Hirdetés
Emelkedő termelői árak, nem félnek a kertészek az időjárástól
A sok csapadék miatt már több, mint 26 ezer hektárt borít belvíz. A burgonya és a kukorica miatt 5,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak 2015 decemberében. Még nem kell tartani a szokatlanul enyhe időjárás káros hatásaitól. A magyar konzervipar stagnálása várható erre az évre.
Napvilágot láttak a KSH legfrissebb adatai a mezőgazdasági termelői árakkal kapcsolatban. Az információk szerint decemberben 5,2 százalékkal nőttek a termelői árak az agráriumban az egy évvel korábbiakhoz képest. A gabonafélék ára tavaly decemberben 10,9 százalékkal volt magasabb, mint 2014 azonos időszakában. A kukorica jelentősen, 20,4 százalékkal drágult. A burgonya ára óriásit ugrott, 73 százalékkal kellett érte többet fizetni, míg az élő állatok ára 5,6 százalékkal esett vissza 2014 decemberéhez képest. A vágómarha ára 2,7, a sertésé 2,1 százalékkal emelkedett, a tej ára 18,5 százalékkal esett. A gyümölcsök ára 19 százalékkal nőtt, ezen belül az almáé 27, a szőlőé 10 százalékkal emelkedett.
A előttünk álló szezon zöldség- és gyümölcsárait a jelenlegi időjárás is befolyásolja. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a mostani, az átlagnál csapadékosabb és melegebb időjárás még nem jelent veszélyt sem a zöldség-, sem pedig a gyümölcstermesztésre. Ugyanakkor a gyümölcsösökben a most tapasztalható melegebb idő hátráltatja a metszést, elsősorban az almásoknál, és a mélyebben fekvő gyümölcsösökben már a sok eső miatt a belvíz is megjelent. De a gond még nem olyan mértékű, mint a szántóföldi növényi kultúrák esetében. A kertészek a lassú tavaszodásnak örülnének, mert a hidegebb időben a vegetációs folyamatok nem gyorsulnának fel.
Hirdetés
Az utóbbi idők csapadékos időjárása megtette hatását a szántókon, legelőkön. Már több mint 26 ezer hektár került víz alá, ennek fele szántó, másik fele gyep és legelő. Az Alföld középső és keleti részén a legrosszabb a helyzet, Szolnok környékén például 15 ezer hektár van jelenleg is víz alatt. A helyzet továbbra sem javul, a meteorológusok szerint további csapadékra kell számítani.
A zöldségszektorra visszatérve, a Syngenta közleményét is érdeklődve olvastuk, mi szerint idén nem várható élénkülés –az amúgy igen jól teljesítő- hazai konzerviparban. Az idei visszaesést a gyengülő külpiaci kereslet okozza. A magyar konzervipar előkelő helyen áll Európában, ennek egyik oka a jelentős méretű csemegekukorica vetésterület. Egyik legnagyobb erőssége a konzerviparunknak, hogy több lábon áll: a csemegekukorica mellett a zöldborsó és a zöldbab is jól teljesít, ezzel jelentősen meghosszabbítható a feldolgozók szezonja. Jelenleg a hazai konzervipar exportra termel, az előállított termékek java része külföldön kerül értékesítésre.
A pályázati híreket kedvelők sem maradnak a héten olvasnivaló nélkül. A legfrissebb információk szerint mintegy 610 milliárd forint értékben tizenkilenc pályázati felhívást jelentetett meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében a Miniszterelnökség február 9-ig. Ez az összeg a 2014 és 2020 közötti uniós programozási időszakban erre a célra rendelkezésre álló 1300 milliárd forintos forráskeret közel felét jelenti. 2015-ben hét felhívást ismerhettek meg a gazdálkodók több mint 385 milliárd forint értékben. Ebben az évben pedig további tizenkét felhívás jelent meg csaknem 225 milliárd forint összértékben. A VP keretének 80 százalékát kertészeti, állattenyésztési beruházási fejlesztéseire, valamint a gabonatárolók korszerűsítésére fordítják. Emellett megközelítőleg 200 milliárd forint jut az élelmiszer-feldolgozóipar technológiai, erőforrás-hatékonyságot javító és hozzáadott értéket növelő fejlesztéseire.
Végül egy halászokat érintő, fontos információ: a mára tervezett demonstráció, melyet a halászok terveztek, elmarad. Ennek oka, hogy időközben egyeztetést folytattak a Földművelésügyi Minisztériummal és számukra pozitív irányba mozdultak el az álláspontok. A halászok azért fordultak a szaktárcához, mert a halgazdálkodási és halvédelmi törvény tavalyi módosítása betiltotta a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken idén január 1-jétől. A megbeszélésen áttekintették az új törvényből eredő helyzetet, valamint több javaslatot felvetettek a természetes vízi halászok problémáinak kezelésére. Megállapodtak abban, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség vezetőit is bevonják a tárgyalásokba.
Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült el!Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés