Hirdetés
Egy héten belül rekordhideg és rekordmeleg is lehet Magyarországon
Szombaton a hidegfront átvonulása után az ország nagy részén jelentős éjszakai lehűlés következett. A napnyugta utáni gyors szélcsendesedés, a tiszta égbolt és a fölöttünk áramló rendkívül száraz levegő együttes hatására több hidegre érzékeny régióban is 5 °C alá esett a hőmérséklet. A Zabar melletti mérőállomáson hajnalban mindössze 3,1 °C-ot mutatott a hőmérő, ezzel új napi országos legalacsonyabb minimum-rekord született. A korábbi, 1910-ben Sopronban feljegyzett 4,0 °C-os rekordot így közel 1 °C-kal sikerült megdönteni.
Az abszolút szélsőértékek – a mérések kezdetétől rögzített legmagasabb és legalacsonyabb adatok – általában rövid ideig és egy-egy specifikus helyen érvényesek, ezért érvényesítésük mindig alapos ellenőrzést igényel. Előfordulhat, hogy a múlt század első feléből származó, túlnyomórészt kéziratos formában megmaradt adatok közt hibás értékek rejtőznek, vagy hogy a mérési körülmények változása (például a műszerek, a környezeti viszonyok vagy a mérőhely áthelyezése) egy-egy, amúgy átlagosnak tűnő adatot is kiemel a rekordok közé. A szélsőértékek létrejöttét gyakran a meteorológiai jelenségek véletlenszerű összejátszása és lokális környezeti hatások erősödése idézi elő.
Hirdetés
Ezek után csütörtökön megtapasztalhatjuk az ellenpólust. Akkor reggel még derült, napos ég várható, majd északnyugat felől fokozatosan megnő a felhőzet. A nap második felében a nyugati országrészben záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. A nyugatias szél napközben élénk, estétől északnyugatira fordulva tovább erősödhet. A hajnali hőmérséklet általában 14–21 °C között alakul, bár az északkeleti, hidegre érzékeny területeken akár ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32–39 °C-ig melegszik a levegő.
Egy héten belül, tehát, rekord hideg és rekord meleg is lehet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Cellezzünk, de mikor és hogyan?
2025.07.11.A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.
Mit válasszunk az őszi vetésekhez?
2025.07.11.Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés