Hirdetés
Gépbemutatón videóztuk a modern technikát Bábolnán
A Bábolnai Gazdanapok gépbemutatója a 3 napos programsorozat ismétlődő és fontos eleme volt. Kiemelten készültek a szervezők és a szakmai kiállítók is a gyakorlat ismertetésére. A megszokottól eltérően idén nem kukoricatarlón voltak, hanem zöldítéssel kapcsolatos talajmunkákat figyelhettek meg az érdeklődők, közel másfél tucatnyi gépkapcsolat, erőgépek és szántóföldi kultivátorok, ekék és tárcsák főszereplésével. A munkagépek bemutatták a tudásukat, meg lehetett nézni a művelési gyakorlat eredményét.
A kiállítás mindhárom napján napsütéses nyári idő várta a látogatókat. Megnéztünk egy gépbemutató programot szeptember 7-én, csütörtökön, a megnyitó napon. A mozgó gépes rendezvény délután fél 3-tól fél 6-ig tartott.
A házigazda terület és a növényállomány
A bemutatóterület 17 hektár tárcsázott zabtarló volt, amire olajretek és mustár vetőmagkeveréket vetettek – mondta el Sipos Norbert, az Agromax képviselője, aki a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok szántóföldi növénytermesztési szolgáltatását látja el közel ezer hektáron. A zöldítés 5-6 centiméteresre nőtt meg, a talaj pedig augusztus utolsó hetében három nap alatt 55 milliméter esőt kapott, ami jól visszatömörítette. Mivel kevés csapadék esett ezután, ideális terepe lett a tervezett direkt-, illetve sekély művelések bemutatásának. A lazítástól a vetésig láthatók voltak a szántóföldi műveletek.
Hirdetés
A kiállítás egyik sajátossága, hogy minden évben színvonalas mozgógép-bemutatókat láthattak az érdeklődők. A meghatározó gépforgalmazóknak és gépgyártóknak
lehetőségük volt működés közben bemutatni az újdonságokat. Mint ahogy minden évben, a legnagyobb szakmai érdeklődés idén is a mozgó gépeket övezte.
A következő gépkapcsolások és munkagépek mozogtak naponta:
Az Andest Kft. szakemberei részéről szerepeltek:
- Farmet Digger 3 N függesztett mélylazító
- Farmet Duolent DX 460 NS függesztett szántóföldi kultivátor
- Farmet Fantom FX 650 Classic félig függesztett szántóföldi sekélykultivátor
- Farmet Softer 6 PS félig függesztett rövidtárcsa
A Bábolnai Gazdanapok hivatalos weboldala foglalta össze a gépbemutató technológiáit.
Farmet munkagépek
Többek között azt is, hogy az Andest Kft. Farmet Digger 3 N függesztett mélylazítójának kapatestei magas kopásállóságukat a vídiabetétes orrkéseinek köszönhetik. Az egyengető tárcsasor biztosítja, hogy ne alakuljanak ki bakhátak vagy barázdák, a munkamélység hidraulikusan, maximum 50 centiméterig állítható. A gép műtrágya adagoló tartállyal is felszerelhető. A repülőgépgyártásból átvett – és több gépükön is megjelenő – extra steel line technológiának köszönhetően az eszköz tömege csökkenthető.
A Farmet Duolent DX 460 NS függesztett szántóföldi kultivátor munkamélysége 6-30 centiméter között változtatható. Ez a kapatestek oldalán lévő skála alapján könnyen ellenőrizhető. A kapák első részén elhelyezett ívelt terelőlemezek a jobb keverőhatást segítik. Tarlóhántásra, tarlóápolásra, de akár szántás elmunkálására is használható. A munkasebességet óránként 8-12 kilométerben javasolják, minél gyorsabban halad, annál szebb munkát végez – közölték a gépről.
Egy 40 éves Rába Steiger traktor a Farmet Softer 6 PS félig függesztett rövidtárcsát hozta a bemutató helyszínére. A tarlóművelésre, szántáselmunkálásra tervezett munkaeszköz hidraulikus munkamélység állítással rendelkezik. Úgy lett kialakítva, hogy nagyobb szármaradvány mennyiség mellett is kiválóan dolgozik. A 6 méteres gépnek alig 4,8 tonna a súlya.
Sekélyen, akár 4 centiméter munkamélységtől dolgozik a Farmet Fantom FX 650 Classic. A félig függesztett szántóföldi kultivátort úgy építették meg, hogy a nagyobb mennyiségű szármaradványt sem húzza össze. Érdemes magasabb, óránként 8-12 kilométeres sebességgel dolgozni vele, hogy megfelelő legyen a munkavégzés. Tarlóápolásra és magágyelőkészítésre is, egész évben használható eszközről van szó. A talajművelő eszközökre különböző lezáró hengerek választhatók.
A KITE Zrt. részéről:
- John Deere 6R 195 traktor
- John Deere 7R 290 traktor
- John Deere 8R 410 traktor
- John Deere 750A – 6,0 m, pneumatikus gabonavetőgép
- Köckerling Vector 460 – 4,6 m, nehéz szántóföldi kultivátor
- Köckerling Allrounder Flatline 600 – 6,0 m, univerzális szántóföldi kultivátor
A KUHN Kft. precíziós gazdálkodásban is jártas szakemberei ezekkel készültek a bemutatóra:
- ESPRO 6000 RC mulcsvetőgép
- MAXIMA 12 soros szemenkénti vetőgép + PF 1500 (front gép)
- LEADER XT váltva forgató eke
- OPTIMER XL 6000 rövidtárcsa
- PERFORMER 3000 kombinált tárcsás-kapás művelőeszköz
Ez a Multiva típus érkezett Bábolnára, a gépbemutatóra:
- Multiva eForte 300 no-till vetőgép
Videókkal készültünk Bábolnáról
Bábolnán első alkalommal készítettünk rövid videófelvételeket a gépes program hitelesebb és hatékonyabb bemutatására, szeretettel ajánljuk a sorozatunkat. Bízunk benne, hogy visszahozza a helyszín hangulatát és a talajművelési technológia gyakorlatának ismertetését! 16 felvétellel készültünk a gépbemutató bemutatására.
A Kuhn ESPRO vetőgép sorozatából a 6000 RC mulcsvetőgépet mutatták be. Az osztott tartályos eszköz az ISOBUS rendszernek és az elektrohidraulikának köszönhetően sok kényelmi funkciót nyújt. A 6 méteres szélesség ellenére 20 százalékkal kevesebb a vonóigénye, óránként 18 kilométeres sebesség mellett is precíz munkavégzés jellemzi.
A Prolander 6000 vontatott kapás magágyelőkészítő könnyű területen méretenként 25 lóerő vonóigénnyel rendelkezik, 3-15 centiméter a munkamélysége, amely egy hidraulika körrel állítható.
Az Optimer XL 6000 tarlóápoló rövidtárcsa kukorica és napraforgó tarlón mutatja meg legjobban a tudását. A tárcsák egyedi felfüggesztéssel, gondozásmentes csapágyazással készülnek. A munkaművelet lezárásához 7-8 eltérő hengertípusból lehet választani - közölték.
A Maxima vetőgépek már a 90-es évek óta ismertek a gazdák körében. A bemutatón a Maxima 3 RXL modell szerepelt. A tartály a traktor elejére került, ezzel is kiegyensúlyozva a gépet. A szívó rendszerű, vákuumos, elektromos hajtású eszközzel vetőkocsinként eltérő tőszámmal lehet dolgozni. Alapfelszereltségben vetőkocsinként 200 kilogrammos nyomással rendelkezik, de elérhető a hidraulikus előfeszítés is hozzá.
A KITE Zrt. három új erőgépet vonultatott fel, a John Deere 6R, a John Deere 7R 290 és a John Deere 8R 410 típusokat. Két Köckerling kultivátor is szerepelt. A gyártó cég 1955ben alakult Németországban, a mai napig céljuk a költségtakarékos, hatékony talajművelés. A Vector 460 szántóföldi nehéz kultivátor a váztoldat segítségével akár 6,2 méter szélesre is kitolható. Akár 30 centiméter mélységig dolgozik, ami hidraulikusan szabályozható. ISOBUS vezérléssel is választható.
Könnyű szántóföldi kultivátor vagy nehéz magágykészítő gép az Allrounder Flatline. A hat gerendelyes eszköz a szármaradványok eltüntetése miatt vágókéses hengerrel indul, majd jön a kapaszekció. Ezeknek köszönhetően akár a nyers napraforgótarlóból is kiváló magágyat készít.
A John Deere 750A sűrűsoros pneumatikus gabonavető gépe robusztus felépítésű, teljes feltöltéssel eléri a 9 tonna tömeget. Egytárcsás csoroszlyája kemény talajban is nagy pontossággal dolgozik. A 6 méteres, 150-200 lóerő vontatási igényű eszköz óránként 14-15 kilométeres sebességgel halad.
A finnek Multiva eForte 300 no-till vetőgépe duplatárcsás nyitócsoroszlyákkal, 3800 literes, osztott tartályokkal rendelkezik. Az e betű itt az elektromos magadagolást jelenti. Az optimális munkasebessége 8-12 kilométer óránként, de megfelelő körülmények között akár 25 kilométerrel is haladhat. A bemutatott 3 méter munkaszélességű gép vonóigénye 90-110 lóerő, elérhető ISOBUS felszereltséggel és hagyományos traktorokkal is használható.
Köszönjük, kedves Olvasó, hogy eljutott(ál) idáig és együtt élhettük újra a 36. Bábolnai Gazdanapok gépbemutatójáról szerkesztett videósorozatunkat és a további munkagépes információkat. Találkozunk jövőre is a kiállításon, Bábolnán!
Szerkesztette:
Csurja Zsolt
Gödöllői gazdász 2009
Óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök 2021, hármas csoport
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 1.500 hirdetés 103 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés