Hirdetés
Eredményes volt a gazdák tiltakozása: lemondott az agrárminiszter
Bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter, döntését a kormány nitrogénkibocsátás csökkentését célzó uniós szabályok végrehajtására irányuló tervei miatt a gazdák hónapok óta tartó tiltakozásával indokolta. Hollandia június közepén jelentette be, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kívánja a nitrogénkibocsátást. A holland gazdák azért kezdtek tiltakozó megmozdulásokat, mert a kormányzati számítások szerint a stratégia 11 200 állattenyésztő telepet kényszeríthet bezárásra, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát.
Henk Staghouwer a Twitteren jelentette be lemondását, és azt írta: a gazdálkodóknak és halászoknak bizonyosságra van szükségük az ágazat irányáról a jövőjük szempontjából.

"Arra a következtetésre jutottam, hogy miniszterként jelenleg nem én vagyok a megfelelő személy a mezőgazdaságban, a kertészetben és a halászatban. Emiatt lemondok a mezőgazdaságért, természetvédelemért és az élelmiszer-minőségért felelős miniszteri posztról" - fogalmazott a politikus 2022. szeptember 6-án.
A tiltakozások voltak a lemondás okai
Hollandia június közepén jelentette be, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kívánja a nitrogénkibocsátást, a csökkentés egyes területeken elérheti akár a 70 százalékot is az Európai Unió vonatkozó szabályozásának megfelelően. A holland gazdák azért kezdtek tiltakozó megmozdulásokat, mert a kormányzati számítások szerint a stratégia 11 200 állattenyésztő telepet kényszeríthet bezárásra, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát - írta a Híradó.
Mark Rutte holland miniszterelnök szeptember elején kitartott az évtized végéig elérni kívánt célérték mellett annak ellenére, hogy a gazdálkodó szervezetek 2035-re tolnák ki a határidőt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat
2025.02.11.Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció
2025.02.11.Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés