Az olaszországi rizsföldek is kiszáradnak a Pó folyó völgyében, ez pedig már veszélyezteti a rizottórizs idei termesztését. A mostani aszály éveken át hathat a rizstermesztésre, mivel nem csak szárazzá teszi a földeket, hanem veszedelmesen magas szintre emeli sótartalmukat is. A legnagyobb olasz folyóban júliusban csak 95 köbméteres volt a percenkénti vízhozam, ami az éves átlag tizede. A hóolvadás és az esők hiánya miatti szárazság szinte eltüntette a Pót a térképről, a mostani eseményeknek pedig hosszú távú hatásai lehetnek a mezőgazdaságra.

"A helyzet tragikus, közel 60 százalékos veszteségről beszélünk, és ezek még nem a végleges adatok. A hatalmas hőség is problémát okoz" - mondta Elisa Moretto rizstermesztő az Euronews portálnak. A gazdálkodó véleménye szerint az idei termés nagy veszélyben van, lesznek olyan földek, ahol nem is fog beérni ebben az évben rizs.

Az olasz rizsföldek is kiszáradnak a Pó folyó völgyében, ez pedig már veszélyezteti a rizottórizs idei termesztését, ráadásul a só is gondot okoz - a képen a folyó deltája

Kevés csapadék, alacsony vízhozam, túl sok só

A legnagyobb olasz folyóban júliusban csak 95 köbméteres volt a percenkénti vízhozam, ami az éves átlag tizede. A hóolvadás és az esők hiánya miatti szárazság szinte eltüntette a Pót a térképről, a mostani eseményeknek pedig hosszú távú hatásai lehetnek a mezőgazdaságra Moretto szerint.

"Nagy probléma, hogy ha só marad a talajon, azzal azt kockáztatjuk, hogy a jövőbeni termést is elveszítjük. Egy sós mező ugyanis nem hoz termést, bármilyen növényt és vetést eléget. A rövid távú károkon túlmenően mindazzal is foglalkoznunk kell, ami jövőben várhat ránk" - fogalmazott.

A Pó völgyében keletkezik Olaszország éves mezőgazdasági termelésének mintegy harmada, ezt veszélyezteti az idei nagy szárazság. A folyó szintje a Pó völgyében két méterrel marad el a szokásostól, június hónap pedig 3,5 fokkal volt melegebb az átlagosnál. Ezek az extrém körülmények az ember tevékenysége következében történő felmelegedés számlájára írhatók - írta az Infostart a cikket szemlézve.

Moretto reméli, hogy a termés harmadát meg tudja menteni, de abban nem bízik, hogy nyereséget is tud termelni a növekvő üzemanyag- és műtrágyaárak mellett. "Megbecsülni sem tudom a veszteségünket" - fogalmazott.

Alkalmatlan a víz az öntözésre 

Rodolfo Laurenti, a Pó-delta vízelvezető konzorciumának igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Pó folyó vizében mért sószint jóval meghaladja a mezőgazdaság számára megfelelő szintet.

"A folyó vize jelenleg 21 gramm sót tartalmaz literenként. Ez az érték valóban magas, alkalmatlanná teszi a folyó vizét mezőgazdasági felhasználásra, mivel a határérték egy milligramm literenként" - mondta.

Az aszály hatása még évekig meghatározó lehet, mivel a sós víz igen mélyre képes hatolni a föld belsejében, a víztartó rétegekig eljutva. A Pó folyót egy delta is táplálja: egy olyan terület, ahol az édes és a sós víz keveredik. Mivel azonban a folyó szintje történelmi mélyponton van, több sós víz áramlik felfelé a folyón, ez okozza a problémát.

Ökológiai katasztrófa zajlik

Giancarlo Mantovani, a Pó-delta vízelvezető konzorciumának igazgatója szerint ez maradandó károkat okoz.

"Ha sós víz kerül a talajvízbe, akkor évekbe és hatalmas mennyiségű friss vízbe kerül, hogy megszabaduljunk tőle. A folyópartok növényzete, a kétéltűek és a madarak eltűntek, az egész ökoszisztéma, amely egy édesvízi környezet körül él, nincs már meg" - mondta.

Megosztás

További híreink

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás