Az állateledel-gyártók szövetségének (PFMA) adatai szerint a 2021-es évben több mint 3 millió háztartásban mondtak le az emberek a háziállataikról. Az örökbefogadásra átadott állatok tulajdonosainak 71 százaléka a 35 év alatti csoporthoz tartozott. A szövetség éves jelentéséből kiderült, hogy míg a járvány idején 4,7 millió háztartás szerzett be új háziállatot az Egyesült Királyságban, addig 2021 óta a becslések szerint 3,4 millió háztartás mondott le róluk.

A Z-generáció (16 és 24 év közöttiek) és az ezredfordulósok (25 és 34 év közöttiek) tették ki az új háziállat-tulajdonosok 53 százalékát a világjárvány idején. És ők voltak azok is, akik a legnagyobb valószínűséggel lemondtak a háziállataikról - írta a brit Independent cikkére hivatkozva a Magyar mezőgazdaság. Az ebbe korcsoportokba tartozók több mint egyötöde (23 százalék) nem tudott háziállatot tartani, és az örökbefogadásra leadott háziállatok 71 százaléka fiatalokhoz tartozott. 

Leggyakrabban a kutyákról (60 százalék) és a macskákról (45 százalék) mondtak le.

Az állateledel-gyártók szövetségének (PFMA) adatai szerint a 2021-es évben több mint 3 millió háztartásban mondtak le az emberek a háziállatok tartásáról

Nicole Paley, a PFMA vezérigazgató-helyettese szerint a számok aggasztóak:

"Szeretnénk kivizsgálni, hogy a tulajdonosok miért mondanak le a háziállataikról, és hol adják le őket" - mondta. "Úgy véljük, hogy sok háziállatot adnak el, hogy visszaszerezzék az emberek a pénzüket, emellett pedig állatelhelyező központokba viszik őket. Szorosan együttműködünk a kutya- és macskafélék ágazati csoportjával, valamint más állatjóléti szervezetekkel, hogy kiderítsük, mit tehet a kisállat-ellátási ágazat a tulajdonosok támogatása és ennek a jelenségnek a megakadályozása érdekében."

Emiatt hagyták el a háziállataikat a fiatalok

A 16-24 évesek körében a fő ok, amiért lemondtak a háziállatról, az életkörülményeik megváltozása volt, 34 százalékuk említette ezt a tényezőt. Valamivel több mint egyötödük (23 százalék) pénzügyi nehézségek miatt nem tudta megtartani háziállatát, míg 22 százalékuk a munkakörülmények megváltozására hivatkozott. Néhány fiatal állattartó az állatok viselkedése miatt is aggódik: 13 százalékuk emiatt mondott le kedvencéről. Az ezredfordulósok körében a munka (41 százalék) és a lakhatási körülmények (39 százalék) voltak a leggyakoribb okok.

Aggasztó, de nem meglepő a háziállatok elhagyása

Dr. Samantha Graines, az RSPCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals egy Angliában és Walesben működő jótékonysági szervezet, amely az állatok jólétét támogatja) szakértője szerint a lemondási statisztikák 

"nagyon aggasztóak, de nem meglepőek". 

Elmondta, hogy az RSPCA-nál megnövekedett a segítségkérések és az újbóli elhelyezés iránti kérelmek száma, de főleg a nyulak esetében. 

"Egy állatot hazavinni a családunkba jelentős elkötelezettség és felelősség, és a világjárvány idején megnövekedett tulajdonosi kör aggodalomra adott okot, hogy egyesek talán nem gondolták át teljesen, hogy képesek lesznek-e megfelelően gondoskodni róluk életük hátralévő részében" - mondta Graines.

Felelőtlen visszatérés a korábbi életmódhoz

A jótékonysági szervezet munkatársai aggódnak amiatt, ahogyan az emberek a világjárvány után visszatérnek a normális élethez. A megélhetési költségek emelkedésével párosulva "állatjóléti válság" kezdetét láthatjuk.

Nő a kedvtelésből tartott háziállatok száma

A PFMA eredményei, amelyek az Egyesült Királyságban közel 9000 háztartás megkérdezésén alapulnak, azt mutatják, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartása összességében növekszik. Az Egyesült Királyságban 2022-ben rekordszámú, 35 millió háziállat van, és 17,4 millió háztartásban legalább egy. A legnépszerűbb választás a kutya (13 millió), amelyet a macskák (12 millió) és a szobamadarak követnek (1,6 millió font). Továbbá gyakoriak még a hörcsögök, nyulak, tengerimalacok, galambok és lovak is - írták.

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás