Az AgroVIR Kft. és a FarmFacts Hungary Kft. arról tájékoztatta az érintetteket, hogy az AgroVIR Kft. 2024. november 13-án 100 százalékos tulajdonrészt vásárolt a NEXT Farming szoftver forgalmazójában, a FarmFacts Hungary Kft.-ben, amelynek korábbi tulajdonosa a németországi BayWa AG és a FarmFacts GmbH volt. A tranzakció célja, hogy a két társaságban felhalmozott tudással és tapasztalattal a továbbiakban közösen támogassák a magyar agrárdigitalizáció fejlődését, valamint a hatékonyabb és eredményesebb gazdálkodást. Az egyesített szakértelem és innováció lehetővé teszi, hogy kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtsanak a gazdálkodóknak, és versenyképes megoldásokkal erősítsék jelenlétüket nemzetközi szinten is.

Az AgroVIR közleményét szemléztük.

Az akvizíció eredményeként a FarmFacts Hungary Kft. ügyfelei részére az AgroVIR biztosítani tudja a folyamatos technológiai és szoftveres hátteret
Az akvizíció eredményeként a FarmFacts Hungary Kft. ügyfelei részére az AgroVIR biztosítani tudja a folyamatos technológiai és szoftveres hátteret

A tulajdonosváltást megelőzően a NEXT Farming szoftver jogtulajdonosa 2024.12.31. fordulónappal felmondta a program forgalmazási szerződését, mely lépéskényszerbe hozta a szereplőket, hiszen így ettől kezdve:

  • a FarmFacts Hungary Kft. nem értékesíthet NEXT Farming licenceket
  • leállnak a szoftverfrissítések a NEXT Farming Pro rendszerhez
  • meglévő ügyfelei részére a FarmFacts Hungary Kft. kizárólag technikai és programhasználati segítségnyújtást biztosíthat
  • új funkciók és hibajavítások a jövőben már nem biztosítottak a szoftverhez

Az akvizíció eredményeként a FarmFacts Hungary Kft. ügyfelei részére az AgroVIR biztosítani tudja a folyamatos technológiai és szoftveres hátteret, míg a FarmFacts Hungary Kft. precíziós szolgáltatásai, innovatív eszközei és szakmai támogatása továbbra is elérhető marad. Azért, hogy a NEXT Farming felhasználók szoftverháttere és digitális üzleti folyamatai biztosítottak legyenek, a két cég képviselői közösen fogják megkeresni és tájékoztatni a felhasználókat az átállás lépéseiről. Az ügyfélszolgálatok addig is folyamatosan rendelkezésre állnak, az első körös ügyféltalálkozók egyeztetése már elkezdődött.

A tulajdonosváltást megelőzően a NEXT Farming szoftver jogtulajdonosa 2024.12.31. fordulónappal felmondta a program forgalmazási szerződését
A tulajdonosváltást megelőzően a NEXT Farming szoftver jogtulajdonosa 2024.12.31. fordulónappal felmondta a program forgalmazási szerződését

Maróti Miklós, az AgroVIR Kft. ügyvezetője így nyilatkozott:

Az AgroVIR mindig elkötelezett volt a gazdálkodók támogatása mellett, és ez az akvizíció egyértelműen tükrözi ezt az elhivatottságot. Fontos számunkra, hogy a NEXT Farming jelenlegi felhasználói zökkenőmentes átállással élvezhessék tovább a digitalizáció nyújtotta előnyöket, továbbá a bővített szolgáltatásainkat.

Dr. Gyódi Péter, a FarmFacts Hungary Kft. ügyvezetője is kommentálta a felvásárlást:

A célunk, hogy az eddig felépített értékeket megőrizzük, és a gazdák felé tett vállalásainkat maradéktalanul teljesítsük. Bár a farmmenedzsment szoftver támogatása megszűnik, továbbra is elkötelezettek vagyunk a precíziós szolgáltatásaink folytatása mellett, amely kiemelt szerepet kap a jövőbeni stratégiánkban.

Ezzel a stratégiai lépéssel az AgroVIR tovább erősíti pozícióját a magyar agrárdigitalizáció területén, és hozzájárul a hazai gazdálkodók igényeinek kiszolgálásához farmmenedzsment területen. Célja továbbra is a hatékonyabb gazdálkodás és a fenntartható eredményesség elősegítése - írta a cég közleménye.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás