A beruházási pályázatokon való indulás feltétele a megfelelő üzemméret megléte. Az összes pályázatban meghatározásra került egy érték, hol kisebb, hol nagyobb. Van, ahol külön pontot is jelent az üzemméreten belüli megoszlás, van ahol korábbi éves átlag alapján kell számolni, máshol pedig a benyújtás pillanatában meglévő adatokból. A lényeg tehát, hogy minden induló pályázónak pontosan tudnia kell, mekkora standard termelési értékkel, vagyis STÉ-vel rendelkezik a gazdasága.

Az EMVA írta meg, hogy van olyan jogcím, ahol az összetétel számít igazán. Ez a jogcím a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása. A pályázati felhívásban rögzítették, hogy a kérelem benyújtásának feltétele a 10.000 STÉ üzemméret megléte, azonban ez az érték legalább 50%-ban a kertészeti tevékenységből kell származzon. Az ettől nagyobb arány esetében pedig jelentős pontszámot ér a kérelem bírálata során, így minél magasabb ez az érték, annál több pontot kap a pályázó.

minden induló pályázónak pontosan tudnia kell, mekkora standard termelési értékkel, vagyis STÉ-vel rendelkezik a gazdasága
minden induló pályázónak pontosan tudnia kell, mekkora standard termelési értékkel, vagyis STÉ-vel rendelkezik a gazdasága

Az üzemméret számításakor a bázis évben benyújtott egységes kérelemben megadott területek képzik az alapját. Amennyiben a kérelmezők rendelkeznek olyan területekkel, melyek nem szerepelnek az egységes kérelemben, a számításnál azokkal is kalkulálni kell, és egy kormányhivatali igazolást szükséges majd benyújtani a területek hasznosításáról - írták.

A területeken felül az állatállományt is be kell venni az üzemméret számításába. Itt is igaz a fentiek alapján, hogy amennyiben rendelkeznek nem ENAR bejelentés köteles állatállománnyal, akkor a hatósági állatorvos igazolása szükséges a pályázat benyújtásakor.

Általánosságban nehéz megmondani, hogy mekkora az üzemmérete egy gazdaságnak, hiszen minden növény- és állatfaj esetében a szorzó változik, így egyénileg kell kiszámolni a pontos adatok megadásával - fogalmaztak.

Az állattartók STÉ-számításához

Az egy évnél fiatalabb szarvasmarhafélék STÉ-it a gazdaság teljes STÉ-jének kiszámításakor csak akkor veszik figyelembe, ha a gazdaságban több egy évnél fiatalabb szarvasmarhaféle van, mint tehén. Az egy évnél fiatalabb szarvasmarhák esetében csak a tehénlétszámot meghaladó egy évnél fiatalabb szarvasmarhák STÉ-jét veszik figyelembe.

Az egyéb juhokhoz, kecskékhez, malacokhoz kapcsolódó STÉ-ket a gazdaság teljes STÉ-jének kiszámításánál csak akkor veszik figyelembe, ha a gazdaságban nincsenek nőivarú tenyészjuhok, tenyészkecskék, tenyészkocák.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Vannak fák, amelyeket nagy hiba tavasszal metszeni

2025.03.21.

A tavaszi metszések a rügypattanásig még elvégezhetők, de vannak növényfajok, melyeket jobb tavasszal békén hagyni

Újabb nagy időjárási fordulat előtt állunk

2025.03.21.

A pénteki napos idő után szombattól térségünk fölé nedvesebb légtömegek érkeznek, amelyek több hullámban csapadékot hoznak. A következő héten borongós, esős időszakra számíthatunk.

Fontos felmérést indított a mentes termékek piacán a NAK munkacsoportja

2025.03.21.

Komplex felmérést indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mentes termékek piacán

Visszaesés után: végre változóban a magyar burgonyahelyzet 2025-ben

2025.03.21.

Magyarországon a burgonyatermelés és -fogyasztás az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent. A növény termőterülete a korábbi 15 ezer hektárról közel 6 ezer hektárra zsugorodott, a megtermelt burgonyamennyiség pedig már régóta nem fedezte a hazai szükségletet, így évről évre ebből is importra szorul az ország. Idén viszont változhat a helyzet.

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás