Egy nemrég indult projekt részeként halállomány-felmérést végeztek a Dunán. A parti menti halászatot nappal után éjjel is megismételték, mert a napszakok változása hatással van a halállomány összetételére. A kutatások során a fő kérdés annak meghatározása, hogy miként befolyásolják az élőhelyek hidrológiai és geomorfológiai jellemzői, illetve az ezeket módosító emberi hatások a vízi élőlényközösségek szerveződését. A munkát segítik a nemzeti parkok munkatársai, így az adatok közvetlenül is hasznosulhatnak a hazai természetvédelem számára.

Közös próbamérést hajtottak végre augusztus 11-én, csütörtökön a Dunán, Sződligetnél a közelmúltban indult Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium projekt keretében – olvasható a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) honlapján. Az élőhelyek multidszciplináris vizsgálata alprojektben a BLKI, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai működnek együtt - írta a Váci Napló.

Éjszakai halállomány-felmérést hajtottak végre a Dunán - Fotó: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI)

A legutóbbi vizsgálat alkalmával a part menti területeken bevethető kerítőhálóval végeztek halállomány-felmérést, miközben rögzítették a víz mélységét, áramlási sebességét, a meder mélyülését és a mederanyag-összetételt. A mintázást először nappal, majd sötétedés után is elvégezték, a napszakok ugyanis befolyással vannak a halállomány összetételére.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet így számolt be a programról:

Igazi interdiszciplináris csapatban hajtottunk végre közös próbamérést a Dunán, Sződligetnél. A közös mérésnek a közelmúltban indult Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium projekt adott keretet. Az élőhelyek multidszciplináris vizsgálata alprojektben a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai működnek együtt. Fő kérdésünk annak meghatározása, hogy miként befolyásolják az élőhelyek hidrológiai és geomorfológiai jellemzői, illetve az ezeket módosító emberi hatások a vízi élőlényközösségek szerveződését. Munkánkat segítik a nemzeti parkok munkatársai is, így az adatok közvetlenül is hasznosulhatnak a hazai természetvédelem számára. Most éppen a partmenti területeken bevethető kerítőhálóval végeztünk halállományfelmérést, miközben rögzítettük a víz mélységét, áramlási sebességét, a meder mélyülését és a mederanyag-összetételt. A mintázást először nappal, majd sötétedés után is elvégeztük, a napszak ugyanis befolyással van a halállomány összetételére - írta a részletekről a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.

További híreink

Virágpompába öltöztetné a teraszt? Mutatjuk, hogyan készüljön a tavaszi ültetésre

2025.04.27.

Az érkező tavasz biztos jele, ha a kertészetekbe betérve szembe találjuk magunkat a kora tavaszi, hajtatott hagymás és más tavaszi virágok kavalkádjával. A választás nem könnyű, jól jön az inspiráció, és néhány ötlet.

AutoTractor készlet: autonóm mezőgazdaság 24 óra alatt

2025.04.27.

A Carbon Robotics bemutatta az AutoTractor készletet, amely lehetővé teszi a John Deere 6R és 8R traktorok távoli és autonóm működtetését egy olyan, könnyen felszerelhető rendszerrel, amely kevesebb mint 24 óra alatt telepíthető.

Kínai gyártók zúzzák szét a piacot: már 500 euróért is kaphat automata kormányzást

2025.04.27.

A kínai gyártók forradalmasítják az utólag beszerelhető automata kormányzási rendszerek piacát költséghatékony és fejlett technológiát kínáló megoldásaikkal. Ennek eredményeként világszerte csökkennek az árak, miközben a hagyományos márkák kénytelenek újragondolni árképzési stratégiáikat, valamint fejlesztéseket végrehajtani.

A mocsári hibiszkusz: nyár tündöklő csodája

2025.04.27.

A mocsári hibiszkusz nemcsak szép, de hasznos is: virágai méheket, pillangókat vonzanak.

A magyar üvegházi termelés technológiai forradalom előtt áll

2025.04.26.

Az intelligens üvegházak új korszakát kell megteremtenünk, ahol a mesterséges intelligencia valós idejű riasztást küld a növények stresszjelzéseiről, az okosrendszerek automatikusan beállítják az optimális klímakörülményeket és a digitális monitorozás lehetővé teszi a tápanyagellátás milliméterre pontos szabályozását.

Rovarfehérjén nevelt pisztrángok a finn boltokban – a világon elsőként!

2025.04.26.

Finnország történelmet írt a tengeri élelmiszerek terén. A fenntartható akvakultúra irányába tett úttörő lépésként négy finn cég bejelentette: megkezdték a világ első olyan szivárványos pisztrángjának forgalmazását, amelyet rovarfehérjével neveltek.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás