Hirdetés
Egy kukorica betakarítási és tarlókezelési nap tanulságai
Az Austro Diesel fő szervezésében 2023. szeptember 26-án Pellérden kukorica betakarítási és tarlókezelési napra került sor, ahol a Kukorica Kör Egyesület tagjai is programokkal, illetve bemutatóval várták az érdeklődőket. Az eseményre a környékbeli és a Kukoricázz Velünk! termelési versenyben részt vevő gazdákat is meghívták, akik a Gazdakör Kft. földjén a kukorica termékpálya különböző állomásaiba nyerhettek betekintést.
Lőwi Barna, az Austro Diesel marketing vezetője, a köszöntőjében elmondta, hogy a 40 éves osztrák cég Európa legnagyobb független Massey Ferguson-forgalmazója, amely a világ legnagyobb traktorgyártójának tekinthető, az évi 200 ezer darabos gyártásával. Megtudhattuk azt is, hogy a Massey Ferguson az egyetlen olyan traktormárka, ami a világ összes országában jelen van.

Ezután a Kukorica Kör Egyesület néhány tagja tartott bemutatót a megjelent gazdáknak.
Hirdetés
A Huminisz Kft. képviseletében, Pais István ügyvezető arra hívta fel a figyemet, hogy a cég Huminisz-technológiájának használatával a termesztett növények gyökértömege jelentősen növelhető, így intenzívebbé válik a tápanyagfelvétel. Szó volt arról is, hogy termékeiket nemcsak a stresszkezelésben, hanem a megelőzésben is érdemes használni, mert ezáltal elősegíthetjük a jövedelmezőséget.
Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója, a kukoricatarlón tartott bemutatóján azt hangsúlyozta, hogy minden gazdálkodónak a célja a minél kisebb önköltséggel való termelés kell, hogy legyen, amihez a tarló egy jó kiindulóalap. Mivel szárított zöldtrágyának tekinhető, és lebontva a következő növény alaptrágyájaként lehet kalkulálni vele, így a jövedekmezőséget javítja. A szakember szerint azt is érdemes tudatosítani, hogy minden négyzetméter felett 5,6 tonna légköri nitrogén található, amiből baktériumokkal 60 kg N-hatóanyagot tudunk megspórolni. Elhangzott az is, hogy a kukoricaszár 80%-a fél év alatt feltárható, valamint, hogy talajkezeléssel csökkenthetó a vonóerőigény, ami mind a hatékonyságot és költségcsökkentést segíti elő.

Ackermann Tamás, Fliegl Abda Kft. ügyvezetője, szintén a hatékonyságra hegyezte ki mondandóját. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ahhoz, hogy egy kombájn minél kevesebbet álljon, gyorsan kell a magtartályát kiüríteni, amihez viszont megfelelő logisztika szükséges. Ehhez ő a Fliegl Gigant ASW 261-es letolókocsit ajánlotta és mutatta be, ami nem billen, viszont átrakócsigával is felszerelhető, így a kombájn hatékonyabban tud dolgozni.
Rácz Gábor, az ICL szaktanácsadója, a Polysulphate nevű ásványi trágyájuk jótékony hatásáról beszélt, mivel - elmondása szerint - egy ilyen termék folyamatosan dolgozik. Vízoldható és könnyen felvehető formája miatt költséghatékony megoldás a tápanyagutánpótlásra. Az Agromaster burkolt nitrogénműtrágyájukat pedig azért ajánlotta a gazdálkodók figyelmébe, mert a hektárköltsége kisebb, mint a hagyományos formáké, ráadásul azokhoz képest terméstöbbletet képes generálni.
A Duplitec Kft. és az AgroTech Drones közös bemutatóján pedig, Gombás Kristóf, startégiai igazgató, jóvoltából a résztvevők közelebbről megismerkedhettek néhány drónnal, köztük a DJI Agras T30-as jellemzőivel. Ez a gép 30 literes permetezőtartályával új szintre emeli a légipermetezés hatékonyságát. Forradalmi kialakítása különösen hatékonnyá teszi a permetezést. A DJI digitális mezőgazdasági megoldásaival a T30 segít csökkenteni a vegyszerhasználatot és növelni a terméshozamot.

A rendezvény fő attrakciója a Massey Ferguson IDEAL modelljének betakarítási bemutatója volt, ami alapján elmondhatjuk, ez a kombájn rendkívüli módon képes felgyorsítani az aratási tevékenységet.
Mint Koza Andrástól, az Austro Diesel kereskedelmi képviselőjétől megtudhattuk, a Dual Helix cséplőrendszer kíméletes cséplést tesz lehetővé, mivel az ultrahosszú alacsony nyomású rotorjai csökkentik a szalma károsodását, így könnyebbé válik a bálázás.
A 17 100 literes magtartálya a legnagyobb kapacitással rendelkezik a mezőgazdasági piacon. Ezáltal a kombájn nagyobb távolságokat is meg tud tenni, csökken a hatékonyság visszaesését okozó ürítési idő és gyakoriság. A logisztikai támogatás csökkenésével minimalizálható a talajtömörödés.
Az MF IDEAL 8 és 9 modelleken lévő Dual Helix (dupla rotorok) 1,66 m² felületével a legnagyobb fő kosár felületet kínálja a piacon. Könnyedén megbirkózik minden terménnyel, még a legkeményebb gabonával és kukoricával is. Az eredmény minden körülmények között alacsony veszteség és nagy teljesítmény.

A Streamer 210 ürítőcsigája pedig 210 liter/másodperc sebességre képes, amely a leggyorsabb ürítési sebesség az ágazatban. Ez azt jelenti, hogy az óriási 17 100 literes magtartályt mindössze 1,4 perc alatt kiüríti.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete
2025.04.23.2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.
Mitől vannak problémák a gabonákban?
2025.04.22.Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatKerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Eladó Perard X-Flow 34 átrakókocsi
31 145 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés