A nyár végi, kora őszi időszakban sok fontos tennivaló akad a kiskertekben. A gyümölcsfák lombvédelme korábban a kórokozók elleni megelőző kezelést jelentette, hogy a levelek minél tovább, az őszi lombhullásig működjenek. Ám idén akkora az aszály, hogy már az öntözés is lombmegtartó kezelésnek számít.

Az Agrárszektor anyagát szemléztük. Eszerint a zöldségnövényeket nyár végétől már ne tápoldatozzuk, és az öntözésüket is mérsékeljük, hogy megfelelően beérhessenek. A gyomosodás ebben az időszakban is probléma, ezért fontos, hogy még magérlelés előtt szedjük ki a gyomokat, lehetőleg gyökerestől, ezzel a jövő évi gyommentesítési feladatainkat könnyítjük meg. Minél kevesebb gyommag van a talajban a tavaszi veteményezéskor, annál kevesebb konkurense kel majd ki kultúrnövényeinknek - javasolta a cikk. 

A nyár végi, kora őszi időszakban sok fontos tennivaló akad a kiskertekben
A nyár végi, kora őszi időszakban sok fontos tennivaló akad a kiskertekben

A másodvetések és áttelelő zöldségek vetésének is ilyenkor van itt az ideje, utóbbival jelentős koraiságot érhetünk el majd jövőre, hiszen következő évben a most vetett növények jóval fejlettebb stádiumból indulnak tavasszal. Most vethetjük a csak következő tavasszal beérő, de nagyon finom feketegyökeret, a szinte majd egész télen át szedhető galambbegy salátát, és még a hónapos retek is szedhető lesz, amit szeptemberben vetünk el. Salátákkal is próbálkozhatunk, amelyek idén lehet, hogy nem fejesednek be, ennek ellenére jó konyhai alapanyagok lesznek - írta a szerző.

 Így lesz jó a burgonya

 A burgonya betakarításának a szezonja is a szeptemberben van, ez a virágzása után szedhető fel. Felszedés előtt 3-4 héttel az öntözést hagyjuk abba. Amennyiben késlekedünk a felszedéssel, akkor a gumóban lévő keményítő egy része cukorrá alakul, ami a burgonya ízére és tárolhatóságára is rossz hatással van. Három héttel a burgonya kiemelése előtt vágjuk le a növény maradék lombját a talaj szintjén. Ez megakadályozza, hogy a burgonyafoltosság spórái megfertőzzék a gumókat, és segít a burgonya héjának megszilárdításában, ami a tárolhatóságot javítja. A frissen kiásott burgonyát terítsük ki, és hagyjuk pár órányit száradni, mielőtt betárolnánk, így megakadályozhatjuk, hogy megpenészedjenek a gumók - fogalmaz az írás.

 Szeptemberben a tök virágait szedjük le, azokból úgysem lesz már termés, és a „virágtalanítással” több energia jut a már bekötött termések fejlesztésére. A tök virága ehető, kirántva nagyon finom fogás. A tökfélék termései alá érdemes szalmát teríteni, mely védi azokat a rothadást okozó gombás fertőzésektől. A sütőtök érését segítsük azzal, hogy eltávolítjuk a termést árnyékoló leveleket.

 A levélpetrezselyemből és a metélőhagymából érdemes ilyenkor becserepezni néhány tövet, mert ezekből még télen is szedhetünk leveleket a konyhaablakban. Csípjük le a szabadföldi paradicsom alsó leveleit és csúcsát, hogy a növény a termés érésére összpontosuljon, és ilyenkor már ne növekedjen tovább a tő. Az évelőágyásban, a fűszeres ágyásban a gyommentesítés mellett „formázzuk újra” a töveket, mert ha egymásba összenőnek, akkor idővel kezelhetetlenné válik a fenntartásuk, és a díszítőértékükből is veszítenek - írta a cikk.

Minél tovább tartsuk meg a gyümölcsösben a lombot

A gyümölcstermő fák és bokrok számára ilyenkor még jól jöhet egy lombvédelmi permetezés, hogy a lisztharmatot és más kórokozókat távol tartsuk, így a levelek minél tovább elláthatják a feladatukat. Ezt a kezelést lombon felszívódó levéltrágyával is kiegészíthetjük. Cél a levelek megtartása minél későbbi időpontig, hogy a lombhullást ne a kórokozók határozzák meg. 

Az idei aszály miatt sok helyen már augusztusban elkezdték a lombjukat hullajtani a fák, aminem oka, hogy a vízhiány mellett a nagy melegben a levelek párologtató felülete még inkább veszélyeztető tényező. Az hogy korán elkezdődik és kényszerből a lombhullás nem jó, hiszen a növények emiatt rosszabb kondícióban, kevesebb tartalék tápanyaggal telelnek.

A levelek elvesztése fejlődési szempontból rossz, hiszen még késő őszig részt vehetnének a tápanyagok előállításában, fotoszintetizálhatnának, ám ha nincs csapadék, és magas a hőmérséklet akkor e levelek vizet párologtatnak, tehát elvesztésük a növény életét mentheti meg a kiszáradástól. Idén a késő nyári, kora őszi öntözés is a lombmegtartást célozza.

Néhány aszályos évet elviselnek a nagyobb gyümölcsfák, ám kondíciójuk folyamatosan romlik, és többnyire nem a kiszáradás, hanem a csökkent immunreakcióik miatt könnyebben fellépő valamilyen kórokozó fertőzése okozza majd a pusztulásukat. Tehát öntözni még kell, tápanyagot juttatni a növényeknek (főleg nitrogén túlsúlyosat) már nem szabad, hiszen ilyenkor a növekedésnek le kell állni ahhoz, hogy a vesszők beérjenek, és télállókká váljanak.

További teendők a kertben

Az őszi hajtásnövekmények, melyek nem fásodnak be kellően télire, általában visszafagynak tavaszra. A sövénygyümölcsök idei hajtásait kötözzük a vízszintest megközelítő helyzetbe. Ha túl sok a hajtás, akkor néhányat távolítsunk el tőből, ezzel nem kell az őszi lombmentes időszakig várni. A korosabb fákon megjelenő vízhajtásokat is le kell vágni. Ezekből csak akkor hagyjunk meg, ha azt az elpusztuló, hiányzó részek pótlására szánjuk. A gyümölcsfáknál a gyökérsarjak eltávolítását minél mélyebben végezzük el, akár úgy, hogy az előtörés helyét bontsuk ki a földből azokat, és határozott mozdulattal tőből tépjük, vagy metsszük ki. A vízhajtások, tősarjak fejlesztése csak tápanyagot igényel a növénytől, ám gyakorlati hasznost nem hoz a későbbiekben sem - ajánlja a szerző.

A leszüretelt fák, gyümölcstermő bokrok, és a fiatal gyümölcsfa telepítések körül a földet ássuk fel sekélyen, és alaposan öntözzük meg a tövüket, lehetőleg nagy vízadagokkal, jól átáztatva a talajt. A cseresznye- és meggyfákon a koronaritkítást is ebben az időszakban végezhetjük. A gyümölccsel láthatóan túlterhelt szilva-, dió-, körte-, almafa ágakat a felső harmaduknál támasszuk alá. A hullott gyümölcsök rendszeres gyűjtése és megsemmisítése növényvédelmi megelőző szempontból fontos munkafolyamat - fogalmaz a cikk.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Súlyos traktorbaleset a vasúti átjárónál: 70 méteren át tolta maga előtt a gépet a vonat Tiszalöknél

2025.05.22.

Egy motorvonat csaknem 70 méteren át tolta maga előtt a traktort Tiszalöknél, a TSZ-telep közelében található vasúti átjáróban

Haladékot adtak, de szigorítottak is. Marad a kötelező nyugtaadás - készüljön rá!

2025.05.22.

Bemutatjuk a kötelező áfa- és nyugta-adatszolgáltatáshoz kapcsolódó új határidőket, a bővülő riportolási követelményeket és a felkészülés legfontosabb lépéseit.

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás