Nyolcadik alkalommal hirdette meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete a Sapientia EMTE Kertészmérnök, Tájépítész és Növényorvos szakos hallgatói számára az Erdély aktuális gazdasági, technológiai és munkaerőpiaci kihívásai tematikájú pályázatot. A kiírást minden évben a magyar Agrárminisztérium támogatja, idén 10 hallgató részesült az ösztöndíjban.

Az eseményről a Maszol.ro portál munkatársa, Benedek Huszár Botond tudósított, ezt az anyagot szemléztük.

Fontos kihívásokra adnak választ az ösztöndíjas erdélyi diákok - Fotó: Benedek Huszár Botond

Erre szolgál az ösztöndíj

„Az ösztöndíjprogram a közösségépítő tevékenységet hivatott támogatni. Az RMGE a Kárpát-medencei falugazdász-hálózat partnere, az oktatásban 2000-től akkreditációs központként működik, több szakterületen elismert képzéseket folytatva, így kapcsolódik tevékenységünk ehhez a szakmai programhoz is” – nyilatkozta a Maszolnak Fazakas Miklós, az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke. Hozzátette, hogy a program lényege a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem Kertészmérnöki és Tájépítész Szak hallgatóinak támogatása olyan módon, hogy az a fiatalokat az itthon maradásra, a szülőföldön való boldogulásra biztassa. Ehhez akár szakmai körülményeket, környezetet is tud biztosítani a szervezet. Az ösztöndíjak odaítélési módja azt a szellemiséget és irányt képviseli, amelyet a gazdaszervezet is felvállalt 30 évvel ezelőtt. Ez a megfelelő szakmai képzésről, alaptudásról, felvállalásáról és ezek népszerűsítéséről szól.

A szakember szerint a céljuk a kisgazdaságokat, családi vállalkozásokat támogatni, hiszen a román mezőgazdasági minisztériumnak jelenleg sincs megfelelő, hatékony stratégiája, ami az ágazat fejlődését, fejlesztési ritmusát illeti. Összegzésében úgy fogalmazott, az RMGE szilárd meggyőződése, hogy ha vidékben, Székelyföldben gondolkodunk, akkor ilyen kontextusban kell ezt megtennünk, hiszen ez a régióban élő magyar kisebbség jövőjét is meghatározza.

Ösztöndíjas erdélyi diákok: Székely Klementina és Vale Dávid - Fotó: Benedek Huszár Botond

Így látják a pályázaton nyertes erdélyi diákok az ösztöndíj szerepét

„Ez az ösztöndíj az erdélyi gazdálkodás fontosságát erősíti meg bennem. Meg kell becsülni azt, ami számunkra adatott. Építő jelleggel fel kell használnunk azt a tudást, amit az évek során felhalmozunk” – mondta Székely Klementina, tájépítész szakos hallgató.

Ez az ösztöndíj olyan jellegű támogatást jelent, ami a fiatalok számára mindenképpen előny. Fontos lenne, ha minél több hallgató élne ezzel, hiszen egyelőre kevés olyan lehetőség van, ahol szakmailag fejlődni lehet, támogatást szerezhet az ember a továbbképzésre” – mondta Vale Dávid kertészmérnök hallgató.

A Maszol.ro kérdésére válaszolva elmondta, egy konkrét kutatást pályázott meg a biogazdálkodás témakörben, az ösztöndíj segítségével részben finanszírozni tudja majd tevékenységét. Egy növényvédelmi eljárást szeretne kidolgozni, ami a fekete nyár rügykivonatával készül. A kutatásnak már vannak részeredményei, ami akár segítheti a későbbiekben a gazdákat is.

A tanszékvezető is elmondta: közösen kell bővíteni és támogatni az erdélyi hallgatók tudásszerzését

„Számunkra ez a nap azért is különleges, mert eszünkbe juttatja, hogy az anyaország gondot visel arra, hogy az erdélyi fiatalok képzése egy kicsit könnyebb legyen” – mondta köszöntőbeszédében Benedek Klára, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének vezetője. Mint fogalmazott, minden egyes ilyen átadott ösztöndíj azt üzeni, hogy támogatják az agrárértelmiséget Erdélyben. Hangsúlyozta, hogy mivel Erdélyben is vannak szakmai partnerek, nem egyedül kell küzdeni a hallgatók képzéséért és fejlesztéséért. Közölte: jóleső érzés azt látni, hogy szakmailag felkészült újabb generáció bővíti az agrárértelmiséget, ezáltal is biztosítva a folytonosságot. Ez elengedhetetlen eleme annak, hogy a fiatal gazdák itthon találják meg az útjukat, hogy boldoguljanak. Tenni kell azért, hogy ez a szakma előrelépjen, és ebben a kulcs a hallgatókban van – zárta gondolatait a tanszékvezető.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás