Január elején ugyan csak kis mértékben nőtt a zsákos hagyma nagykereskedelmi ára, ám mindez további áremelkedést vetíthet előre a sokéves tapasztalat szerint. Alacsonyak a készletek és erősödik a kereslet, ami szintén a drágulás irányába mutat.

A lengyel nagybani piacokon a zsákos kiszerelésű vöröshagyma január előtt október végén emelkedett utoljára számottevő mértékben, november és december során a nagybani ár gyakorlatilag 2,1 PLN/kg (180 Ft/kg) környékén stagnált. December legvégén, január első napjaiban kis mértékű drágulás történt, ami általában előjele annak, hogy milyen irányt vesznek az árak az új évben. Figyelembe véve az európai és a lengyel kínálati helyzetet, szinte biztosra vehető a további áremelkedés a frisspiaci és a feldolgozásra szánt tételek esetében is. Lengyelországban a betárolt készletek szintje egyértelműen alacsonyabb a tavalyinál, és hasonló a helyzet Hollandiában (ahol a hagyma már most is drágul, mert az exportőrök részéről nagy a kereslet) és több más európai országban is - írta meg cikkében a FruitVeb.

Fotó: Pixabay

Jelenleg Lengyelországban a nagykereskedelemben kínált zsákos hagyma eladási ára minőségtől függően az 1,80-2,40 PLN/kg (152-204 Ft/kg) közötti sávban mozog, ami azt jelenti, hogy rekord magasan áll, és még ha nem is növekszik tovább, márciusig mindenképpen új csúcson áll. 

Magyarországon a vöröshagyma nagybani ára január elején a bruttó 200-250 Ft/kg-os sávban szóródik, az import tételek ára 320-350 Ft/kg közötti.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

A baromfiipar jövője: egy brit farm átírja a szabályokat

2025.03.23.

Egy brit kutatási projekt az íróasztal melletti kutatásokat kis léptékű kísérletekkel kombinálja annak érdekében, hogy feltárja a kettős hasznosítású, legelőn nevelt baromfi fenntarthatóságát és gyakorlati megvalósíthatóságát. A shropshire-i Planton Farms úttörő projektbe kezdett, amely a brit farmok számára integrált vállalkozási lehetőség lehet.

Igyunk sok sört, ha nem akarjuk, hogy összeomoljon a világgazdaság!

2025.03.23.

A söripar 2023-ban 840 milliárd euróval járult hozzá a globális GDP-hez, 33 millió munkahelyet támogatva. A szektor jelentős multiplikátor hatással bír, segítve a helyi gazdaságokat és mezőgazdaságot is.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás