Egy gyep legmegfelelőbb hasznosítási módját számos tényező határozza meg, ezek közül azonban az egyik legfontosabb a terület ökológiai fekvése. A fogalom azt mutatja meg, hogy a talaj pórusainak évi átlagban hány százaléka telített vízzel. Ez a tulajdonság többek között a gyep fajösszetételét, a kihajtás, illetve a géppel való járhatóság idejét is meghatározza. A természetközeli, illetve a meglévő telepített gyepek esetében az ökológiai fekvés befolyásolja a várható terméshozamot és a javasolt hasznosítási irányt.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége írta meg, hogy a szántóhoz viszonyítva területegységre vetített kisebb bevételtermelő képessége miatt hazánkban a gyepek főleg kedvezőtlen adottságú területeken maradtak fenn, jellemzően szántóföldi művelésre alkalmatlan területeken. Ebből kifolyólag a magyar gyepek több mint kétharmada aszályos, illetve száraz fekvésű. Kis hozamuk és egyenlőtlen termésmegoszlásuk miatt kizárólag legelőként hasznosíthatóak (feltétlen legelők), elsősorban juh, illetve kisebb testű húsmarha számára. Extenzív körülmények között nagy rámájú fajták csak kiegészítő takarmányozással tarthatóak ilyen gyepeken.

a szántóhoz viszonyítva területegységre vetített kisebb bevételtermelő képessége miatt hazánkban a gyepek főleg kedvezőtlen adottságú területeken maradtak fent

Fontos a fajok aránya és a gyepek ökológiája

Az üdefekvés gyepgazdálkodási szempontból a legkedvezőbb. Itt lehet a leghatékonyabban kialakítani és fenntartani a gazdasági szempontból optimális fajösszetételt - írták. Ezek a gyepek az összes hazai állatfaj számára kiváló minőségű legelőt adhatnak. Alkalmasak lehetnek szárazon álló üszők és akár extenzíven tartott tejelő tehenek legeltetésére, de rétként való hasznosításra is, vagyis az első növedék (anyaszéna) kaszálással történő betakarítására és a sarjú(k) legeltetésére is.

Az üde talajállapotnak több előnyös tulajdonsága is van. Egyrészt akár 2-5-ször nagyobb szárazanyagtermést tesz lehetővé, mint egy száraz fekvésű gyep, takarmányozási szempontból értékes pázsitfűfajok felszaporodását teszi lehetővé, illetve egyenletesebb termésmegoszlást alakít ki.

A nedves és vizenyős fekvésű gyepek a hazai gyepállomány nagyjából 20 százalékát adják. Nagy terméshozamuk ellenére ezek a gyepek általában nem biztosítanak olyan jó minőséget, mint üde fekvésű társaik, mivel a talajvízzel való telítettségnek köszönhetően gyakran felszaporodnak bennük különböző közepes és nagytermetű sásfajok, gyakran a borzas sás, melynek merev szőrű hajtásai, valamint a posvány sás, melynek apró fogakkal tarkított levélszélei és oxaláttartalma irritálják a tápcsatornát.

Az ökológiai fekvés megfelelő tápanyaggazdálkodással, öntözéssel, illetve meliorációval módosítható, de ezek költséges volta napjainkban a gyakorlatban ritkán teszi ezt lehetővé - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Csökken az agrártermelés és változott a vetésforgó Ukrajnában

2025.07.12.

Az ukrán mezőgazdasági termelés nagyobb mértékben csökken, mint az export, a vetésforgó is megváltozott tavalyhoz képest

Slágergyanús új fehér tv-paprika herseghet a fogunk alatt

2025.07.12.

Izgatott várakozás előzte meg a Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében megrendezett paprikabemutatót. A már jól ismert hibridek mellett a nemesítőház egy rendkívül ígéretes fehér, tölteni való fajtára irányította a paprikatermesztés iránt érdeklődők figyelmét.

Közel 7 ezer hektárnyi adatgyűjtés bizonyította, hogy jó hasznot hoz a regeneratív gazdálkodás

2025.07.12.

A regeneratív gazdálkodás megtérülésével és hasznosságával kapcsolatban sok kérdés vetődik fel a termelők részéről, most a megtérülést is kiszámolták.

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás