A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport december 19-i ülésén megfogalmazott javaslatának alapján az országos főállatorvos minden alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes fokozatúra módosította a kockázati besorolást. Az intézkedés célja a fertőzés terjedésének lassítása és a vaddisznóállományok hatékonyabb gyérítése a még mentes területeken.

A Nébih írta meg, hogy a korábbi ideiglenes intézkedések megerősítése, valamint a járványhelyzet áttekintése céljából ülésezett 2019. december 19-én a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport. A szakemberek több határozatot is elfogadtak a járványügyi helyzetről és a legfrissebb kockázatelemzésről szóló beszámolók alapján. Többek között számos vadgazdálkodási egység esetében tettek javaslatot a korábbi ideiglenes besorolás véglegesítésére az országos főállatorvosnak. Az intézkedés Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 62 vadgazdálkodási egységet érint. A területek aktuális besorolása a Nébih adatbázisában kereshető, valamint interaktív térképen is megtekinthető.

Az afrikai sertéspestis alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységeinél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást az országos főállatorvos

Ezért veszélyes az ASP

Az afrikai sertéspestis (ASP) nagy ragályozó képességű, vírus okozta fertőző betegség, amely iránt Európában a házisertés és az európai vaddisznó fogékony. Afrikában a közönséges varacskosdisznó és egyéb vaddisznó fajok, valamint Ornithodoros nembe tartozó óvantagok (lágy kullancsok) játszanak szerepet a betegség fenntartásában. Európában az óvantagok ASP átvitelével kapcsolatos szerepéről még viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag (vakcina) sem áll rendelkezésre. Az ASP vírusa iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak. Az ASP vírus az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet - írta a Nébih.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Leírta a Nébih, mit kell tudni a növényvédő szerek drónos kijuttatásának kérelmezéséről

2025.04.29.

A növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónnal történő kijuttatásának engedélyezésével kapcsolatban készített összefoglalót a Nébih.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Egyre nehezebb kukoricát vetni, a minőségi talajművelés és egy másik növény hoz helyette jó választ

2025.04.29.

Az egyre gyakrabb aszályos évek kérdésessé teszik a kukorica termesztését, helyette megfelelő talajművelési technológiával a szója jelenthet jó megoldást.

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás