Hirdetés
Egy forintnál drágább egy szem kukorica - kritikus helyetben a magyar mezőgazdaság
Kritikus ponthoz érkezett a hazai agrárium, jelenleg ugyanis egy szem kukorica-vetőmag drágább mint egy forint, ami egyértelmű jelzés arra, hogy a termelékenység és a költségek kontrolját még az eddigieknél is sokkal komolyabban kell venni. Ehhez pedig képzett agrárgépészekre van szükség. Erről, nomeg a mezőgazdasági ágazatot érintő egyéb kihívásokról beszélt Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője a cég bajai központjában tartott sajtóeseményén.
Ahogy életünk minden területe, a mezőgazdaság is nehézségekkel terhelt, amik közül a költségek folyamatosan és jelentős növekedése a legsúlyosabb, de emellett meg kell küzdeni az euró árfolyamának kedvezőtlen változásával, a szállítási láncok akadályoztatásával, valamint a belsőégésű motorok kivezetésének igényeével és ezzel részben összefüggésben a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének kérdésével.

Mindez azt eredményzte, hogy jeenelg egy szem kukorica-vetőmag immár több mint egy forintba kerül, ami egyértemű jel arra, hogy a költségek kezelését és a termelékenységet a korábbiaknál is sokkal egyértleműbben a fókuszba állítsuk. És pontosan ezért van szükség képzett agrárgépészekre, mert az ő munkájuk minősége nagyban befolyásolja ezt. Rajtuk műlik, hogy jó helyre kerül-e a vetőmag, lesz-e belőle egész cső, vagy rossz helyre jut, nem kap megfelelő műtrágyát, csapadékot, így a hozamok elmaradnak a remélttől – mondta Harsányi Zsolt, tulajdonos-ügyvezető az újságíróknak tartott előadásában.
Hirdetés
A mezőgazdasági és építőipari-gépkereskedelemmel és bérbeadással foglalkozó cégcsoport nettó árbevétele 2021-ben 104 milliárd volt, idén pedig ez az összeg meghaladja a 140 milliárdot is. A növekedés egyik oka, hogy sokan az erősödő infláció miatt előrehozták a gépvásárlásaikat.
A helyzet nem könnyű, a külső gazdasági, illetve háború következtében kialakult ellátási nehézségek ezen a piacon is erőteljesen jelentkeznek. A problémák enyhítésére, az AXIÁL folyamatosan beruházásokat hajt végre, fejleszti telephelyeit, valamint raktárrendszereit, hogy gyorsítsa az alkatrészellátást.
Ebbe a folyamatba illeszkedik a november 29-én Felsőzsolcán átadott új telephely, valamint a december 5-én hivatalosan is üzembe helyezett bajai mobilműhely is. Jövőre a székesfehérvári, a szolnoki és a pécsi bázis bővítését tervezik.
Ezen túl a fiatal szakemberállomány biztosítása érdekében a cégcsoport törekszik a fiatalok, a pályaválasztás előtt állók megszólítására, mert az AXIÁL Kft. vezetője szerint az agrárszektor jövőjének kulcsa a fiatalok kezében van. Éppen ezért küldetésének érzik az agrárgépészképzés támogatását.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés