A Google azt tervezi, hogy új térkép-adatbázisokat értékesít majd olyan vállalatoknak, amelyek kifejezetten a megújuló energiával kapcsolatos termékek fejlesztésével és telepítésével foglalkoznak. A cég reményei szerint már az első évben akár 100 millió dolláros bevételt tud majd elérni. A Google egy új API segítségével napenergiával, az energetikai közműhálózattal és a levegőminőséggel kapcsolatos, összegyűjtött és feldolgozott információkkal látja el a szolgáltatásra előfizető cégeket. 

A bevezetendő Solar API adatainak egy része a „Project Sunroof” nevű, fogyasztóközpontú kísérleti programból származik majd, amely egy eredetileg 2015-ben indított napenergia-megtakarítási kalkulátor - írta az IT Business oldal. A cikk szerint a program lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megadják a címüket, és egy becsült napenergia-költségeket kapjanak olyan információkkal kiegészítve, mint például az elektromos számlák várható megtakarítása és az ehhez szükséges, telepíthető napelemek mérete. Továbbá a Google Maps adatai alapján 3D-s modellekben mutatja be az épületek tetőszerkezetét és a telepítést befolyásoló más objektumokat, mint például a közeli fákat.

A Google azt tervezi, hogy új térkép-adatbázisokat értékesít majd olyan vállalatoknak, amelyek a megújuló energiával kapcsolatos termékek fejlesztésével és telepítésével foglalkoznak

Épületadatok városokra és megyékre

A Google azt tervezi, hogy API-hozzáférést ad el az egyes épületek adataihoz, valamint egy adott város vagy megye összes épületére vonatkozó összesített adatokat – áll az egyik kapcsolódó dokumentumban. A cég több mint 350 millió épületre vonatkozó adatokkal rendelkezik, ami jelentősen meghaladja a 2017-es Project Sunroof projekthez megadott 60 millió épületet.

A CNBC által látott belső dokumentumok becslése szerint a vállalat napenergia API-jai 90 és 100 millió dollár közötti bevételt fognak generálni már a bevezetést követő első évben. A későbbiekben pedig lehetőség lesz a Google Cloud termékekkel való összekapcsolódásra is.

Levegőminőség és bevételek

A szolgáltatásbővítés részeként a vállalat egy levegőminőségi API bejelentését is tervezi, amelynek segítségével az ügyfelek levegőminőségi adatokat, például szennyezőanyagok addigi mérésével keletkezett adatokat és egészségügyi ajánlásokat is kérhetnek majd egy adott helyszínre vonatkozóan. A szolgáltatás az adatok alapján megrajzolt digitális hőtérképeken és az óránként mért és rögzített mellett akár 30 napra visszanyúló levegőminőségi információkat is tartalmazni fog - írták.

A Google megpróbálja pénzzé tenni a térképadatbázis alapú termékeit, hiszen a széleskörű gazdasági lassulás közepette egyre erősebb nyomás nehezedik rá, hogy minél több bevételt termeljen. Ennek egyik eszköze a hatékonyság növelése, de emellett olyan újabb technológiákba is befektet, mint a generatív mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság – ez utóbbit pedig éppen a Solar API-val lehetne kihasználni - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás