Hirdetés
Egyre több az olcsó déli paprika, ám Magyarország is javított a számain az Európai Unió belső piacán
Évek óta tart az a piaci folyamat, amelyben Spanyolország és Hollandia, az Európai Unió belső piacának 2 legnagyobb exportőre fokozatosan teret veszít az Európai Unión kívülről érkező, elsősorban marokkói és török paradicsommal és paprikával szemben. Az Euroestacom adatai szerint a 2020-as évhez képest tavaly további visszaesést mutatott az EU belpiacán értékesített spanyol paprika volumene: a 2021-es 565,8 ezer tonna 12,8 százalékos csökkenést jelent.
A FruitVeB írta meg, hogy nem ilyen mértékben, de szintén visszaesés látszik Hollandia uniós belpiaci paprikaexportjában is: a 2021-ben piacra vitt 281,6 ezer tonnás mennyiség 2,3 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi kiviteli adatokat. Az EU piacának harmadik legjelentősebb szereplője, Marokkó 12,5 százalékkal növelte eladásait (135,5 ezer tonnára), míg Törökország még nagyobb mértékben, 18,1 százalékkal bővítette uniós exportját (106,9 ezer tonnára). A hollandok által az Európai Unió területén értékesített paprika átlagára (2,07 euró/kg) valamivel több mint 20 százalékkal volt magasabb, mint a spanyol árué (1,72 euró/kg). Ezeknél a marokkóiak (0,91 euró/kg) és a törökök (1,17 euró/kg) is jóval olcsóbban hozták be portékájukat.

Nőtt a magyar paprikaexport
A Magyarországról származó, uniós piacokon értékesített paprika átlagára 1,51 euró/kg volt 2021-ben (nem változott 2020-hoz képest), ami a jelentősebb exportőrök között a középmezőnybe tartozik, megelőzi például a francia, lengyel és osztrák árakat. További örvendetes tény, hogy a magyar paprikaexport volumene a 2020-as 15,56 ezer tonnáról 16,8 ezer tonnára nőtt, és a 2021-es kivitel értéke meghaladta a 25,4 millió eurót.
Hirdetés

Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat
2025.05.09.Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés