Hirdetés
Fokozott figyelem kell az jószágtulajdonosok, a kutyások és a vadászok részéről: kezdődik az őszi rókavakcinázás
Idén ősszel is lesz rókavakcinázás a veszettség betegség elleni védekezés érdekében, ezért az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik Magyarország déli és keleti megyéiben. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.
Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat a hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot - írta a Nébih. A külterületeken elhelyezett plakátok a kirándulókat figyelmeztetik. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a hivatal weboldalán is elérhető.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy 75 ezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent. Ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.
Hirdetés
Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Legutóbb 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon. Emberi megbetegedés pedig már több mint 25 éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.
A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség
A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Legutóbb 2021 februárjában jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. Az Ukrajnához tartozó Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség jelenléte keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés