A Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület 2021-ben hozta létre az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat az agrárgazdaság digitalizációját oktatási, kutatási, innovációs, illetve közpolitikai területen végzett kiemelkedő munkájával támogató személyek elismerése céljából. Az egyesület közleménye szerint tagjai és tagszervezetei számára fontos, hogy a digitalizáció elterjedésében kiemelkedő eredményt elérő személyek munkáját elismerjék, szerepüket megismerhesse a szakmai közösség, illetve a nyilvánosság.

Az egyesület a közösségi elismeréssel ösztönözni kívánja a célcsoportot a digitalizáció támogatására. Az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díj kitüntetéseket a díjazottaknak a PREGA Konferencia programjában adták át, Újpesten 2023. február 8-án.

Az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díj nyertesei: balról Dr. Mikus Gábor, a Lechner Tudásközpont Térbeli Szolgáltatások Igazgatóság Távérzékelési Főosztályának vezetője, középen Balogh Sándor, a Balogh Farm Tépe Kft. ügyvezetője és Becze István, Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, elnök

Az egyesület 2023-ban Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat adományoz a digitalizáció elterjedésében kiemelkedő eredményt elérő következő személyeknek:

Balogh Sándor, Balogh Farm Tépe Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., ügyvezető

Az új technológiák kipróbálásában és bevezetésében, valamint a digitális technológiák bemutatásában végzett innovációs tevékenységéért.

Balogh Sándor a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció elkötelezett híve. A Hajdú-Bihar vármegyei, tépei Balogh család 1973-ban kezdte a gazdálkodást baromfikeltetéssel. Jelenleg mintegy 800 hektár területen folytat intenzív növénytermesztést. A gazdaság 2010-ben kezdte el precíziós gazdálkodás kiépítését, mára a precíziós gazdálkodásra teljesen alkalmas gépparkkal rendelkezik, amellyel a környékbeli gazdaságoknak is szolgáltat. Innovatív vállalkozás, szívesen kísérletez, majd az eredmények ismeretében vezet be a termelésbe új technológiákat a fenntarthatóságot, a hatékonyságot és a jövedelmezőséget szem előtt tartva. A Balogh Farm a Digitális Agrárakadémia bemutató gazdasága, valamint mintafarmként jelentős szerepet vállalt az egyik legnagyobb hazai agrárintegrátor digitális megoldásainak fejlesztésében.

Becze István, Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, elnök, Hargita megye megyei tanácsosa 

Az erdélyi agrárgazdaság digitalizációjának fejlesztésében, a gazdák felkészítésében, oktatásában végzett munkája elismeréseként.

Becze István a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnökeként kiemelt prioritásként kezeli a digitális megoldások alkalmazását a termelésben, a feldolgozásban és a termékpályákon. Az Egyesület fő tevékenységi céljai között szerepel a vidéki emberek gazdasági fejlődésének elősegítése, a helyi adottságok kihasználása, egyesületi és szövetkezeti tejbegyűjtő központok létesítése, továbbá kis tejfeldolgozó műhelyek létrehozása.

Az Egyesület bekapcsolódott a Digitális Agrárakadémia tevékenységébe. 2021-ben és 2022-ben több mint 20 képzést szerveztek Erdélyben, több min 500 termelő részvételével.

Dr. Mikus Gábor, Lechner Tudásközpont, Térbeli Szolgáltatások Igazgatóság, Távérzékelési Főosztály, főosztályvezető

A távérzékelési adatok agrárgazdaságban történő felhasználási lehetőségének fejlesztése terén végezett szakmai tevékenységének elismeréseként.

Dr. Mikus Gábor a FÖMI, később Lechner Tudásközpont munkatársaként évtizedek óta részt vesz a távérzékelési adatok, a műholdfelvételek, az ortofotók, a drónfelvételek felhasználási és értékelési rendszereinek fejlesztésében, kiemelten a Földmegfigyelési Operatív Központ létrehozásában. A Földmegfigyelési Operatív Központ által kezelt űrfelvételek a www.e-fold.gov.hu oldalon nyílt adatként érhetőek el. 

A távérzékelési adatok több szakrendszerben kerülnek feldolgozásra, ilyen az erdészet, a vízügy, a tűzbiztonság, illetve a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer. 

A földfelszín monitorozása közvetlenül hozzájárult például az aszálykárok azonosításában, új módszertanon alapuló növényállapottérképezési rendszer fejlesztéséhez. Dr. Mikus Gábor oktatóként rész vesz a távérzékelési adatok felhasználását támogató képzésekben és szakmai tudásával támogatta Magyarországi Digitális Agrárstratégiájának elkészítését - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás