Hirdetés
Elfogy sokak kedvenc magyar gyümölcse: júniusban zárul a szamócaidény
Elfogy sokak kedvenc gyümölcse: június közepén zárul a szamócaidény Magyarországon. Az idei termelési idény felemás hozamokat, de általában jó árakat mutatott. Aggasztó újdonság volt viszont, hogy a szezon során először idén jelentek meg a közösségi médiában átverős szamóca hirdetések. A csalókat kereste a Nébih a szamócapiacon, amikor május második felében 30 árusra kiterjedő vizsgálatsorozatot tartott.
A FruitVeB írta meg, hogy június második hetében a végéhez ér a hazai szamócaszezon, amit leginkább a szeszélyes időjárás határozott meg. Az idény kezdetén az első virágzás messze volt az optimálistól: a rengeteg deformált gyümölcs mellett a fagyok is megkeserítették a termelők életét. A szabadföldi állományokban a későbbi időszakot a hirtelen felmelegedés jellemezte, és akinek volt árualapja, elégedett lehetett az árak alakulásával. Mindeközben a csalókkal is küzdeni kellett a hatóságok munkatársainak.

A megfelelő hozamok és árualap nem feltétlenül a megfelelő szakmai, termesztéstechnológiai döntések eredménye volt: akik fátyolfóliával hozták előbbre a szedést, azoknál gyakori volt, hogy a fagyok már érzékeny fenológiai fázisban érintették az állományokat, a hirtelen felmelegedés pedig a virágok elrúgását eredményezte több körzetben is.
Hirdetés
Akik inkább a szerencsének, mintsem tudatos döntésüknek köszönhetően valahogy átvészelték ezeket a nehezebb periódusokat, viszonylag magas árszintnek örülhettek, már csak azért is, mert az idén az import mennyisége is elmaradt a szokásostól. A kivétel a Romániából származó áru volt, ami átcímkézve, magyar szamócaként került forgalomba, tovább élezve az amúgy is feszült piaci légkört. Nem ez az első ilyen szezon, és nem is vagyunk ezzel a jelenséggel egyedül (Lengyelországban évről-évre hasonló problémákkal küzdenek), de idén különösen a szezon végén nagyon látványossá vált ez a gyakorlat - írták.
A termelők körében a korábbi szezonokban megszokott három fő fajta, a Clery, a Joly és az Asia ismét dominánsnak bizonyult a fajtahasználatban, viszont egyre több pozitív termelői visszajelzés érkezett a Klodia fajtáról: főleg a hőállóságát dicsérték, mert jól bírta a 30 Celsius-fok körüli hőmérsékleti viszonyokat.
A szezont illető termelői panaszok ellenére látható, hogy a palántavásárlások volumenében nem következett be visszaesés, tehát a sok probléma mellett fennmaradt egy egészséges szintű optimizmus.
Sajnos be kell számolni egy újonnan megjelent, korábban nem tapasztalt jelenségről is: ez pedig a közösségi médiában a Facebook-os csalók fellépése volt. A FruitVeB cikkében arra kérte olvasóit, hogy szamócát ne vásároljanak a közösségi médiában elhelyezett hirdetések alapján! Az ott meghirdetett igen olcsó, házhoz szállított, minimum 10 kilogrammos tételekről nagyon gyakran derült ki, hogy nem első osztályú magyar áru, hanem penészes, még befőzésre sem alkalmas gyümölcs, amiért viszont a kiszállító a minőségre való tekintet nélkül (néha fenyegető fellépéssel) elkérte az előzetesen meghirdetett árat. Ilyen korábban nem volt, ezért a FruitVeB arra kérte a fogyasztókat, hogy ne sétáljanak bele ebbe a csapdába.
A magyar szamócaszezon június második hetében érkezik a célegyenesbe, aki szeretne nagyobb tételben hazai gyümölcsöt vásárolni, még pár napig megteheti, de a legtöbb régióban már az állományok tallózó szedése van folyamatban - jelentősebb árutömeg piacra kerülése már nem várható.
Bármerre járunk az országban, szinte minden sarkon találni „termelői eper” feliratú bódékat. Május második felében le is csapott rájuk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), ugyanis fokozott szamóca-ellenőrzéseket tartottak - írta a Nébih.
A cél a jogszerűen értékesítő őstermelők támogatása és a fogyasztók védelme volt, ettől motiváltan a hatóság mintegy 30 szamócaárusítót ellenőrzött a Nébih zöldszámára érkezett bejelentések alapján.
A felügyelők egyebek mellett ellenőrizték, hogy az értékesíteni kívánt termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban, és azt a saját gazdaságban állították-e elő. Vizsgálták azt is, hogy az értékesítést arra jogosult személy végzi-e, és a helyszínen a vásárlók elérik-e az előírt információkat. Fontos ellenőrzési szempont volt továbbá, hogy az eladásra kínált termék mennyisége arányos-e a nyilvántartásban feltüntetett, földterületeken megtermelhető mennyiséggel.
Az ellenőrzés-sorozat során 5 esetben indult eljárás, mert felvetődött a gyanú, hogy az értékesítő nem saját termelésű termékeket kínál. Ezeknél az eseteknél a hatóság a dokumentumok vizsgálata mellett minden esetben kimegy a termelés helyére is ellenőrizni.
A hivatal közleménye szerint általánosságban elmondható, hogy a termelői piacokon jogszerűen történik az értékesítés, saját termelésű árut kínálnak a termelők. A nagyobb vásárcsarnokokban azonban kezd kiszorulni a hazai őstermelői áru, inkább kereskedők értékesítik a felvásárolt szamócát.
Az akció tapasztalatai szerint bár az őstermelők többsége tisztességesen végzi munkáját, továbbra is akadnak, akik megkísérlik kijátszani a szabályokat, visszaélve az őstermelői termékekbe vetett bizalommal. A Nébih a jövőben is folytatja a piacok szigorú ellenőrzését és a közérdekű bejelentések kivizsgálását, hogy a szabálytalanságokat feltárva erősítse a tisztességes termelők munkáját.
Mit tehet a fogyasztó, hogyan segítheti a hatóság munkáját és ellenőrizheti saját maga a terméket?
A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos jogszabályok alapján az őstermelőnek az árusítás helyén kötelező jól látható módon kihelyezni a „saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, valamint az őstermelő FELIR- és a Nébih tevékenységazonosítóját. Ennek alapján a Nébih honlapján az őstermelő-keresőben lekérdezhető, hogy a kínált termék szerepel-e a nyilvántartásban, bejelentette-e annak termelését.
Az őstermelő kereső itt érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/ostermelo-kereso
Ha valaki az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos visszaélést tapasztal, a Nébih zöldszámán (06-80/263-244) vagy e-mailben az mgei@nebih.gov.hu és a zoldszam@nebih.gov.hu címeken jelezheti.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Cellezzünk, de mikor és hogyan?
2025.07.11.A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.
Mit válasszunk az őszi vetésekhez?
2025.07.11.Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés