A mezőgazdaság jövedelmezősége egyre inkább az öntözés és a víz megtartásának képességén múlik – hangsúlyozta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Elmondta: a Kárpát-medencében a felmelegedés gyorsabb ütemű, mint Európa más részein. Már télen is kevés a csapadék, így a talaj nem tud megfelelően feltöltődni, a folyók vízhozama pedig egy hónappal korábban visszaesik, mint korábban. Az elmúlt öt évből négy aszályos volt, és ha a szárazság nyár végével sem szűnik meg, komoly gondot okozhat az őszi vetésekben is. Idén is látszik, hogy a búza nem hozza azt a hozamot és minőséget, amit fajtája lehetővé tenne – tette hozzá.

öntözés öntöző dobbal_irrigation
Fotó: Pixabay

A vízhiány már a tél végén is érezhető volt, és leginkább a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze, valamint Baranya és Fejér vármegye térségeit sújtja.

A kialakult helyzetre reagálva a kormány több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy a gazdák számára megfizethetővé tegye a vízhasználatot. Ezekben a bizonytalan körülményekben szinte lehetetlen előre megtervezni a vetésszerkezetet vagy az öntözött területeket.

Magyarországon ezért márciustól díjmentesen hozzáférhetnek a termelők az öntözővízhez, májusban pedig megalakult az Aszályvédelmi operatív törzs. A szükséges vízmennyiséget a Dunából és a Tiszából elhagyott medrekbe, csatornákba juttatják, így a talajba szivárgó víz pótolhatja a hiányzó csapadékot. Emellett a kormány támogatja a rétek és legelők vízzel való elárasztását is.

A cél, hogy tavaszig 1,5 milliárd, 2026 végére pedig 3 milliárd köbméterre nőjön Magyarország víztartaléka.

Az államtitkár a Kossuth Rádióban is nyilatkozott, ahol elmondta: a vízdíj állami átvállalása kiszámíthatóvá teszi az öntözéses gazdálkodást. A rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keret elegendő a jelenlegi 80–90 ezer hektárnyi öntözött terület vízellátásához.

Hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben az ökológiai vízigény kielégítése is kulcsfontosságú. A mikroklíma javítása érdekében minden lehetőséget ki kell használni. Kiemelte a Tisza és a Körösök vízgazdálkodási rendszerének szerepét is, amely akár félmillió hektárnyi terület öntözését és vízellátását teheti lehetővé.

Forrás: AM

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás