Változatos évet könyvelt el a Bonafarm Csoport, több cége ugyanis gyengén zárta a 2024-es évet, míg voltak olyanok is, amelyek szép nyereséget hoztak. Nem ment jól tavaly például a Bonafarm Zrt.-nek, adózott eredménye 4,7 milliárd forintról mínusz 1,5 milliárd forintra csökkent egy év alatt, de az MCS Vágóhíd Zrt., a Hungerit Zrt. és a Pick-Szeged Zrt. sem teljesített jól. Látványosan növelte viszont az adózott eredményét a Sole-Mizo Zrt., 136 millió forintról 1,76 milliárd forintra, a Dalmand Zrt. 128 millió forintról 850 millió forintra, valamint a sertéstenyésztéssel foglalkozó Fiorács Kft. 630 millió forintról 1,3 milliárd forintra.

Az Agro Napló írta meg, hogy nyereségek és veszteségek is voltak a Bonafarm Csoport 2024-es évében. Több olyan cég is akadt a portfólióban, amely szép eredményekkel zárta az évet, volt azonban több is, amelynek látványos csökkent az adózott eredménye. Jól szerepelt például a Sole-Mizo, a növénytermesztéssel és sertéstartással foglalkozó Dalmand, illetve a Fiorács is. Nem volt jó éve azonban sem a baromfifeldolgozással foglalkozó Hungerit-nek, sem a Pick Szeged-nek, de az MCS Vágóhíd-nál és a Bonafarm Zrt.-nél is akadtak gondok. Érdemes megnézni a csoport cégeinek számait a 2024-es beszámolók alapján.

Változatos évet könyvelt el a Bonafarm Csoport, több cége ugyanis gyengén zárta a 2024-es évet, míg voltak olyanok is, amelyek szép nyereséget hoztak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2022
Változatos évet könyvelt el a Bonafarm Csoport, több cége ugyanis gyengén zárta a 2024-es évet, míg voltak olyanok is, amelyek szép nyereséget hoztak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2022

A növekedések a cégcsoportban

Jó évet zárt a Sole-Mizo Zrt., adózott eredménye 136 millió forintról 1,76 milliárd forintra nőtt 2024-ben, üzemi tevékenysége 814 millió forintról 2 milliárd forintra, míg a pénzügyi mínusz 598 millió forintról mínusz 264 millió forintra. A Dalmand Zrt. közel hétszer nagyobb adózott eredményre tett szert tavaly, 128 millió forintról 850 millió forintra növelte azt, míg üzemi tevékenysége 486 millió forintról 1 milliárd forintra nőtt, a pénzügyi pedig mínusz 357 millió forintról mínusz 188 millió forintra - írta a cikk

A Fiorácsnak is szépen termelt: adózott eredménye 630 millió forintról 1,3 milliárd forintra nőtt 2024-ben, üzemi tevékenysége 728 millió forintról 1,17 milliárd forintra, míg a pénzügyi mínusz 32 millió forintról 204 millió forintra emelkedett. A Bóly Zrt.-nél is volt növekedés, de csak minimális: adózott eredménye 959 millió forintról 1 milliárd forint lett, üzemi tevékenysége 1,2 milliárd forintról 1,4 milliárd forintra nőtt, ezzel szemben a pénzügyi mínusz 288 millió forintról mínusz 387 millió forintra csökkent a könyvelésében. 

Többen is veszteségekkel zárták a 2024-es évet

Nem sokkal, de csökkent a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. adózott eredménye: 1,69 milliárd forintról 1,67 milliárd forintra egy év alatt. A cég üzemi tevékenysége 1,8 milliárd forintról 2 milliárd forintra nőtt, míg a pénzügyi mínusz 179 millió forintról mínusz 336 millióra. Az MCS Vágóhíd adózott eredménye egyre süllyed a mínuszokban: a 2023-as mínusz 1,7 milliárd forintról tavaly mínusz 2,3 milliárd forintra csökkent. Üzemi tevékenysége mínusz 1,6 milliárd forintról mínusz 1,8 milliárd forint lett, míg a pénzügyi -126 millió forintról mínusz 447 millió forintra esett vissza.

A Csányi Pincészetnél is maradtak a mínuszok: adózott eredményük mínusz 553 millió forintról mínusz 557 millió forintra csökkent, pénzügyi tevékenységük mínusz 176 millió forintról mínusz 256 millió forintra esett vissza, míg üzemi tevékenységük mínusz 377 millió forintról mínusz 321 millió forintra nőtt. A Pick Szeged Zrt.-nél is csökkenés volt 2024-ben: adózott eredménye 8,2 milliárd forintról 6,7 milliárd forintra esett, üzemi tevékenysége 3,1 milliárd forintról 2,7 milliárd forintra, míg a pénzügyi 5 milliárd forintról 3,9 milliárd forinta változott. 

A leglátványosabb visszaesések

Óriási veszteséget könyvelhet el a Bonafarm Zrt., a cég adózott eredménye 4,7 milliárd forintról mínusz 1,5 milliárd forintra csökkent 2024-ben, üzemi tevékenysége 4,6 milliárd forintról 1,4 milliárd forintra, míg a pénzügyi 412 millió forintról mínusz 2,7 milliárd forintra zuhant.

Ennél is rosszabb a helyzet a Hungeritnél: a cég adózott eredménye mínusz 1,1 milliárd forintról mínusz 9,5 milliárd forintra csökkent egy év alatt. A cég üzemi tevékenysége hasonlóképpen alakult: mínusz 617 millió forintról mínusz 8,3 milliárd forintra, a pénzügyi pedig mínusz 518 millió forintról mínusz 1,1 milliárd forintra esett vissza. 

A fizetendő kamatok is hasonlóan alakultak a két cégnél: a Bonafarmnál 301 millió forintról 522 millió forintra nőttek, míg a Hungeritnél 603 millió forintról 955 millió forintra 2024-ben.

Hullámzóan alakult a belföldi értékesítés

Több cégnél is csökkent a belföldi értékesítésből származó nettó árbevétel. A Sole-Mizo-nál 82 milliárd forintról 79 milliárd forintra, a Bólynál 27,7 milliárd forintról 27,6 milliárd forintra, a Bonafarm-Bábolnánál 60 milliárd forintról 55 milliárd forintra, a Bonafarm Zrt-nél 17,3 milliárd forintról 15,3 milliárd forintra, míg a Hungeritnél 32 milliárd forintról 28 milliárd forintra csökkent a belföldi értékesítés árbevétele. 

Voltak növekedések is, a Dalmand belföldi értékesítése 22,4 milliárd forintról 22,6 milliárd forintra nőtt, a Fiorácsé 16 milliárd forintról 18 milliárd forintra, az MCS Vágóhídé pedig 46 milliárd forintról egészen 49 milliárd forintra emelkedett. Szintén nagyobb lett az árbevétel a Csányi Pincészetnél, 1,7 milliárd forintról 2 milliárd forintra nőtt, a Pick-Szegednél pedig 59 milliárd forintról 61 milliárd forintra 2024-ben.

Az export királyai és visszaesői a cégcsoporton belül

Néhány olyan cég is volt a csoport portfóliójában, ahol emelkedett az exportból származó bevétel: a Dalmandnál 521 millió forintról 939 millió forintra nőtt 2024-ben, az MCS Vágóhídnál 33,1 milliárd forintról 33,5 milliárd forintra, míg a Pick-nél 23 milliárd forintról 23,2 milliárd forintra. 

Csökkent az exportból származó árbevétel a Bólynál, 1,3 milliárd forintról 870 millió forintra, a Sole-Mizo-nál 37 milliárd forintról 36 milliárd forintra, a Bonafarm-Bábolnánál 3,6 milliárd forintról 3,2 milliárd forintra, a Csányi Pincészetnél 164 millió forintról 155 millió forintra, a Bonafarm Zrt-nél 122 millió forintról 13 millió forintra, míg a Hungeritnél 23 milliárd forintról 20 milliárd forintra esett vissza egy év alatt.

Költöttek a bérekre is

A Bonafarm Csoport szinte összes általunk vizsgált cégre jellemző volt, hogy emelkedtek a bérköltségek 2024-ben. A Sole-Mizo-nál 7 milliárd forintról 8 milliárd forintra, a Dalmand-nál 1,5 milliárd forintról 1,7 milliárd forintra, a Fiorácsnál 859 millió forintról 950 millió forintra, míg a Bólynál 4,2 milliárd forintról 4,5 milliárd forintra. A Bonafarm-Bábolnánál egy év alatt 2,7 milliárd forintról 3 milliárd forintra emelkedett a bérköltség, az MCS Vágóhídnál 3,6 milliárd forintról 3,9 milliárd forintra, a Pick-nél 8,4 milliárd forintról 9 milliárd forintra, a Bonafarm Zrt-nél 5,7 milliárd forintról 6,3 milliárd forintra, a Csányi Pincészetnél pedig 455 millió forintról 508 millió forintra.

Egyedül a Hungeritnél történt csökkenés, 8 milliárd forintról 7,9 milliárd forintra esett a bérköltségre szánt forrás - írta a cikk.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás