Bizonyos kertészeti kultúrákban úgyszólván nélkülözhetetlenek a különféle talajtakaró fóliák: segítenek visszaszorítani a gyomokat, hamarabb melegszik fel alattuk a talaj, és a párolgási veszteség is kevesebb a takart felületeken.

Nem lebomló voltuk miatt azonban rengeteg fejtörést is okoznak a műanyag fóliák. Németországban ígéretes kísérletek zajlanak a papír alapú helyettesítő termékekkel.

A megfelelő bevonaton kívül funkcionális cellulóz, illetve nanocellulóz anyagokon is dolgoznak a projektpartnerek (Fotó: Pixabay)

A fruchthandel.de portálon megjelent hír szerint – amelyre a magyarmezogazdasag.hu cikke hivatkozik – a NewHyPe néven futó projektben fenntartható, lebomló, papíralapú síkfóliákkal kísérletezik egy európai konzorcium az alkalmazott kutatások szervezésével foglalkozó Fraunhofer intézet vezetésével.

A cellulózalapú papír nagy előnye, hogy gyorsan és maradék nélkül lebomlik – jelen esetben viszont túlságosan is gyorsan,

Nem bír ki ugyanis egy teljes szezont a szántóföldön. Elég egy-két eső, és már fel is puhul annyira, hogy nem képes maradéktalanul betölteni a szerepét. A projekt aktuális fázisában tehát az egyik feladat, hogy ezt az élettartamot megfelelő bevonattal meghosszabbítsák, fejtette ki a fruchthandel.de cikkében dr. Klaus Rose, a Fraunhofer ISC kutatója.

A megfelelő bevonaton kívül funkcionális cellulóz, illetve nanocellulóz anyagokon is dolgoznak a projektpartnerek, utóbbi lényege, hogy a cellulózrostok megváltoztatott hosszúság-vastagság arányainak köszönhetően bevonat nélkül is kellően stabil az anyag. A cellulózrostokból egy speciális polimer segítségével képeznek hálót, és ennek a hálónak a sűrűsége határozza meg az anyag stabilitását, élettartamát. Ez a „hibridpapír” tehát bevonatok nélkül is alkalmas lesz a vizsgált feladatra, olvasható a cikkben.

Megosztás

További híreink

Az őzbakvadászat idején különösen érdemes megismerni az őzek szezonális viselkedését

2025.04.30.

Az őzbakokra jellemző a területfoglalás, március-áprilisban foglalják el territóriumukat és szigorúan védelmezik azt.

Több tízezer hízópulykát kellett idő előtt levágni a madárinfluenza miatt

2025.04.30.

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A korábban csapadékban bőséges vidékek is küszködnek az aszállyal Székelyföldön

2025.04.30.

Az elmúlt években komoly gondot jelentenek az évről évre visszatérő, egyre hosszabban tartó aszályos időszakok Romániában

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 200 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás