Villám Tibor, szántóföldi gazdálkodó, a magas inputköltségek dacára igyekszik mindent megadni a növényeinek. Úgy gondolja, spórolással nem lehet jó termésátlagokat elérni. Tapasztalatai szerint, ehhez a Fitohorm lombtrágyái nagy segítséget nyújtanak.

 

Kérem, kezdésként néhány szóval mutassa be a gazdaságát!

 

Komárom-Esztergom vármegyében, Tatán, 220 hektáron gazdálkodunk egy családi gazdaság keretében. A megművelt szántó egy része saját tulajdon, a másik bérelt területekből áll. Jellemzően napraforgót, kukoricát és őszi búzát termesztünk, ami idén az AÖP miatt – kísérleti jelleggel - szemescirokkal bővült. A vetésszerkezetben idén a kukorica rovására, nőtt a napraforgó területe, és ahogy említettem, újdonságként bejött a cirok is.

 

 

Mi az oka a kukorica visszaszorulásának, a tavalyi aszályos év?

 

2022 valóban siralmas eredményeket hozott. A búza termésátlaga még megfelelő volt a 4,6 tonnával, de a napraforgóból és kukoricából elért 2,8-2,8 tonnás átlag jócskán elmaradt a várakozásoktól. Csak összehasonlításként, volt olyan szezonunk, amikor 10, illetve 12-13 tonna volt az üzemi átlag. Ráadásul már 2021-ben is „ráfáztunk” a kukoricával, mert egy júliusi jégeső 60 hektárt tarra vágott. A két év negatív tapasztalatai hatására növekedett most a napraforgó vetésterülete.

 

Hogy jött a cirok a képbe?

 

Erre a kultúrára a kukorica egyik alternatívájaként szoktak hivatkozni, és a rossz tapasztalatok okán elhatároztuk, hogy 8 hektáron, teszt jelleggel kipróbáljuk. Az is ebbe az irányba terelte a döntésünket, hogy a termesztéséhez – szemben mondjuk a repcével - adott a technológiánk és a gépparkunk is.

 

Milyen várakozásokkal tekint az idei szezonba?

 

A jelenlegi terményárak a 10-12 évvel ezelőtti szinten járnak, míg az inputköltségek - ehhez mérten - nagyon magasak. Tavaly az őszibúza vetésekor 380 ezer forintba került egy tonna komplex műtrágya, míg most a felvásárlási ár ötvenezer forint körül alakul. Ha ezek alapján számolunk, üzemi átlagban 8 tonna búzát kell betakarítani a veszteség elkerüléséhez. A média tele van az olyan hírekkel, hogy a sok csapadék miatt milyen jó a gazdáknak, akár rekordtermés lehet, ugyanakkor – közelebbről nézve - a nyereségesség is kérdéses. Egy hektárnak a bekerülési költsége közel 400 ezer forint, amit nehéz lesz kigazdálkodni.

 

Hogyan kezelik ezt a helyzetet?

 

Ennek ellenére igyekszünk megadni mindent a növényeinknek, hogy jó termést érjünk el, kihozzuk a maximumot egy adott szezonból. Ha visszafogjuk a kijuttatott inputanyagokat, abból nem lesz magas termésátlag. Etetni kell a növényt.

 

Mikor és hogyan került kapcsolatba a Fitohorm Kft.-vel?

 

A cég megyei területi képviselője, Kristóf Milán, a gyerekkori barátom, tehát már harminc éve ismerjük egymást. Amikor a Fitohormnál kezdett dolgozni, megkeresett, hogy próbáljam ki néhány terméküket. Kísérleti táblákat állítottunk be napraforgóban, ahol, kedvező tapasztalatokat szereztem – többek között - a Herbállal, a Turbo Nitrogénnel, a Turbo Cinkkel és a Turbo Káliummal is. Tonnákban volt mérhető a különbség a végén a FitoHorm javára.

 

Hogyan illeszkednek a FitoHorm termékei, például, a kukorica termesztéstechnológiájába?

 

Mi forgatás nélküli talajművelést végzünk, így ősszel csak gruberezünk, majd tavasszal egy simítós, gyűrűs hengerrel kezdjük a talajmunkákat. Március környékén mechanikai gyomirtást végzünk egy CrossBoard simítóval, ami egyben zárja a talajt és így megőrzöm a nedvességet. Ezt követően általában kiszórunk 250-300 kg NPK műtrágyát, amit magágykészítővel bedolgozunk, majd vetéskor általában kijuttatunk 150 kg nitrogént a sorokba. Az utóbbi évek száraz időszakainak köszönhetően gyomirtásként csak felülkezelést végzünk. Ha pedig a növények elérték az 50-60 cm-s állapotot, fejlett a levélfelület, ekkor kapja meg a kukorica a fitohormos lombtrágyákat, például a Turbo Nitrogén-Cink kombinációt a megfelelő dózisban. Főleg aszályos időben a növény nehezebben veszi fel a szilárd műtrágyát, ezért is használunk inkább folyékony, oldott állapotú lombtrágyát, a Fitohorm termékeit.

 

A kalászosban, illetve a napraforgóban alkalmazott technológia mennyiben tér el ettől?

 

Az őszi búza esetében a Fitohorm Gabonacsomagját alkalmazzuk, egy szezonban két alkalommal fújjuk ki. Amikor egyébként is bele kell menni az állományba, akkor valamihez hozzá szoktuk keverni, mert jól keverhetők. Ha, például, vetésfehérítő ellen kell védekezni, akkor lombtrágyát is kevertünk a tankkombinációba. Szilárd műtrágyát a február vége-március elejéig tartó időszakban használunk, amikor még jellemzően éjszakai fagyok előfordulnak. Onnantól kezdve, ha már szárba szökkent a növény, csak lombtrágyát alkalmazunk. A napraforgó esetében pedig a csillagbimbós állapotban, a gombaölő szeres kezeléssel egy menetben Polybórt szoktam kiadni.

 

Milyen állapotban vannak idén az állományai?

 

Csak június első harmadában 63 milliméter csapadék esett. Ez és a korábbi hasonló időjárás kedvezett a növényeknek, a kalászosnak és a kapáskultúráknak egyaránt. Egyöntetűen szépek az állományok. Idén a gyomirtás is jól sikerült, mert most egyszerre keltek ki a gyomok. Remélhetőleg, minden kedvezően alakul a továbbiakban is.

 

Változtattak-e bármit a technológiákon az utóbbi években?

 

Próbálkoztunk korábbi éréscsoportba tartozó kukoricákkal, de tapasztalataink szerint a 380 és 420 közötti FAO-számú Dekalb hibridek válnak be inkább, bár pont idén Pioneer és martonvásári vetőmagokat is vetettünk. Napraforgóban a Syngenta vetőmagjai nagyon beváltak, kalászosban pedig a Karintia fajtáit preferáljuk.

 

Zárásként azt szeretném, ha összefoglalná, miért éri meg a Fitohorm termékeit használni?

 

Ár-érték arányban mindenképpen jó választás és a tapasztalataink nagyon kedvezőek velük.

 

 

 

(x)

További híreink

Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra

2024.10.15.

Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszies, de enyhe időt.

Új irányt alakít ki a BASF a portfólióirányítás, a tőkeallokáció és a teljesítménykultúra terén

2024.10.15.

A BASF új irányt jelölt ki vállalati stratégiájában, több változást is bevezetnek

Kihívások és lehetőségek az agrárszektorban: CIB Bank Agrárkonferencia 2024

2024.10.14.

Október 10-én immár harmadik alkalommal rendezték meg a CIB Bank Agrárkonferenciáját, ahol több mint 150 résztvevő gyűlt össze, hogy átfogó képet kapjanak a mezőgazdaság és élelmiszeripar legfontosabb kérdéseiről. A rendezvény középpontjában a globális és hazai gazdasági folyamatok, az élelmiszeripar nehézségei, a tejágazat helyzete, valamint a kukorica toxinproblémái álltak. A szakmai előadásokat követően kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a résztvevők az iparág kihívásait.

A mesterképzésekről tart nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen

2024.10.14.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen MSc Nyílt Nap című rendezvényt tart 2024. október 18-án, pénteken, 9 órától.

Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Közösen fejleszt algoritmust a precíziós gazdálkodáshoz a MATE és a TERRA-COOP

2024.10.14.

Halad a „Szántóföldi növénytermesztés permetezési hatékonyságának növelése, a növényi növekedési periódusok konvolúciós neurális hálózat alkalmazásával történő felismerésével” – című projekt.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 107 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás