Hirdetés
Eljött az ideje: a jó másodvetés technikái
Több olyan növény is van, amit a nyár vége felé vetve a rövid tenyészidejének köszönhetően még ebben az évben be lehet takarítani. Azért érdemes az ilyen másodvetésekbe belekezdeni, mert a terület jobb kihasználtsága mellett ősszel is friss zöldségek teremnek a konyhakertben. A közvélekedésben a tavasz a veteményezés, a nyár a sok öntözés, az ősz a betakarítás időszaka. Ezen lehet és érdemes is változtatni, a másodvetés sok előnyt jelenthet.
A haszonkerti növények óriási fajtaválasztékának köszönhetően a hagyományos kerti időszakok és feladatok összekeverednek, hiszen rövid tenyészidejű zöldségeket még júliusban és augusztusban is lehet vetni. Ez akkor lehetséges, ha az öntözésük megoldott - írta a Magyar Mezőgazdaság.

A másodvetés egyik nagy haszna: termelésben tartani a területet
A rövid tenyészidejű tavaszi zöldségek (hónapos retek, borsó, saláta) letermése után nem érdemes üresen hagyni a területet. Ezek után már májusban, vagy júniusban felszabadul a terület, és ha nem hasznosítjuk azt, akkor a gyommentesítéséről kell gondoskodjunk, ami nagyjából ugyanannyi munka, mintha valamit nevelnénk is ott - írták. Számos olyan zöldségnövényünk van, amely nyári vetéssel még a fagyok előtt szedhetők, mert ugyanolyan rövid tenyészidejűek, mint a tavaszi elővetemények.
Hirdetés
Saláták, káposztafélék
Káposzták és karalábék közül is a kisebb méretű, de rövidebb tenyészidejű fajták válhatnak be erre a célra. Egyre nagyobb trend a tépősaláták fogyasztása, melyeknél nem kell megvárni a fejesedét, hanem a levelek folyamatosan szedhetők a tövekről.
Terjedőben lévő újdonság a mizuna, új keletű magyar nevén mustársaláta, mely 35 napos ciklusokban termeszthető. A keléstől számítva ennyi idő elteltével már fogyaszthatóak pikáns levelei, majd virágzik és magot is hoz. Mindezt kicsivel több mint egy hónap alatt. Egy év alatt akár 4-5 nemzedéke is felnevelhető. Amennyiben pedig télen ablakban is hajtatjuk, akkor akár 9-12 nemzedék is összejöhet – tehát kiváló növény, mely télen-nyáron friss zöldet biztosít a konyhához - foglalták össze.
Többféle növény alkalmas a nyári vetésre
Cékla esetén tárolásra a hosszú tenyészidejű fajtákat július közepén kell vetni. A rövid tenyészidejű fajták augusztus elejéig vethetők. Fejes salátát, ha augusztus közepén vetünk, még lesz belőle szedhető példányunk a fagyok előtt, ha nem is fejesedik be. Az endívia saláta (őszi) legkésőbb július végén ültethető. Az őszi és téli retek augusztus közepén, őszi hónapos retek szeptember elején vethető még az évben utoljára. Érdemes lehet még gyors tenyészidejű spenótot például új-zélandi spenótot vetni, mert az a fagyok előtt akár becserepezve bevihető a házba is. A másodvetés snidling később télire becserepezhető lesz, csak úgy mint több zöldfűszer (bazsalikom, oregánó, rukkola). Az ilyenkor ültetett dughagymából pedig őszre zöldhagyma lesz - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés