Hirdetés
Egy csendesebb hét után, a jövő héten visszatér a forróság
Hétfőn egy vastag frontális felhőzet vonul át az országon, emellett gomolyfelhők is képződnek, és több órára kisüt a nap. Szórványosan - nagyobb eséllyel és számban az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon - valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 31 fok között alakul, a tartósabban felhős vidékeken ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.
Estétől a frontális felhőzet dél, délkelet felé levonul, nagy területen kiderül az ég, de a délnyugati, illetve az északkeleti, keleti harmadban maradhatnak felhősebb körzetek. Elsősorban az utóbb említett tájakon lehet záporeső, esetleg zivatar, de ezek is lecsengenek hajnalra. Az északias szél jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható. A felhősebb tájakon ennél enyhébb, míg a hidegre hajlamos területeken hűvösebb lehet a reggel - derült ki a HungaroMet 7 napos időjárás előrejelzéséből.
Kedden a napsütést főként a Dunától keletre zavarhatják gomolyfelhők. Általában száraz idő lesz, legfeljebb keleten alakulhat ki egy-egy zápor. Az északi szél néhol időnként megélénkül. Délután nagyrészt 25, 30 fok között valószínű.
Hirdetés
Szerdán napos időre számíthatunk kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum 10, 18, a maximum-hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.
Csütörtökön gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hajnali 12, 21 fokról délutánra 29 és 36 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken napos időre számíthatunk gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Sokfelé megélénkül az északnyugati, északi szél. Hajnalban 13, 22, a délutáni órákban 29, 36 fok valószínű.
Szombaton nagyrészt derült, illetve gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 13, 22 fokról 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap derült vagy gyengén felhős idő ígérkezik csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 13, 22, délután 32, 38 fokot mérhetünk.
A mostani számítások szerint a jövő héten újra visszatér a kánikula.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 600 hirdetés 100 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés