Nem csak az időjárás miatt rossz a magyar gabona helyzete az aratás idején. A tárolóhely és a pénz hiánya is meghatározó, sok helyen nem tudják, mi lesz a learatott búzával. Emiatt csak kevesen járnak jól idén, a központi segítség pedig a hírek szerint csak októberben érkezik. Az árpa után sokfelé a búza is gyenge lett, komolyodik a helyzet a gazdák számára. Várhatóan októberben, a területalapú támogatásokkal együtt fog megcsillanni valamiféle remény az utolsó nagy árunövény elhelyezésére.

Július végén a Mezőhír írta meg, hogy az ország dél-nyugati részében szinte naponta esik az eső, a búzaaratás alig haladt, a szemek beltartalma napról napra romlott. „Az árpa is rossz minőségű volt, a búza is az lett. Vizes, apró, gyenge fehérjeszázalékkal rendelkezik. Egy tonna malmim sem lesz belőle. A takarmány minőségért állítólag 62-64 ezer forintot adnak” – mondta egy Zala vármegyei gazdaság vezetője. A repcét 3,5 tonnás átlaggal vágták, veszteséges lett, mivel csak 140 ezret adtak érte. „Az árpát és búzát nem tudtam még eladni, sőt, még tavalyról is megvan minden terményem. A sörárpát tudom egyedül jól értékesíteni, a többivel bajban vagyok. Már csak a napraforgó fér be a raktárba.”

Nem mozdul a hazai gabonapiac, telnek a tárolók, fogy a pénz és csak ősszel jöhet a segítség - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dunaszekcső, aratás

Búza, árpa, tárolás

Borsodban a kukorica hozamát megszégyenítő búzatermés született az elért gazdaságban, de még az árpa is 7 tonna volt, méghozzá 66-os hektolitersúllyal. Sajnos a búza már csak 10 százalékos fehérjetartalommal került le a táblákról. Szerencsére a terület 80 százalékán vetőbúza terem, azt legalább kétszeres áron lehet értékesíteni, mint az árunövényt – a gazdaságvezető reményei szerint. Az alacsony fehérjetartalmú áruért 57 ezer forintot ígértek eddig. Az árpát 48 ezerért tudta eladni. „Egyelőre teljesen tele vannak a raktárak, már szinte minden gép a szabadban áll. Azt találtam ki, hogy egy kisebb csarnokot még felszabadítok, átrostálom a termést, és az eladhatatlan hányadot big bag-ben halmozom fel benne. Ebben az évben bárhogy is csináljuk, alulról közelítjük a nullás eredményt. Az, aki a 2021. évi csúcsbevételek idején nem rakott be pénzt a bankba és inputokba, az nem éli túl ezt az évet” - fogalmazott a portálnak.

Az Alföldön is sok a kihívás

Bács-Kiskun vármegyében szárazabb az időjárás, ezért jóval kevesebb a minőségi gond a kalászosokkal. 

„A probléma az, hogy a három év aszály után sokan nem voltak felkészülve az esőre és a gombás betegségekre, de a magas inputárak miatt sem akartak költeni az árpára és a búzára. Idén az árpa minimum kettő, a búza legalább három kezelést igényelt volna” –összegezte az alföldi helyzetet egy agronómus. Azt mondta, hogy az árpa náluk is kis súlyú lett, búzából viszont jellemzően megvan a malmi minőség. Igaz, a mennyiség inkább csak 4-5 tonna. 

„Bármennyire is nyomott az ára, sokan eladják most, mert kell a pénz, és lehetőségük sincs tárolásra. A nagyok napi áron átveszik persze, náluk még van némi hely, vannak pénzügyi tartalékaik, könnyebben jutnak hitelekhez is. A kicsiknek egyik sincs, jó néhányan eladják idén a földjüket” - mondta.

A cikk szerint Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei egyik nagyobb gazdaságában büszkén mondják, hogy 6 tonna feletti volt az árpa és a búza hozama, ráadásul mindkettő remek minőségű lett. Ám eladni csak azt sikerült jól, amire korábban már leszerződtek. 

„2,5 tonnát lekötöttem a búza hozamából 80 ezerért, a maradék 3,5 tonna már csak 52 ezerért ment el, holott javító minőségű lett. Az árpát 42 ezerért adtam oda. Mindet be tudtam volna tárolni, a pénzem fogyott el” – mondta a cégvezető. 200 millió forintos adóssággal és az inputok árával tartozott már az aratás kezdetekor. A műtrágya árának felét júliusban ígérte kifizetni, a másik felét a napraforgó, de legkésőbb a kukorica vágásakor kell megadnia. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt, hogy év végéig rendezni tudja a számláit.

A központi segítségre várva

A portál korábban arról írt, hogy az Európai Unió Brüsszel legkésőbb december 31-ig közel 16 millió euró kifizetésével kívánja támogatni Magyarországot az ukrán-orosz háború nyomán kialakult gabonapiaci zavarok ellensúlyozására, és ezt hazai forrással is megtoldhatjuk. A cikk szerint a nehézség ezzel az, hogy a magyar mezőgazdaság legkésőbb szeptember közepén kivérzik. 

A szaktárcától eddig érkező, nem hivatalos információk szerint egyelőre nincs intervenciós tárolás. Először októberben lesz lehetősége a kormányzatnak arra, hogy a kukorica betakarításához, tárolásához kapcsolódóan felajánljon egy központi megoldást – a részletekre azonban még várni kell. Tehát nem elég a napraforgóig kibírni a szezont. Októberben, a területalapú támogatásokkal együtt fog megcsillanni valamiféle remény az utolsó nagy árunövény elhelyezésére. Ez egyben azt is jelenti, hogy az őszi kalászosok alá megint csak kevés komplex műtrágya kerül - zárta elemzését a cikk.

Megosztás

További híreink

Tudósok „gyapjas egereket” hoztak létre – a mamutok visszatérése már csak idő kérdése?

2025.03.16.

Ezek a „gyapjas egerek” a Colossal nevű fajfeltámasztási vállalat genetikai módosításának eredményei. A módosítás célja olyan tulajdonságok beépítése, amelyek segítik az állatok túlélését fagyos hőmérsékleten.

A Yamaha Agriculture nagy dobása: autonóm technológia és AI a mezőgazdaságban

2025.03.15.

A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításában a munkaerőhiány és az éghajlati kihívások közepette.

16 megfontolandó tanács – hogy ne kerüljön vagyonokba a kertépítés

2025.03.15.

A kertészkedés drága hobbi lehet. Létezik azonban néhány olyan pénztakarékos kertészkedési tipp, amelyek által anélkül élvezhetjük az egészséges termést, hogy túlzottan nagy terhet rónánk a családi költségvetésünkre.

Rászámoltak a magyar diótermesztésre, felállhat a padlóról?

2025.03.15.

A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

2025.03.15.

Az OTP Agrár szakértője, Szabó István előadásában kitért arra, hogy a banki működés fenntarthatósági szempontú aktív menedzsmentje elengedhetetlen.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás