A Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt célja a környezeti fenntarthatóság segítése, mellyel az intézmény számos kutatása is foglalkozik. Az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport az Agrárminisztérium és az egyetem megállapodása alapján jött létre. Az Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpont részeként május elejétől működő szervezeti egység célja a természetesvízi halgazdálkodás tudományos kérdéseihez kapcsolódó kutatás, valamint a hazai vízgazdálkodási és természetvédelmi célú beavatkozások segítése. A kutatócsoport bemutatkozása mellett haltelepítést is tartottak a Szigetközben.

A SZE weboldala számolt be róla, hogy a halak vándorlásának világnapját ötödik alkalommal rendezték meg 2022-ben a holland World Fish Migration Found kezdeményezése alapján. A globális rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a vízfolyások átjárhatóságának és a halak szabad vándorlásának jelentőségére. A vízlépcsők és duzzasztógátak építésének egyik következménye ugyanis a folyók átjárhatóságának megszakadása. Ez pedig érzékenyen érinti a vándorló halfajok populációinak fennmaradását és a folyami vízrendszerek biológiai sokféleségének megőrzését.

Halakat telepítettek a Szigetközben, a denkpáli hallépcsőnél -Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

„Ez a probléma a Duna mentén valamennyi országban tetten érhető, akárcsak a Szigetköz vízrendszerében a bősi vízlépcső üzemeltetése és a Duna vízhozamának elterelése következtében. A folyami halak számára átjárható ökológiai folyosó helyreállítása továbbra is aktuális fejlesztési feladat. Ez a problémakör hangsúlyosan jelenik meg a kutatócsoport tervezett tevékenységében is” – fogalmazott dr. Guti Gábor tudományos főmunkatárs. A szakember elmondta, hogy fontos feladatnak tekintik a halbiológiai monitorozás fejlesztését. Ezért egy átfogó telemetrikus monitorozó rendszer infrastruktúrájának kiépítésével tárják fel a vándorló halfajok útvonalait, illetve értékelik a helyreállítandó folyami ökológiai folyosó működését.

A halak vándorlásának világnapja alkalmából a Széchenyi István Egyetem kezdeményezésére a dunaszigeti denkpáli hallépcsőnél 100 kilogramm kecsegét, összesen 117 egyedet telepítettek a Dunába a Magyar Országos Horgászszövetség és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége támogatásával.

A kecsege újra szaporítását szeretnék elérni a szakemberek a Szigetközben - Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

Kecsegehelyzet

A kecsegét az 1990-es évek kezdetéig még jelentős mennyiségben fogták a szigetközi halászok, de a bősi vízlépcső üzembe helyezését követően egy éven belül gyakorlatilag eltűnt a Gönyű feletti folyószakaszon. A kecsege ma már nem fogható és veszélyeztetett halfaj. Az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport tevékenységével változtatni kíván ezen a helyzeten. A folyami ökológiai folyosó helyreállítására irányuló törekvések sikerét jelezheti, ha a Szigetközben újra megjelenik a kecsege önfenntartó populációja.

Csökkenés és változások a halállományban

A szakmai program keretében dr. Guti Gábor mellett Heilmann Diana, az EU Duna Régió Stratégia „Vízminőség” szakmai terület szakértője és Kertész József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) munkatársa tartott előadást. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy globálisan a vándorló folyami halpopulációk mennyiségi mutatói 76 százalékos csökkenést jeleznek 1970 óta Európában. Magyarország évszázadokon keresztül híres halbősége is jelentősen megfogyatkozott. A legtöbb folyóvízi halfaj normális életmenetéhez és eredményes szaporodásához elengedhetetlen az eltérő élőhelyi adottságú folyószakaszok közötti migráció. Ezért a vándorlási útvonal széttagolása számos halfaj lokális eltűnéséhez és általában a halfauna összetételének megváltozásához vezet. Mint elhangzott, korunk környezetpolitikájának egyik legfontosabb célkitűzése a fenntartható fejlődés hosszú távú kialakítása, és ennek környezetvédelmi vetülete a környezet fenntartható használata.

Dr. Guti Gábor, az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport tudományos főmunkatársa - Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

Elveszett élőhelyek és helyreállítás

„A kutatások eredményei fontos tervezési alapadatokat biztosítanak az elveszett élőhelyek helyreállítására irányuló beavatkozások műszaki terveinek elkészítéséhez és a hatékonyabb halátjárók fejlesztéséhez. Az egyetemi kutatók, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Éduvízig szakembereinek együttműködésével megfelelő tudás áll rendelkezésre a szigetközi természeti erőforrások és a vándorló halak védelméhez szükséges intézkedések megalapozásához” – mondta dr. Guti Gábor.

Megosztás

További híreink

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Kártérítés és felvásárlás – mentőövet dob az állam a sertéstartóknak

2025.04.29.

Felvásárlással és pénzügyi kompenzációval segíti a kormány azokat a sertéstartókat, akiket közvetlenül érint a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett hatósági korlátozás.

Törpeszúnyog terjeszti a kéknyelv-betegséget Ausztriában

2025.04.29.

Egyre több helyen jelenik meg a kéknyelv-betegség (Blauzungenkrankheit) Ausztriában, a vírus a törpeszúnyog közvetítésével terjed.

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás