A nemzetközi energiaválság hatásait a leginkább a feldolgozóipari kis- és középvállalkozások érzik meg. Az ezen munkahelyeinek megőrzését vissza nem térítendő támogatással segítő, idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődött meg. A cégektől az október, november és december havi áram-, gáz- és távhőköltség-növekményük felét vállalhatja át az állam, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt.

Elindult a regisztráció az energiatámogatási programra, a feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Demjén

A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti fő tevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

A cégektől az október, november és december havi áram-, gáz- és távhőköltség-növekményük felét vállalhatja át az állam, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben.

Ezek az energiatámogatási program részletei és feltételei

A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi újraindítási beruházási hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére. A támogatás fejében vállalják azt is, hogy idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig – sorolta a feltételeket a minisztérium.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a regisztrációval indul. A www.energiatamogatas2022.hu címen elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.

Megosztás

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás