mennyiséget, jelenleg 3 millió tonnáról beszélnek, ami csak kissé lenne jobb a tavalyinál (2,9 millió tonna).

Az Európai Unió olajnövénytermése 13%-kal meghaladhatja a tavalyi mélypontot, de a korábbi várakozásoknál valamivel gyengébb lehet
Az Európai Unió olajnövénytermése 13%-kal meghaladhatja a tavalyi mélypontot, de a korábbi várakozásoknál valamivel gyengébb lehet

A német (Oil World) és az amerikai (USDA) elemzők optimistábbak, mint a franciák: előbbiek 19,4, utóbbiak 19,15 millió tonnás uniós repcemennyiséget várnak. A betakarításig még hetek telnek el, vélhetően hőségben.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) 2025. június 17-én megjelent “Gabona és ipari növények” című kiadványában található “Olajnövénypiaci jelentés” összegezte a helyzetet.

Szójabab 

A Stratégie Grains adatai szerint Argentínában (FOB Up River) a szójabab azonnali kikötői ára 20 dollárral 393 dollár/tonnára, a júliusi és az augusztusi egyaránt 23 dollárral 390 dollár/tonnára csökkent április 11. és május 16. között. Brazíliában a szójabab ára (FOB Paranagua) az azonnali szállítási határidőre vonatkozóan 3 dollárral 399 dollár/tonnára nőtt, miközben a júliusi 7 dollárral 412 dollár/tonnára, az augusztusi pedig 6 dollárral 416 dollár/tonnára mérséklődött. 

Az amerikai szójabab azonnali és júliusi exportára (FOB Gulf) egyaránt 8 dollárral 414 dollár/tonnára nőtt, az augusztusi 408 dollár/tonna (–4 dollár), a szeptemberi 411 dollár/tonna volt a jelzett időszakban. Ukrajnában 383 dollár/tonna volt a szójabab spot piaci ára ugyanekkor. Az Európai Bizottság adatai szerint az argentin szójababbal 390–395, a brazíliaival 408–414, az amerikaival 413–415, az ukrajnaival 383 dollár/tonnáért kereskedtek június 4. és 11. között. 

Az AKI PÁIR adatai szerint a szójabab áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 151,6 ezer forint/tonna volt június első hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbitól 25 százalékkal maradt el. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a szójabab júliusi jegyzése 380–393 dollár/tonna, a szójadaráé 322–327 dollár/tonna tartományban alakult június 2. és 13. között. A szójaolajat 1020–1116 dollár/tonna között (júliusi lejárat) jegyezték ugyanekkor.

Repcemag 

A Stratégie Grains adatai szerint a kanadai canola azonnali exportára (FOB Vancouver) 19 dollárral 532 dollár/tonnára, a novemberi 11 dollárral 511 dollár/tonnára emelkedett április 11. és május 16. között. Ausztráliában 7 dollárral 503 dollár/tonnára mérséklődött a termény azonnali kiviteli ára ugyanekkor. 

Ukrajnában a nyugati határra szállított repcemag spot piaci ára 510 dollár/tonna (–13 dollár) volt. Oroszországban 42 dollárral magasabb árszinten, 561 dollár/tonnáért kereskedtek a terménnyel. Az Európai Bizottság adatai szerint a franciaországi repcemag (FOB Moselle) 547–554, az ukrajnai 525–562, a kanadai 546, az ausztráliai 514–531 dollár/tonnáért volt elérhető június 4. és 11. között. 

Az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 211,4 ezer forint/tonna volt május utolsó hetében, ami az egy évvel korábbit 29 százalékkal múlta felül. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a repcemag augusztusi tőzsdei elszámolóára 473–495 euró/tonna tartományban alakult június 2. és 13. között.

Napraforgómag 

A Stratégie Grains szerint Argentínában 25 dollárral alacsonyabb árszinten, 395 dollár/tonnáért (FOB Buenos Aires) kereskedtek az azonnali szállítású napraforgómaggal április 11. és május 16. között. Ukrajnában a nyugati határra szállított olajmag azonnali exportára 195 dollár/tonna, a franciaországi SaintNazaire-ban a termény október–decemberi kiviteli ára (FOB) 481 dollár/tonna volt. Ezzel egy időben a napraforgómag azonnali exportára Bulgáriában 39 dollárral 566 dollár/tonnáig (FOB) csökkent. Hollandiában 575 dollár/tonnáért (–65 dollár, CIF Amsterdam) kereskedtek a napraforgómaggal május közepén. 

Az Európai Bizottság adatai alapján a napraforgómag ára (FOB) a franciaországi Bordeaux-ban 644–679, Ukrajnában pedig 495 dollár/tonna volt június 4. és 11. között. 

Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) 243 ezer forint/tonnáért (+58 százalék), a nagy olajtartalmút (LO) 201,8 ezer forint/tonnáért (+35 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők június első hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 208,1 ezer forint/tonna (+38 százalék) volt - írták.

Megosztás

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás