A magyar dió sokféle termesztési és piaci nehézséggel szembesült az utóbbi években. Az évekig kifejezetten jó áron értékesített és az európai piacon elsőként megjelenő gyümölcs helyzete az elmúlt években jelentősen megváltozott. Ezt a klímaváltozás okozta termesztési és növényegészségügyi problémák mellett a nagy diótermelő országok fokozódó, olcsó árukínálata okozta, ami kiszorította a magyar árut az európai piacról. Ezen kívül az aszályos időjárás miatt az alacsonyabb hozam tovább csökkent, ez már nem teszi versenyképessé a termelést a versenytársak 2-3-szoros termésátlagaival szemben.

A NAK számolt be róla, hogy a korábbi kedvező piaci visszajelzések miatt a hazai diótermő terület folyamatos növekedést mutatott Magyarországon az elmúlt évtizedben. Míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3 ezer hektárt, addig jelenleg 8 ezer feletti hektáron termelünk diót. Ebből a termőkorú ültetvények területe mintegy 5-6 ezer hektár. Magyarországon az éves termés egy átlagos évben 7 ezer tonna körül alakul, míg egy igazán jó évjáratban elérheti a 10 ezer tonnát is. Az előállított dió éves elsődleges termelési értéke 4-6 milliárd forint.

Egyre nagyobb bajban vannak a magyar dió termesztői a növényvédelem és a minőség terén is

Ez biztosította a növekedést

Az ágazat növekedésének hátterében alapvetően a dió korábbi jó piaci pozíciója és kedvező értékesíthetősége állt. A telepítések növekedésében azonban jelentős szerepet játszott annak extenzívebb jellege, a relatíve alacsony tőke- és élőmunka-igénye. Ebben közrejátszott az a közkeletű vélekedés is, hogy a kiskertek diófái vagy a vadon termő fák mindenféle gondozás nélkül képesek valamilyen szintű termést produkálni. Árutermelő ültetvények esetében ez azonban sok jelenlegi vagy potenciális diótermelőt vezethet tévútra. A jövőben csak azok lesznek versenyképesek, akik magas szintű szaktudás, jó tőkeellátottság, magas színvonalú termesztéstechnológia és kiváló gépesítettség mellett folytatnak diótermelést - írták.

Dió adatok és váltószámok

A magyar dió általában kiváló gyümölcsméretet produkált az elmúlt években, az átlagos termésátmérő nagyobbrészt elérte a 32-36 millimétert. A klímaváltozás hatására azonban az utóbbi években ez csökkent, ami negatív hatással volt a hozamokra és a piaci árakra is. A dióbél esetében legértékesebb árunak a feles dióbél számít, a negyedes dió már alacsonyabb értéket képvisel, legszerényebb áron pedig a törött bél értékesíthető. A termékek „átváltásánál” fontos arányok, hogy egy kilogramm betakarított nedves, nyers dióból hozzávetőlegesen 0,7 kilogramm osztályozott, száraz héjas dió képződik (a 30 százalékos tömegveszteség a szárítás miatti jelentős vízelvonásnak, valamint a léha és gyengébb minőségű, sérült szemek kiválogatásának köszönhető). Továbbá 1 kilogramm száraz héjas dióból 30-35 dekagramm dióbél nyerhető.

Növényvédelmi kihívások és hatalmas visszaesés

Az utóbbi években tapasztalt klímaváltozáson felül a növényvédelmi problémák is jelentősen befolyásolták a dió hazai termeszthetőségét, így csökkent a koraiságból és a minőségből adódó korábbi előnyünk - írta a NAK. Jelentős változás történt továbbá a világ diópiacán is, ahol nagymértékű termelésbővülés következett be az USA, Kína, illetve – a déli féltekén – Ausztrália és Chile termelésében. A korábban legnagyobb dióimportőr, Kína mára már exportőri pozícióba került. Mindezek következtében óriási importnyomás alakult ki az európai piacon. Ebben a folyamatban Magyarország piaci pozíciója gyengült, a héjas dió exportunk a korábbi harmadára, évi 1,5 ezer tonnáról 500 tonna alá esett vissza. A dióbél exportunk még kedvezőtlenebbül alakult, mivel az a negyedére esett vissza, 2 ezer tonnáról 500 tonna körüli értékre. Ezzel egyidőben a dióbél import is jelentősen emelkedett, a korábbi 600 tonnáról 1,2 ezer tonnára, elsősorban Ukrajna irányából.

Légykár és fejlesztések

A jövőben kulcskérdés lesz a dióburok-fúrólégy elleni védekezés, ami komoly termesztéstechnológiai szaktudást, tőkét, valamint gépi-technikai hátteret követel meg. Az ezzel nem rendelkező termelőknek nem sok esélyük lesz megvédeniük termésüket a károsító ellen, aminek a vadon termő és a házikerti diósok sajnos már áldozatává váltak. Ez hosszabb távon a kínálat további visszaeséséhez vezethet. Pozitívum azonban, hogy a tavalyi évben már felhasználási engedélyt kaptak olyan növényvédelmi készítmények, amiket a nyugat-európai diótermelők is használnak ültetvényeik megvédésére.

A nehéz helyzetben lévő hazai diótermesztés megmentése, hasonlóan más gyümölcsfajokéhoz, jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet igényel. Erre a Nemzeti Agárgazdasági Kamara társszervezetekkel, kutatóintézetekkel és a hatósággal közösen komplex fejlesztési javaslatot készített a kormányzat részére. Ezt annak érdekében teszik, hogy jövőben a fajta- és technológiaváltás eredményeként növekvő termésátlagokkal és magas minőségű hazai áruval sikeresen vehessék fel a versenyt a piaci konkurenciával.

További híreink

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra

2024.10.15.

Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszies, de enyhe időt.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás