Jó termésben bízhatnak betakarításkor a hazai almatermelők. Az idén ugyanis az időjárás is melléjük állt: a tavaszi fagyok megkímélték a legtöbb ültetvényt a komolyabb fagykároktól, a csapadékban gazdag nyár és a viszonylag rövid kánikulai időszakok pedig segítik az alma fejlődését – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös körképéből.

Az alma felvásárlási áraival ugyanakkor nem elégedettek a termelők, az egyik hazai feldolgozó olyan alacsony árat kínál az ipari minőségű almáért, ami arra sarkallhat sok termelőt, hogy felhagyjon a tevékenységével.

Az elegendő csapadéknak köszönhetően az alma méretével sem lesz gond ebben a szezonban, a szakemberek szerint még az öntözetlen ültetvényekben is már most akkora vagy még nagyobb a gyümölcsök mérete, mint tavaly betakarításkor (Fotó: Pixabay)

Jelentősebb terméskötődési, terméshullási problémákat nem tapasztaltak

Bár a tavaszi fagyok éreztették hatásukat az almáskertekben – a legjelentősebb fagykárok a Dunántúlon és az ország középső térségében jelentkeztek –, a legjelentősebb termesztőkörzetnek számító észak-keleti országrész almaültetvényeit az idén nem érintette súlyosan a fagy. Az almában jelentősebb terméskötődési, illetve terméshullási problémákat sem tapasztaltak a szakemberek.

 Az időjárás május óta kifejezetten kedvezően hat az almatermelésre, a bőséges csapadék jót tesz a növények fejlődésének, ráadásul az idei nyáron a forróság okozta hő- és sugárzási stressztől sem kell tartaniuk a gazdálkodóknak. Az elegendő csapadéknak köszönhetően a gyümölcsméretekkel sem lesz gond ebben a szezonban, a szakemberek szerint még az öntözetlen ültetvényekben is már most akkora vagy még nagyobb a gyümölcsök mérete, mint tavaly betakarításkor.

A vihar betett a minőségnek

A viharkárok ugyanakkor jelentős fejtörést okoznak a gazdálkodóknak, az idei szeszélyes nyári idő miatt az átlagosnál is több a vihar- és jégkár az ültetvényeken. Mindez főként a minőségre van hatással. Az ipari alma arányát növeli a csapadékos és hűvös tavasz miatt gyakoribbá váló gombás betegségek megjelenése is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB közös becslése szerint az idén összességében mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermés várható. Ebből a mennyiségből 400-430 ezer tonnát tehet ki az ipari alma és 100-120 ezer tonna a friss piacra szánt gyümölcs.

A FruitVeB, majd a NAK az almaszezon előtt két találkozót is szervezett a témában, először a feldolgozókkal egyeztetettek, aztán a gazdákkal ültek egy asztalhoz. A megbeszélést követően a szabolcsi termelők joggal bízhattak abban, hogy a szezon nem nyomott árakkal indul majd.

Megalázóan alacsony felvásárlási árat tett közzé az egyik feldolgozó

Az egyik külföldi tulajdonú, hazánkban működő feldolgozó ugyanakkor a múlt héten olyan felvásárlási árat tett közzé, ami a termelők szerint megalázóan alacsony összeg. A kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezete több olyan jelzést is kapott, miszerint ha ennyire olcsón veszik át az almát a feldolgozók, akkor az 5-10 hektáron gazdálkodó termelők egyszerűen ki fogják vágni az ültetvényeiket, és mást fognak termeszteni az alma helyett.

Hazánkban egyébként az idén mintegy 20 564 hektáron folyik almatermelés. A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található. Emellett Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is jelentős területen termesztenek almát a gazdálkodók

Évi 1000 hektárral csökkenhet a termőterület

A termőterület sajnos évről évre szűkül, tíz évvel ezelőtt például még mintegy 30 ezer hektár almaültetvény volt az országban. Az ágazat kilátásait tekintve a folyamat a jövőben is folytatódhat, a szakemberek előrejelzése szerint a termőterület évente mintegy 1000 hektárral csökkenhet az előttünk álló időszakban, de ez a folyamat rosszabb esetben drasztikusan fel is gyorsulhat.

Az itthon megtermelt alma jelentős része a hazai piacra kerül. Az ipari alma többségét a léüzemek dolgozzák fel, míg az étkezési minőségű gyümölcsökkel a boltokban és a piacokon találkozhatnak a vásárlók. A fajtaválaszték igencsak széles, a legkedveltebb a Gala, a Golden Delicious, a Red Delicious, a Jonagold és az Idared fajtakör, de folyamatosan növekszik az újabb választékbővítő fajták köre is.   

Az alma amellett, hogy igazi vitaminbomba, jótékony hatással van általános egészségünk megőrzésére, illetve az őszi időszakban az immunrendszer erősítésében is fontos szerepe van. Az almának jelentős a rosttartalma, ennek kiemelt jelentősége van az egészséges étkezés szempontjából.

(Forrás: nak.hu)

További híreink

Új szarvasmarha tenyésztéstechnológiai projektet vezetett sikerre Kaposvári Campusán a MATE

2025.02.11.

Megvalósult a Hódagro Zrt. és a MATE Kaposvári Campusának közös, „Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai (embriótranszfer, ET), biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és a hústermelés hatékonyságának javítása érdekében” című projektje

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat

2025.02.11.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat, azonban a kínálat zöme már meghaladja a lélektaninak tartott 100 forintos határt.

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás