Mindennapos vendégek lettek az szarvasok és az őzek a Nógrád megyei Mátranovák településen, a helyiek szerint a farkasok űzik be az állatokat a faluba. Február közepén egy hatalmas gímszarvas bika menekült be egy ház udvarára, a hátsó combja sérült volt, dőlt belőle a vér. A tulajdonos hívta a helyi vadásztársaságot, de mire kiértek, már csak a vérnyomokat találták a helyszínen. Azt követve másfél kilométerre rábukkantak a bikára, amit egy kegyelemlövéssel szabadítottak meg a szenvedéstől. 

Az egyik vadász az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon osztott meg durva képeket az állatról. A gímbika hátsó két combjából megközelítőleg 6-7 kilogramm hús hiányzott. Szebenyi László, a Fénykő Vadásztársaság elnöke azt mondta az ATV kollégájának, hogy elsődleges jelek szerint farkas támadta meg, de még várják a Bükki Nemzeti Park vizsgálatának eredményét. Bodor Ernőné, Mátranovák polgármestere azt mondta, hogy az elmúlt 3 évben kezdtek el a településre szokni az őzek és a szarvasok. Vaddisznók csak azért nem, mert a sertéspestis miatt mind elpusztultak. A vadásztársaság vezetője értesítette a polgármestert arról, hogy valószínűleg farkastámadás történt, ezért kirakatta a veszélyre figyelmeztető plakátokat a hirdetőtáblákra.

Farkasok miatt menekülnek Mátranovákra az őzek és a szarvasok, a kártérítés pedig késik - képünk illusztráció

A 2021-es évben 30 birka pusztult el a farkasok miatt

Tavaly egy helyi gazdának a 23 birkáját öltek meg az ordasok, 7 pedig később pusztult bele a sérülésébe. A termelő még mindig a kártérítésért küzd. Bár a férfi kálváriája kapcsán a hatóság megállapította, hogy valóban farkasok ölték meg a birkákat, 1,5 millió forintos kárát azóta sem térítette meg senki.  

Nem mondtam le a kártérítési igényemről, ha az állam minden áron azt akarja, hogy itt legyen farkas, akkor fizesse is ki az általa okozott kárt. Sajnos erre egyelőre nincs semmilyen jogszabály – kesergett Katona Péter. Pedig a farkasok most is itt élnek, ez a vadászterületük.  Egy felnőtt párról és három kölykéről tudok, ezek könnyedén levadásszák a gímszarvast, a dámvadat és a muflont is.

Katona Péter a vérontás óta fedett helyre zárja a birkáit, úgy tervezi, tavasszal reggel kiengedi legelni a nyájat, este pedig fedett helyre zárja. Már tudja, hogy a villanypásztor csak arra jó, hogy helyben tartsa a jószágot, a farkas azonban átbújik alatta. Mint mondta, ha a környéken elfogy a vad, és a farkasok bejönnek a tanyájára, 5 kuvasszal várja majd őket - írták.

Megosztás

További híreink

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás