Egy tavalyi jogszabályi változásnak köszönhetően még nitrátérzékeny területen is lehetőségünk van november 30-ig trágyát kijuttatni. Elsősorban azokról a termékekről van szó, amelyek vízoldható formában tartalmazzák a foszfort, a káliumot és más fontos makroelemet is, mint a kalcium és a magnézium. Ráadásul, így nem csak a következő kultúrák tápanyagutánpótlása lesz használatukkal biztosított, de a talajszerkezet megőrzését, sőt helyreállását is segítjük az ősz folyamán kijuttatott kalcium és magnézium hatóanyagokkal. Ott van még a pH kérdése is, és amikor szántóterületünk több mint felét veszélyezteti az elsavanyodás, akkor nem mindegy milyen minőségű és milyen forrásból származó NPK műtrágyát választunk.

Használja ki a Prémium Genezis NPK adta előnyöket!

  • A kompaktálási technológiának köszönhetően gyorsan oldódik vízben!
  • A frakcionálódásuk kizárt, homogén táblán belüli hatóanyaeloszlás!
  • Precíz kijuttathatóság, egyenletes keresztirányú szóráskép!
  • Garantáltan azonos összetételű szemcsék!
  • Kiváló vízoldékonyság!

De milyen kultúrák alá szórjunk már ősszel műtrágyát?

Itt van mindjárt a most betakarított kukorica és amivel nem is olyan rég végeztünk, a napraforgó. Mindkét kultúra nagy zöldtömeget és erős szárat fejleszt, emiatt káliumigényesek. De vízoldható foszforból se legyen hiány, mert már fiatal juvenilis korban könnyen felborulhat a növényeink energiaháztartása.

Persze ne feledkezzünk meg a szójáról vagy burgonyáról sem, amelyeknek szintén elengedhetetlen a megfelelő foszfor- és káliumellátás. Ha már a gyökér- és gumós növényeknél járunk, akkor itt a kálium-, kalcium- és magnéziumigényes cukorrépa is.

Lássuk mit és hogyan!

A foszfor gyakorlatilag egyáltalán nem mozog a talajban és egy jelentősebb káliumvándorlás is csak laza homoktalajokon képzelhető el, ha sok eső esik télen. A kulcsszó foszfor esetében a lekötődés és feltáródás folyamata. Amikor kijuttatjuk ősszel, a talaj szerves és szervetlen kolloidjain lekötődik és majd csak tavasszal táródik fel. A kálium hozzá képest mobilisabb tápelem, a talaj az agyagásványokhoz kötve tárolja. Minél kötöttebb a talaj annál több káliumot, kalciumot és magnéziumot tud tárolni. De ez egyben azt is jelenti, hogy lekötődik, a talaj „megeszi” a kiszórt káliumot, kalciumot és magnéziumot. Ilyen esetben a nagyobb hektárdózisok választása lesz célszerű, szem előtt tartva a harmonikus tápanyag-utánpótlás szükségességét.

A foszfor- és káliumtrágyázás több évig történő elhagyása nem járható út!

Pótlásuk csak a teljes mértékben vízoldható káliumtartalommal rendelkező Prémium Genezis NPK műtrágyákkal orvosolható!

Genezis PK 10-20 14,2% CaO, 9,9% MgO

Genezis PK 10-28 14,3% CaO, 6,2% MgO

a magas kalcium- és magnéziumtartalomért!

Keresse a Genezis Partnerhálózat Üzletkötőit bizalommal ide kattintva!

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Partnerhírek
Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás