Az elmúlt napok csapadékmennyiségében igen nagy területi különbségek alakultak ki hazánkban. A déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű nedvességhez jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó és kukorica állományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszályveszély. Sajnos az előttünk álló egy hétben sem érkezik utóbbi területekre számottevő csapadék, országszerte nagyrészt száraz, az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű időre van kilátás, legfeljebb vasárnap lehetnek elszórt záporok.

A mögöttünk álló egy hétben elég változékony időben volt részünk, hétfő kivételével minden nap hullott csapadék valahol az országban. A múlt hét második felében, főként csütörtökön és pénteken a nyugati, délnyugati országrészben esett számottevő mennyiség, majd szombaton és vasárnap inkább elszórt záporok voltak jellemzőek. Kedden és szerdán sokfelé esett, foltokban délen, délnyugaton és északon 10-25 mm, a Szamosközben 40-50, mm. Így az elmúlt egy hétben a délnyugati országrészben és a Szamosközben 20-50 mm-t mérhettünk, ugyanakkor a Dunántúl északkeleti tájain és az Alföld középső és keleti részén sokfelé a 3 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége. Az elmúlt tíz illetve harminc nap csapadékösszege az ország jelentős részén elmarad a sokévi átlagtól, nagy területen 10-25 mm közötti a csapadékhiány. A felszín közeli talajréteg az Alföld középső tájain és a Tiszántúl jelentős részén valamint a Dunántúl északi, északkeleti területein kritikusan száraz állapotban van, míg délen, délnyugaton és északon, északkeleten kellő mennyiségű nedvességet tartalmaz. A középső talajréteg nedvességtartalma a legtöbb helyen még kielégítő, bár előbbi területeken sokat száradt az elmúlt egy hét során, míg a fél méternél mélyebb rétegben bőven van nedvességtartalék egy esetleges nyári aszály idejére - írta meg agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet.

Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. május 8-án (%)

A hőmérséklet a hétvégén és hétfőn még nyáriasan alakult sokfelé 25 fok fölötti maximum értékekkel, majd kedden hidegfrontok hatására a délkeleti országrészbe szorult vissza a meleg, és szerdán is csak 20 fok körül vagy az alatt alakult a legmelegebb órák hőmérséklete az ország nagy részén.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A kalászosok virágoznak, az őszi káposztarepce a magképződés fázisában van, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A kalászosok és a repce a legtöbb helyen még kielégítő mennyiségű nedvességet találnak a talajban ezekben a vízigényes fenológiai fázisokban. A napraforgó és a kukorica intenzíven fejlődik, de az Alföldön sokfelé és a Dunántúl északkeleti részén is több csapadékot igényelne az eddigieknél.

Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2024. május 8-án (%)

Az akác virágzására az északi, északkeleti országrészben a napos, meleg idő igen kedvező. A méhcsaládok a korai tavaszban kellően meg tudtak erősödni, már január végén a mogyoróról hordták a virágport az enyhe napokon. Délen már elvirágzott az egyik legfontosabb mézelő növényünk.

Az elmúlt két napban a déli, délnyugati és az északi, északkeleti országrészekben volt gyakran nedves a növények levélfelülete, ott ez az időszak több, mint felét tette ki, míg a Győr – Budapest – Debrecen vonal tágabb környezetében szárazak maradtak az állományok. A párás időszak a csapadékos tájakon is rövidebb ideig tartott.

A legfrissebb NDVI vegetációs index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz hatására, és az évszaknak megfelelő növekedés jellemzi. Az ország egész területén továbbra is az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg ismét gyors növekedésnek indult, jelenleg többnyire 185 és 235 foknap között alakul. Ez az érték jóval körülbelül harmadával magasabb a tavalyi évinél és jóval magasabb a sokéves átlagnál azzal együtt is, hogy április közepén másfél hétre megtorpant a hőösszeg növekedésének korábban igen gyors üteme.

Az előttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, a hét végéig az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, majd annál melegebb időre van kilátás jellemzően sok napsütéssel. Pénteken és szombaton csak kevés helyen fordulhat elő egy-egy zápor, majd vasárnap átmenetileg kissé megnő a csapadékhajlam, záporok, zivatarok lehetnek, majd a jövő hét első felében ismét száraz idő lesz a jellemző. A talajok nedvességtartalma országszerte csökken, a nyári növényekre vonatkozó aszály területi kiterjedése az Alföldön és a Dunántúl északkeleti felén nőni fog. Ugyanakkor a levélnedvesség tartam alacsonyan alakul majd, ami a gombás betegségek elleni védekezés szempontjából kedvező. A szél péntektől mérséklődik, és csak keddtől élénkül meg ismét nagy területen. A hőmérséklet csúcsértéke a hét végéig 20 és 25 fok között alakul, éjszakánként pedig többfelé 10, a fagyzugos helyeken 5 fok alá hűl a levegő. A jövő hét elején pár fokkal melegszik az idő.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A növényi betegségek kimutatásában is segít a mesterséges intelligencia

2024.10.12.

A ChatGPT-től az időjárás-előrejelzésig a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásai folyamatosan bővülnek. A londoni székhelyű növénytermesztéssel foglalkozó HSAT cég a közelmúltban bejelentett egy „úttörő technológiát”, amely képes javítani a betegségek észlelését és a termés előrejelzését az AI segítségével.

Teljes robotizáció válthatja fel a munkásokat a baromfiágazatban

2024.10.12.

A robotizáció, illetve a mesterséges intelligencia sok kihívásra hoz megoldást a baromfi termékpályán is

Készül a „lazacfilé” a világ legnagyobb 3D élelmiszer-nyomtató üzemében

2024.10.12.

Az élelmiszeripar rohamosan halad a fejlett digitális gyártási technológiák bevezetésével. A Steakholder Foods éppen nemrégiben nyitotta meg bemutatóközpontját Rehovotban. A Revo Foods Bécsben található „ízgyárában” megismerhető, hogy a 3D-s élelmiszer-nyomtatás hogyan tervezi forradalmasíani az élelmiszerek előállítását és fogyasztását.

Közös magyar fejlesztéssel segítik a tehenészetek digitalizációját a szakemberek

2024.10.12.

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Diákvetélkedőt indított a Nébih, a KonyhaKontroll a tudatos fogyasztást segíti

2024.10.12.

Nagyszabású online diákvetélkedőt indított a Nébih az Okos Doboz felületén, amelynek alapját a hivatal újonnan összeállított interaktív tananyaga és animációs videói adják.

Vissza nem térítendő támogatás a juh- és kecsketartóknak

2024.10.11.

Az Agrárminisztérium 65 millió forintos keretösszeggel nyújt egyszeri, vissza nem térítendő támogatást a juh- és kecsketartóknak a súrlókór megelőzésére.

Partnerhírek
Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás