Csökkent a kukorica világpiaci ára június 9. és július 7. között, a legnagyobb mértékben az USA-ban, ahol az azonnali exportára 44 dollárral, az augusztusi 42 dollárral, a szeptemberi 38 dollárral, a novemberi pedig 30 dollárral ereszkedett. Ukrajnában 5 dollárral volt alacsonyabb a termény azonnali kikötői ára (FOB). Bulgáriában és Romániában pedig 21 dollárral lett olcsóbb a kukorica spot piaci ára. Magyarországon átlagosan 75,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica július első hetében, ami az egy évvel korábbitól 34 százalékkal maradt el.

A Tallage tájékoztatása szerint csökkent a kukorica világpiaci ára június 9. és július 7. között. Az északamerikai termény ára esett a legnagyobb mértékben, a kukorica fejlődéséhez kedvező időjárás és a nagyobb vetésterület miatt. Az USA-ban megtermelt kukorica azonnali exportára 44 dollárral 227, az augusztusi 42 dollárral 208, a szeptemberi 38 dollárral 203, a novemberi 30 dollárral 214 dollár/tonnáig ereszkedett. Argentínában az azonnali szállítású terménnyel 211, az augusztusival 220 dollár/tonnáért (+6 dollár) kereskedhettek a jelzett periódusban. A brazíliai kukorica augusztusi exportára 216 (+2 dollár), a szeptemberi 214 (–3 dollár), a novemberi 206 dollár/tonna (–15 dollár) volt ugyanekkor.

Ukrajnában 5 dollárral volt alacsonyabb (168 dollár/tonna) a termény azonnali kikötői ára (FOB), miközben az augusztusi 173 dollár/tonnáért volt elérhető. Bulgáriában és Romániában 21 dollárral 217 dollár/tonnára csökkent a kukorica spot piaci ára. Ezzel egy időben Franciaországban 251 dollár/tonnáért (+6 dollár) kereskedtek az azonnali, 252 dollár/tonnáért az augusztusi, 253 dollár/tonnáért (+5 dollár) a szeptemberi szállítású terménnyel.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 75,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica július első hetében, ami az egy évvel korábbitól 34 százalékkal maradt el.

A Budapesti Értéktőzsdén az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica novemberi jegyzése
2000 forinttal 73 ezer, a decemberi 3000 forinttal 74 ezer forint/tonnáig emelkedett július 3. és 14. között. A termény 2024. márciusi és májusi kurzusa változatlanul 77 ezer és 80 ezer forint/tonna volt ugyanekkor.

A chicagói árutőzsdén 216–236 dollár/tonna között alakult a kukorica júliusi jegyzése a megfigyelt
időszakban. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén a termény augusztusi tőzsdei elszámolóára 225–233 euró/tonna tartományban ingadozott.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás