Várhatóan a jövő évi szürettől 12 hatósági ügyben lesz lehetőség elektronikus ügyintézésre a szőlő-bor ágazatban, derült ki az ePincekönyv kialakítására indított projekt záróeseményén az Agrárminisztériumban. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programban (KÖFOP) 1,202 milliárd forintos európai uniós támogatásból elkészült projekt célja, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő elektronikus ügyintézési rendszerrel segítse a borágazat versenyképességének fejlesztését.

A bürokrácia csökkentése a hatékonyság növelésével jár, mondta bevezetőként a projekt eredményeit ismertetve Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára. A munka 2019-ben kezdődött, a projekt megrendelője az agrártárca, konzorciumi partnerei a Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. voltak, kiemelt partnereik pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanács (HNT) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Magyar mezőgazdaság anyagát szemléztük.

Az ePincekönyv használata nem kötelező a kisüzemi bortermelőknek és azoknak, akik 3 év átlagában 10 hektárnál kisebb területen művelnek szőlőt

Ezeket az előnyöket hozza az ePincekönyv

A fejlesztésekkel megújult a borjogi szabályozás és már működő egységeket integrálva, fejlesztve egyetlen online ügyintézési felületen 12 hatósági ügyben lehet eljárni. Ez a borászatok esetében különösen jelentős előrelépés, mert három különféle szabályozásnak kell megfelelniük: a mezőgazdasági, az élelmiszer-előállítási és a jövedéki szabályoknak is. Az ePincekönyv használata nem kötelező a kisüzemi bortermelőknek és azoknak, akik 3 év átlagában 10 hektárnál kisebb területen művelnek szőlőt. A kisebb területen termelők részére így továbbra is megmarad a személyes ügyintézés lehetősége a hegybírónál.

Így lehet és érdemes használni a rendszert

A konzorciumi partnerek rövid bemutatkozása után Gál Péter, az AM főosztályvezetője részletesen beszélt az ePincekönyv használatáról. Elmondta, hogy a HNT és a Nébih több évtizedes borinformatikai tapasztalata nagyban segítette a fejlesztést. A szakminisztérium céljai között az is szerepelt, hogy több adat álljon rendelkezésre az ágazatirányítás számára. Ezeket eddig is le kellett adni, de jórészt papíron maradtak a különböző állami szerveknél. Fontos cél volt, hogy a szubjektív adminisztrációs teher is csökkenjen, ezért a nulláról indult a rendszer újragondolása.

Az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás elmondta: az online felületen 12 hatósági ügyben lehet intézkedni, akár otthon, akár a borász irodájában, akár az illetékes hegybíró közreműködésével - Fotó: Fekete István

Megszületett az új borjogi szabályozás, amiben 10 jogszabály helyett háromba sűrítették az előírásokat. Megszűnt az A és B típusú származási bizonyítvány, amivel egy csapásra évi 40-50 ezer ügykezeléstől mentesültek az ágazat szereplői. A főosztályvezető becslése szerint 30 százalékkal csökken az adminisztráció az ePincekönyv használatával.

A rendszerben 12 hatósági ügy intézhető elektronikusan: 

  • szőlőtelepítés és kivágás; 
  • szüreti bejegyzés; 
  • borászati melléktermékek ellenőrzés melletti kivonásának bejelentése; 
  • Bor előállítása – ESZN/MSZB/termelési jelentés; 
  • egyes borászati eljárások előzetes bejelentése; 
  • borászati üzemek közötti szállítás/áttárolás; 
  • forgalomba hozatal; 
  • forgalomba hozott borászati termékek belföldi értékesítése; 
  • értékesítési jelentés;
  •  készletjelentés; 
  • szüret elmaradását okozó káresemény bejelentése; 
  • szakmai-jövedéki nyilvántartás – online regiszter.
A fejlesztésekkel megújult a borjogi szabályozás és már működő egységeket integrálva, fejlesztve egyetlen online ügyintézési felületen 12 hatósági ügyben lehet eljárni - Fotó: Fekete István

Tavaly már számos rendezvényen mutatták be a szakmának az ePincekönyvet, az idén nyáron tovább folytatódik az ismertetés webináriumok és élő bemutatók formájában. Hosszú betanulási időszakot tervez az agrártárca, várhatóan legkorábban jövő augusztusban válik kötelezővé az elektronikus ügyintézés ebben a 12 eljárásban - írták.

További híreink

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás